Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Vörös Károly: Magyaróvár 1848 őszén

lábravaló s mezeitláb sem hiányzott, néha egyes veres köpönyöket is tüntetve elő. Külseje úgyszólván mindeniknek piszkos, s éhséget mutatott, olyannyira, hogy tőlünk még grajcárt is kódultak. Valóban oly ügy ellen, mint a mienk, csak ilyen néppel lehet indulni, kik szolga állapotjuk, s elcsábíttatásuk miatt csak a legnagyobb sajnálatra méltók. És ki mindennek oka, ki hozza elő ezen sok nyomort? Semmirekellő állatemberek, kik fény s dús vágyi, kincs s hatalom zsarolási önző céljaiknak ezerek boldogságát képesek feláldozni. Mondom néktek, elvették jutalmokat. Bealkonyodván, tej nyerés végett — mert a város tehenei távol a mezőn hagyattak — a kávéházba mentem. Mely népes szokott volt lenni máskor ilyen tájba, éppen oly kiholt volt az jelenleg. Városbelit alig lehete látni, csupán víg német lovas tisztek szavai hangoztak a teremben. E kiiholt színezet most mindenütt feltalálható. Legfeljebb kettőből-háromból álló csoportokat találni az utcákon, s azok is csak csendesen szólnak. Vélemény rabság uralkodik most mindeniken, s óvakodik szava által fejére bajt hárítani. Mily nyomasztó egy helyzet ez, azt érzem magam is, mint ha még a levegő is, melyet hazánk legnagyobb ellenségeivel közösen kell színom, megmérgezve lenne. ... Október 6-kán, pénteken. . . . Alkonyatkor a kávéházba mentem, melynek színezete épp oly kiholt volt mint tegnap, azon különbséggel, hogy Kossuth arcképétől megfosztva, s egy királyi manifesztummal díszesítve. [Ez a manifesztum nevezi ki Jellasicsot Magyarország teljhatalmú polgári s katonai kormányzójává, oszlatja fel az országgyűlést, s rendeli el Lamberg gyilkosainak s felbujtóiknak megbüntetését. „Valóm a legnagyobb lázba hozatott, fogaimat csikorgatám, indulatomat azonban a jelen volt ellenségi tisztek miatt kitörni nem engedem."] Hazajővén a háziúr, egy idegen, s az öreg Teitscher körébe juték. Sohasem tettem volna fel ez utóbbiról azon férfias szellemet s patriotismust, melyet benne feltaláltam, Jellasioh ügyét vesztettnek, s a mienket győzendőnek igyekezvén bebizonyítani. 9-kor álomnak adám magamat. Október 7-kén, szombaton. Reggel az urasági házban szállásolt, s egy alacsony kocsin 3 generálissal vagy 30 vasas kíséretében érkezett Jellasichot, egy 45 év körül levő, szakáltalan, bajuszos, kiálló szemű, kissé kopasz, csinos barna férfiút meglátván, egy idegen társammal (itteni mérnökkel) a tábort mentem megtekinteni. A tábor a bécsi út mindkét, leginkább azonban bal oldalán már ma a városon túl, már majdnem egy félórányira terjedett. Mennyire kivehető, 2/3-dát népfelkelés teheti, 1/3-dát pedig rendes katonaság, melynek lovasait a küraszirok

9 teszik, sokkal csekélyebb számmal, mint a mi huszárjaink. Mennyi az ágyúja, azt nem tudom, mondják azonban, hogy a mieink sokkal többen lennének, és sokkal jobban lőnének. Ebéd után kissé időzve — azaz semmittevéssel az időt eltöltve — ismét a tábort tekintem meg. Jelenleg az — ellenkezőleg délelőtti állapot jávai, midőn 9 Vértesek. 288