Arrabona - Múzeumi közlemények 4. (Győr; 1962)

Lengyel Alfréd: A reformkor eleji Győr megye a haladó szellemű köznevelés szolgálatában

gyaló tagok ezt az elgondolást igen kívánatosnak és szükségesnek tartották, mivel az ilyen intézetek lehetőséget nyújtanak a gyengébb előmeneteli! növendékeknek, sőt a köznép élemedettebb korú rétegeinek is a kézművességbe való bevezetésére. De ennél tovább is ment a választmány, amikor kifejtette javaslatában: „ ... foganatos sikere az által lehetne leginkább eszközölhető, ha hogy az illető nép az érdeklett intézetekbe való járásra — mely a falusi népre nézve téli üdőben s ünnepnapokon eshetne meg —, valamelyes morális erőltetés által ingereltetnék, mely abban is állhatna, hogy városokon semmiféle gyermek fel ne vétethetnék mesterségre, ki a nemzeti iskolai tanulmányokat nem tudja, vagy ha fel vétetne is, addig ugyan fel ne szabadittathatna, mig ezen kötelességét nem telly esitette."

9 Az Opinio Rei Litterariae (tehát az Országos Kiküldöttség véleményes javaslata) a magyar nyelvű tanítás kiszélesítése kapcsán csupán a főbb, tehát magasabb fokú intézetekben kívánta a honi nyelv kötelezővé tételét rendszeresíteni. A győri Részes Deputáció ezzel szemben a tanulmányok sikeresebb megértése, továbbá a nemzeti nyelv intenzívebb kiterjesztése és a tanuló ifjúság által való elsajátítása érdekében úgy vélekedett, hogy már a grammatikai (gimnáziumi) 4. osztályban is egyik-másik tantárgy — mint pl. a földirás, a történet-tudomány, de különösen a számvetés — magyarul taníttassák. A század első negyedében túlságosan népszerűvé vált, sőt elfajult — természetesen a vagyonosabb körökben — a privát oktatás gyakorlata és az országos munkálat érthető módon nem tért ki lényegében erre a kérdésre. A győri tárgyalások azonban ezt a problémát sem hagyták figyelmen kívül, amennyiben jegyzőkönyvileg rögzítették, hogy a házi nevelést törvény útján szűkebb korlátok közé kell szorítani és feltétlenül hivatalos ellenőrzésnek kell alávetni, mivel az elméleti képzésen kívül az ifjúság erkölcsi és nemzeti irányú nevelésére is nagy súlyt kell helyezni, erre pedig — különösen az educatio nationalis-ra — elsősorban az iskolák falai közt nyílik mód és megfelelő lehetőség. A különböző fokú tanintézetek fundusaira (alapvagyonára) vonatkozó viták során is jelentős állásfoglalások alakultak ki egyik-másik kérdés viszonylatában. Az Országos Kiküldöttség pl. azon a véleményen volt, hogy takarékossági okokból meg kellene szüntetni az egyetem orvosi karának néhány tanszékét. A választmány ezt a nézetet semmiképpen sem tartotta elfogadhatónak, hanem protokollumába foglaltatta, hogy az ilyen eljárás ellenkeznék az emberi nem javát és életfenntartását szolgáló legfontosabb tudományág fokozatos kibővítésének követelményével. A jövedelmek szaporításával és helyes gazdálkodással inkább arra kellene törekedni, hogy az ilyen legfelsőbb színtű tanintézetek alapvagyona gyarapodjék, mert így „a szükölködőbb személyek is könnyebb móddal s kevesebb költséggel juthatnának" a komoly szakismeretek birtokába. A köznevelésben foglalkoztatott személyek anyagi helyzetét az országos tervezet sem tartotta kielégítőnek s ezért a kiküldöttség is indokoltnak vélte, hogy zsoldjukat legalább pengő pénzben kapják meg. A Részes Választmány azonban ennél sokkal tovább ment, amikor annak az óhajának adott kifejezést, hogy a tanerők fizetését emelni is kellene, mivel az egyre nagyobb méreteket öltő inség és a nyomában járó drágaság folytán csak mellékes keresetek árán tudnak maguknak megfelelő életszínvonalat biztosítani. De ezen túlmenőleg, 9 GYÁL Győr Vármegyei Részes Választmánynak jegyzőkönyve a köznevelés és Tanítás tárgyában. Győr. 1831. 2—3. (továbbiakban röviden: R. V. Jkve.) 140