Arrabona - Múzeumi közlemények 4. (Győr; 1962)

Czigány Béla: Adatok a Győr megyei hajósmolnárok életéhez

medréből kiszabadult folyó számos lakóhelyet pusztított el.

2 Győr megyében tehát a Duna mentén csak azok a malmok voltak biztonságban, melyek a parttól és a vízállástól függetlenül dolgozhattak. Ilyenek voltak a hajóra épített malmok, melyeknek munkáját nem akadályozta a víz színtjének emelkedése, a meder megváltozása vagy az ellenség járása, mert árvíz vagy háborús veszély idején védett, biztos helyre úsztathattak. A veszély elmúltával azután visszatérhettek régi helyükre, vagy árvíz után ha a helyzet úgy kívánta, az új mederben kereshettek őrlésre alkalmas helyet maguknak. A lakosság ezeket a malmokat „hajómalom", „hajósmalom" vagy egyszerűen „vízimalom"-nak nevezte. (1. ábra.) A múltból nem maradt ránk semmi olyan emlék, melyből megállapíthatnók a régi magyar hajósmalmok alakját, berendezését. Azt is említettük, hogy a Haditanács nagyobb teljesítőképességű nyugati berendezésű malmokat telepített folyóinkra. 1527 óta az Élelmezési Hivatal is a magyar hajósmalmok helyett a nyugati szerkezetűek meghonosítását ajánlotta. Ezenkívül német malommestereket és molnárokat is hoztak az országba. A nyugati berendezésű malmok bizonyos, hogy hatással voltak a magyar hajósmalmok külsejére és berendezésére. A magyar molnár átvette tőlük mindazt, ami jő és hasznos volt és ezeknek megfelelően alakítgatta a maga malmát. A nyugati malmok a Dunán jelentek meg legelőször, ezért az itteniek voltak az elsők, melyek a kívánalmaknak megfelelően változtatták meg eredeti alakjukat, berendezésüket.

3 A magyar hajósmalmokat mégsem tudták a nyugatiak teljesen kiszorítani, sot nyugati társaikkal a versenyt is felvették. A hajósmalom két — gerendákkal egymáshoz kapcsolt — hajóból állt. A nagyobbikat „házhajó"-nák nevezték, ezen állt a zárt, házszerű felépítmény, ebben volt a malomszerkezet és a molnár lakóhelye is. A kisebbik hajó a „völgyhajó", vagy mint megyénkben nevezték, „vőgyhajó". Ez fedetlen, nyitott volt, csupán arra szolgált, hogy a két hajó között forgó, fából készített nagykerék tengelyének egyik vége rajta nyugodjon. A kerék a malom nagysága szerint 3—6 m széles, 2—5 m átmérőjű volt és 8—20 lapát volt rászerelve. Működés közben %—5 lóerőt lehetett hasznosítani.

4 A hajósmalmot a vízmederbe levert erős fenyőoszlophoz, az ún. „szeg"-hez vagy „malomkaró"-hoz vesszőből font kötéllel kötötték ki ott, ahol a víz sebessége az őrléshez a legmegfelelőbb volt. A malomszeg nem látszott ki a vízből. Ügy verték le, hogy a mederfenékből mintegy 1—1 és V2 m-nyire álljon ki. Mária Terézia 1772. évi rendeletére a biztonságos hajózás érdekében a malomszeg helyett vasmacskát, a vesszőből font kötél az ún. „cöjt", „cette" stb. helyett vasláncot kellett használni. A molnárok viszont célszerűbbnek tartották a régi malomszeget, valamint a kikötés régi módját, ezért a vasmacskát a rendelet ellenére ritkán használták.

5 A tél beállta előtt a malmokat védett helyre, a telelőbe úsztatták, vagy pedig a malomberendezést leszerelték, a hajókat pedig partra húzatták, nehogy a zajló jég kárt tegyen bennük. A tavaszi jó idő érkeztével a kijavított malmokat ismét a vízre bocsátották és az őrlőhelyére vontatták. 2 Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben. IV. (Bpest, 1889) 26—30. 3 Takáts S., i. m. 147. 4 Pallas Nagy Lexikon. 16. (Bpest, 1897) 912. 5 Takáts S., i. m. 148—149. 98