Arrabona - Múzeumi közlemények 4. (Győr; 1962)
Timaffy László: Orvostörténeti emlékek a mecséri ’tudós gyógyember” hagyományaiban
Bécsből autóval hozta hozzá a, lányát egy orvos. Gennyes sebekkel volt tele a lába. Nem akarta elfogadni sehogy se. „Hogy ő orvos gyerekit nem gyógyitja, gyógyitsa meg az apja!" Könyörögtek neki, sok pénzt is ígértek, de ő elment előlük a határba. A bécsiek sem tágítottak. Addig, addig, míg végre elfogadta. Adott nekik a flastromából és megmondta, mit csináljanak. Pénzt tőlük sem fogadott el. Mikor a lány meggyógyult, igen hosszú levelet küldtek neki, meg egy szép ezüst szelencét ajándékul. Miben rejlett sikereinek titka, hogy sokszor órákat, napokat várakoztak nála az emberek, mert mindenképpen vele akarták „orvosoltatni" magukat? — Kétségtelen, hogy sokszor sikerrel gyógyított füveivel, „flastromával", hisz „fűben, fában van az orvosság". S talán közelebb is állt a parasztság lelkéhez, mint a tanult orvosok. De ami a tömegeket mozgatta feléje még elmúlt évtizedeinkben is, az a bajbajutott, beteg emberek hiszékenysége, bizalma, vágya a gyógyulásra. Hasonlóképpen a fuldokló szalmaszálához, a beteg ember is mindenbe belekapaszkodik, hogy meggyógyulhasson. Ezért mentek el hozzá, pedig csak régmúlt évszázadok felcsereinek, kirurgusainak tudása élt „tudományában". A javasok, csodadoktorok titka nemcsak egyéniségükben rejlik, hanem „magában a közösségben, az egyazon gondolkodású emberekből álló csoport összegezett, hatványozott akaratában". 10 Receptjeiből is sikerült még néhányat összegyűjtenem élő családtagjaitól, régi betegeitől. Leírva nem volt eddig egy sem. Szájhagyományként őrzi a falu népe. Különösen két sógornője jegyzett meg belőlük legtöbbet, ök ápolgatták öreg napjaiban, s akkor mondogatta el nekik. „Igen féltette a tudományát, igen titkolódzós volt egísz íletíben" — mondták sógornői. „Többször kértem, tanitson meg engem is rá, de mindig azt mondta, hogy nem teheti, amig ő is használni akarja. Mikor már igen beteg volt, akkor kezdett csak mondogatni". „Úgyse veszed hasznát, — mondta — mer ez még nem minden! A tudománt nem adhatom hozzá!" — Legfontosabb receptjeit így elmondogatta, mert saját maga sem a gyógyszert tartotta lényegesnek, hanem a „tudományt", a varázslatot, amit mondott, vagy hitt vele kapcsolatban. S ezt a „gyógyító hatalmat", amit anyja adott át neki a halálos ágyán, nem adta tovább senkinek. Elvitte magával a sírba. A „tudomány" nélkül aztán sógornői hiába próbálták felhasználni a megtanult szereket. „Nékünk nem sikerült vélük úgy gyógyítani, mer nem kaptuk meg hozzá a tudománt. Ezer aztán abbahagytuk" — mondták. Ezeket a szájhagyományként élő recepteket érdekes összehasonlítani más országrészekben gyűjtött hasonló gyógymódokkal. Sok az egyezés köztük, ami egy régi általános orvoslási szintet mutat. Régi boszorkányperek tanúsága szerint a XVII— XVIII. században mindenfelé az országban füvekkel és imádságokkal gyógyítottak. 14 Ugyanezt bizonyítják az orvostörténeti tanulmányok adatai. 15 Átböngésztem egy 1776-ból való orvosi könyvet is 16 s meglepően sok hasonló receptet találtam benne. Eszerint tehát a mecséri „tudós gyógyember" az orvostudomány két-háromszázéves emlékét őrizte meg gyógyításaiban. 13 Vajkai i. m. (1938) 369. — Illyés i. m. 225. 14 Komáromy A., Magyarországi boszorkányperek oklevéltára (Bp. 1910) 266, 319. 15 Magyary-Kossa Gy., Magyar orvosi emlékek. (Bp. 1930) III. 313. 16 Rátz S., Orvosi Oktatás stb. (Pozsonyban és Kassán 1776). 14* 911
