Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Vörös Károly: Magyaróvár 1848 őszén

híradó is lépett volna be azon tudósítással, hogy a mieink már sarkukon vannak; továbbá tudata velem, hogy neje gyermekeivel együtt sógora által éppen most, nagyobb biztosság végett Posonyba vitetett. Október 5-kén, csütörtökön. Másodszori elalvásom után 5 óra előtt felkelvén, Vilmosnak írtam őt körülményeimről tudósító levelet, s a tegnap elásott ládát segítem kiásni, mert a háziúr becsesb holmijait már ma Posonyba viteti. Rendbeszedvén magam, újságnyerés végett a városba mentem. Legelőre is a fő utcán az ellenség táborába küldendő vagy 7, kenyérrel telt szekeret találtam, s mellette a városbeli fő hivatalnokokat áztat rendezve. Egy ideig szemlélvén ezt, végre bosszonkodással Mosony felé vévén utamat. Alig hagyám el a várost, s íme, az első ellenségi — 6 szekérből, s 24 rongyos huszárból álló — csapattal találkoztam, nem távol tőlem a réten táborozó, azelőtt Óvárott is feküdött olasz-német lovasságot szemlélve, kik most már nyíltan az ellenséghez állottak. Ezzel magam is visszafordultam a városba, hol a megyeháza előtt állongálva ismét 38 megérkező, az előbbiekhez hasonló huszárokat láték. ... Ebédhez ülve, egyszerre dobszót hallék. Félbehagyám azt, s íme két generális vezérlete alatt, zenétől kísértetve Jellasichnak seregét látom a város felé közelgetni. A rendes katonaság menete csak nem sokáig tartott: utána társzekerekkel 12 álgyú következett, míg végre a menetet egy rendetlen, paraszt öltözetű, rabló kinézésű, kiéhezett, mocskos, mindamellett puskás csorda fejezé be. Ezt látván ismét ebédemhez ültem, nemsokára ismét dobpergést hallva. Mint később tudtomra esett, akkor tiszteitől körülvétetve Jellasich érkezett meg, a legújabb királyi manifestum

8 szerint Magyar- Erdély- Horvát- s Dalmátországok polgári s hadi teljhatalmú kormányzója. — Mire jutottál szegény hazám, régi ellenségeid által! Fogsz-e? mikép? s mikor szabadulhatni e bajból, meg nem fejthetem; hogy sok vérontás nélkül nem, annyi bizonyos. Hazajöttem után nemsokára az előtalált Kanyóval a tábort indultam megtekinteni, mely szabad ég alatt, a város nyugoti oldalán különféle osztályzatokban elnyúlva, mindkét végét jóval túlhaladja. Mondják, hogy az összes hadsereg száma 20, mások szerint 30, sőt némelyek szerint még 70 000 is lenne. Én azt hiszem, hogy a 40-net nem sokkal fogja túlhaladni. A táborból hazajővén, nemsokára — már alkonyatkor — a velem egy házban lakó szabómesterrel a dél óta szüntelen jövő ellent látni kívánva, a mosonyi országúthoz mentem. Nem lehet képzelni ilyen csorda menetet, mint ez volt. Ha rablót még nem láttam, most a legvisszariasztóbb kinézessél ezereket lehete majd egyenként, majd csoportokban előttem elmenni szemlélnem. Mindnyájan puskával el voltak látva, hozzá a legtöbben övükben pisztolyokkal s tőrrel is felszerelve. Némelyiknek vállán egy fél disznó, vagy más marharész csüngött, míg mások a legszebb, szekérbe fogott vagy anélküli ökröket, mindmegannyi ragadmányt hajtottak magok előtt. Ruházatjuk általányosan veres gömbölyű fövegből, bocskorból, szűrnadrág- s felső öltönyből állott, mik között azonban 8 A Jellasicsot kinevező királyi rendelet 1848. október 3-án kelt. Ezt látja kifüggesztve Alexy másnap este a kávéházban is. — Szövegét közli többek között Pap Dénes, Okmánytár Magyarország függetlenségi harcának történetéhez. (Pest, 1868— 1869) II. 69. 287