Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)
Balázs Péter: Az első győri iparműkiállítás 1846-ban
alakítsanak termelő szövetkezeteket, mert így „egy-egy városunk posztószövői mes'terségöknek mintegy gyári alapot adhatnának." 45 A ruházkodási iparcikkeket előállító ipar Győrött többszázados múltra tekinthet vissza. A posztónyíró és szabó legényeknek már 1523-ban — tehát a mohácsi csata előtt — kalendás társulata volt. A takácsok és a szabók céhei már a XVI. században elnyerték a kiváltságlevelet. A városban 1846-ban 40 személy adózott különféle takácsmesterség után. A lenipar ebben az időben már kezdett kilábolni abból a válságból, amelybe azáltal került, hogy a hazai lenvásznat a piacról kiszorította az olcsóbb külföldi gyapotkelme. Csakhogy a gyapotszövet tartósságban mégsem versenyezhetett a lenvászonnal s ezekben az években a lenvászon még az alsóbb néposztályok részéről is keresett iparcikk lett. A győri kiállításon a kiosztott két aranyérem egyikét Wiedner Patrik fehértakács kapta. A 6 szövőszéken dolgoztató mester ekkor már országos hírű műhelyt tartott fenn, s termékei nemcsak Győrött és a környező városokban, hanem Erdélyben és Szlavóniában is keresettek voltak. A bírálóbizottság szerint asztalneműiben a szövés kifogástalan, a sávok gazdagok és szépraj zúak, gyolcsa is szép sima, gáncstalan, alsószoknyaszövetei tömöttek és olcsók. Szöveteit maga fehérítette, de a mángorlásra nem fordított elég gondot, mert a szövetekben ártalmas törések is voltak. Dietrich Ferenc és Ignác újvárosi fehértakácsok asztalkészletei szintén szakavatott munkáról tanúskodtak, de a szövésben a minták alakzatai nélkülözték a természetszerűséget (például egy tőről különféle virágok nőttek ki), ugyanakkor az asztalneműek ára is kissé magas volt. Méltányló elismerést nyertek. Nemcsak Győrött, hanem az egész országban a gyapot- és gyapjúszövetek gyártása viszonylag új iparág volt, pedig a gyapjú korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre állt idehaza, sőt ipari nyersanyagként való külföldi értékesítése sem hozott számunkra megfelelő hasznot, mert — miként a jelentés is megállapítja — „gyapjúvásárunk sokszor nyomorú és koldúsos" volt. Ebben az iparágban tehát valóban nagyon jelentős volt minden kezdeményezés. A Hoffmann és Leuschner féle posztógyár építéséről fenntebb már beszámoltunk. A gyár a nyersgyapjút a legelső munkától kezdve maga dolgozta fel, volt szaggató, kártoló, fürtölő, előfonó és fonógépe, s mindezeket gőzgép hozta mozgásba. A kiállításon bemutatott kelméit a bírálóbizottság tömöreknek és erőseknek, egyébként inkább jóknak, mint szépeknek találta. Kivételt tett azonban a világoskék szövettel, amelyet „kiválólag gyönyörűnek" tartott. Javasolta rnég a bizottság a kelmék árának lejjebb szállítását. A gyár ezüstérmet kapott. A Majorokban lakó Schwarz Károly posztótakács műhelyében szinten teljes gépi berendezéssel rendelkezett a gyapjú feldolgozásához. A szövetek színei szépek, kockáik ízlésesek, árai is méltányosak voltak. A bírálók szerint azonban finomabb gyapjúból kellene dolgoznia. Bronz érdempénzt kapott. Link Mihály kereskedő azon kevés győri polgár közé tartozott, aki nem fektette tőkéjét teljesen újabb kereskedelmi vállalkozásokba, hanem egy „gyáracskát" alapított, finom gyapjúés gyapotszövetek készítésére, s ennek vezetését a már említett Wiedner Patrikra 45 Ráth K., A magyar kiállítások a múltban és a jövőben (Bp. 1881) 22. és 26—27. •i A 17 millió forint értékére fényt vet, hogy Győr egész évi adóbevétele a szabadságharc előtti években 22 000 forint. A kereset után adózók 54,3 %-a 1 forint alatt adózik, s csak 1,2 %-nak kereseti adója emelkedik az évi 20 forint fölé. A főispán évi fizetése 1500, az alispáné 7—800, az alügyészé és a levéltárnoké 250—300 forint. Egy q búza ára 7—20 forint között váltakozik.
