Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)
Balázs Péter: Az első győri iparműkiállítás 1846-ban
bízta. Ebben a jól felszerelt műhelyben gyapotot, gyapjút, lent, selymet és szőrt dolgoztak fel. A kiállított bútor, nadrág, mellény és női ruha szövetekben a takácsmunka jó volt, a színek is megnyerték a bírálók tetszését, de azt hiányolták, hogy a minták nem elég változatosak. Link Mihály ezüst érempénzt kapott. A győrszigeti takácsok a kiállításon jószövésű és szépmintájú gyapot és finomgyapjú női ruhaanyagokkal szerepeltek, s bronz érmet nyertek. A városban adózó öt színnyomtató közül kettő szerepel az iparműkiállításon. A gyapotszövetek hazai festése tetemes nyereséget jelentett az országnak. Sajnos, sem Schäffer Jakab, aki a Karmelita téren „nagy gyárat" foglalkoztatott, sem Kluge mester termékei nem nyerték meg a bírálók tetszését. Az előbbit ugyan méltányló megemlítésre érdemesítették, az utóbbinak viszont azt tanácsolták, hogy mustráival ne vadássza olyan nagyon a tarkaságot. Természetesen a bírálók fokozott igényességén nem is csodálkozhatunk, mert jól ismerhették az óbudai Goldberger Sámuel festődéjének pompás készítményeit, aki az 1830—1840 közötti időszakban üzemét (amely 1842-ben már 109 embert foglalkoztatott) teljesen modernizálta és új kékfestő eljárást vezetett be. 46 Ügy látszik, a győri mesterek még teljesen a régi eljárás szerint dolgoztak. A győri kalaposmesterek közül (5 mester élt ekkor a városban, akik 17 legényt és 6 inast foglalkoztattak) hárman vettek részt a kiállításon. Zergényi József jóformájú nemezből, selyemből, nyúl- és marhaszőrből készült divat-, utazó-, gyermek- és paraszti kalapjai közül a bírálók különösen a marhaszőrből készülteket dicsérték meg, mert ezek nyersanyagát egyébként nem nagyon lehetett hasznosítani. Ezüst érmet kapott. A dicsérő oklevéllel kitüntetett Adler Ferencnél a szép fekete színt és a „szorgalmas varrást" emelték ki, míg Jordán mester készítményeiben a könnyűséget és az olcsóságot találták ajánlatosnak. Érdekes, hogy a győri szabók nem mutattak különlegesebb érdeklődést a kiállítás iránt. Legalábbis erre vall az a tény, hogy a 126 legényt és 42 inast foglalkoztató 49 szabómester (31 német és 16 magyar) közül csak eggyel több kiállító akadt, mint az 5 kalaposmesterből. A nevekből arra következtethetünk, hogy a német szabócéh tagjai teljesen távolmaradtak a kiállításról. Zergényi Endre quäckerje mind külső varrása, mind bélésének megmunkálása révén a szabóművesség remekeként fogadtatott el, és ezüst éremre érdemesíttetett. Légárdy Ferenc szép csákóját oklevéllel tüntették ki. (Győrött, ahol a feketecsákós német és a piroscsákós magyar polgárőrség sok látványos parádét rendezett, a csákónak különös becse lehetett.) Dóczi mester sok apró darabból fáradságos munkával — de kevés ízléssel — készített szőnyegét és Szávay mester munkáját a bizottság nem jutalmazta. Az akkor er őszét és magasabb technika néven ismert fémipar mind a közlekedésben, gyárakban és mezőgazdaságban megjelenő erőgépek, mind a polgárság civilizálódó élete szempontjából egyre jelentősebb lett. A vas- és fémiparnak Győrött a XV— XVI. századra visszanyúló gyökerei vannak. Már a mohácsi csatára való készülődésnél szerepel a győri káptalan számadáskönyvében Vida kovács neve, aki a hadi felszerelést szállító szekereket vasalta. A lakatosok, rézművesek, ólomöntők és bádogosok a XVI., a késesek, köszörűsök, kasza- és fűrészgyártók, valamint a tűcsinálók a XVII. századtól szerepelnek 46 Mérei i. m. 285. Goldberger Sámuel óbudai vászonfestőről Kossuth jelentése is megjegyzi, hogy az „az indigóvali vászonfestésnek új nemét találta fel s erre bizonyos évekre kijáró szabadalmat nyert." (Ráth K., i. m. 32.) 259
