Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Vörös Károly: Magyaróvár 1848 őszén

végig Pest külvárosait csakúgy, mint a Nemzeti Múzeum épületét, vagy a Várat. De megfordul az országgyűlés karzatain, az Egyenlőségi Társulat ülésein, tüntet Kossuth ablaka alatt, ott ujjong a bécsi légió érkezésekor, s szidja a kormányt kompromisszumra hajló politikája miatt. Esténként a Forradalmi Csarnokba jár, Kossuth Hírlapjá-t, a Március Tizenötödikét, s az Oppositiont olvassa, sáncot ás a Gellérthegyen, s az utcán a respublika beköszöntéséről beszélget társaival: joghallgatókkal és kereskedősegédekkel. Mert a felvidéki polgárfiúban egyfajta elvi-romantikus demokratizmus is él („hiszem, hogy eljön majd az idő, ahol .minden poltron, jogtalan és igazságtalan intézkedések el fognak töröltetni", ,,a megbecsülésre nézve előttem nincs rang, s legyen valaki a legalsóbb vagy legfelsőbb osztályból : becsülete, szellem méltósága előttem egyformán szent és sérthetetlen" — írja kissé fellengzősen, de feltétlenül őszintén). E forradalmiság és demokratizmus (mely — mint látni fogjuk — lehetővé teszi számára azt is, hogy a látottakat helyes szemszögből ítélje meg), azonban még erősen elméleti: ahogy Robespierre egyénisége és a jakobinus politika már taszítja, úgy riad vissza a személyes forradalmi cselekvéstől is. „Sehogy sem tudok megbarátkozni a katonai lét valójával" — jegyzi fel, miközben az Újépület udvarán önkéntes tüzér barátainak gyakorlatozását figyeli. „Magam szántából nem is állanék katonának soha, s azzá csupán az állam kényszerítése következtében lennék." S talán abban is, hogy az ügyvédi vizsgája előtti napokban további életpályáját fontolgatva éppen a magyaróvári akadémiára esik választása, valamiféle óvatos menekülés igénye lappang. Ügyvédi eskütételének napján már félig-meddig be is vallja magának: óvári utazásával célja „jelen vészterhes időt — ha lehet — legjobban átélni." S három nap múlva, hazajövet az országgyűlés október 16-i üléséről,

3 miközben „valómat rémes gondolatok töltötték el", még nyíltabban beszél: „legközelebb Óvárra menvén, Pestet mennél hamarább elhagyandom: éltemet mennyire lehet, hosszabbítandom, azonban hazám iránti feláldozásomból el nem vonandom magamat, mert bár önkénytesen katona lenni nem akarok, ha a sor érend, készen fogok állani". Mint a részben óvári tartózkodása során, részint az eltávozása után történt események mutatják, ezt az óvatosan tartózkodó tervét — becsületére — nem tudja maradéktalanul végrehajtani. 3. Mikor hét hét múlva, november 11-én délelőtt tíz órakor szekere kigördül Magyaróvárról, visszatekintve az itt eltöltött napokra, józanul állapítja meg: ez az időszak emlékeiben „a dologtalanság és közönyösség színezetét fogja magán viselni." A napló olvasása során kibontakozó kép mindenben igazolja ezt a véleményt. Már az is jellemző, hogy magáról az először látott városról nem sok szó esik naplójában. Egyszer jár a plébániatemplomban, de csak a véletlenül látott requiem ceremóniái iránt érzett ellenszenvét örökíti meg naplójában: az épület, mint építészeti emlék, nem tűnik fel neki. Pedig ezenkívül is „van itt több derék uradalmi épület, sóház, vendégfogadó, kórház és vármegyeház" — írja a kortárs a városról. — „Régi vára... már most nem erős, de az uradalom jó karban tartja, s kis része magháznak, nagyobb része a gazdaképző intézet lakául szolgál. Mindjárt mellette láthatni a Lajtán levő 14 kerekű híres 3 Ezen az ülésen mondotta ki az országgyűlés, hogy a sorezredekből a honvédségbe való további átlépést megtiltja, — ami egyszersmind azt is jelentette, hogy a kormány immár a sorezredeket is a magyar haderő szerves részeiként kívánja tekinteni. 283