Arrabona - Múzeumi közlemények 2. (Győr, 1960)

Timaffy László: Nagycsaládi hagyományok a Szigetköz népi temetkezésében

közül. Erre a tragédiára szigorú hatósági utasítás mérette ki az új temető határait. Ézsöl József mondta el, hogy nagy vita előzte meg a temető helyének kijelölését. Végül a vajkaihoz hasonló környezetben, dunaágtól körülvett erdőirtáson kerítették körül az új temetkezőhely et. — „Mer' csak az a jó temető, ha sok fa van benne, — magyarázta Ézsöl József. — Legyen min megpihenni a lelkeknek." Azóta azt is megtudtam már,

11 hogy a „temetőkbe azér' köllenek a fák, mer' a fa gyökerivel a fődbe kapaszkodik, lombjával meg az ég fele női, osztán a jó szellemek rajtuk tanyáznak és megvédik a hóttakat a gonosz rontástul." Sok hasonló, pogány gyökerű hiedelem él még itt a temetkezéssel kapcsolatban. ,,Tátos"-Kelemen Dénes pl. még az els'ő világháború előtt, a szokásos virrasztásokon, a „verázsolás"-on magaszedte füvekkel füstölte ki a „gonoszt" a halottból, mielőtt a pap eltemette volna, hogy nyugta legyen és ne járjon haza kísérteni.

12 Még ma is el-eldugnak „lopva" a koporsóba „egy csipetnyit" a halott kedves ételéből, melléje teszik kedves tárgyait, és vannak, akik kést, vagy legalább is patkódarabot csempésznek a koporsóba. Kivivéskor a koporsót a küszöbhöz érintik, sokhelyütt még most is tányért törnek el a konyhán, s a szemfedő egy darabját meggyújtják az üresen maradt halottas szobában. Kunszigeten pedig a gazda temetésekor kieresztik az állatokat az istállóból, de vigyáznak, hogy a kapun egy se menjen ki utána. Az új temetőben kezdetben ugyanolyan rendben temetkeztek, mint az „otthoni" vajkaiban. A legrégibb sírok itt is a nagycsaládi temetkezés nyomait mutatják. 1910 és 20 között azonban ez a szokásrendszer gyors bomlásnak indult. Már csak elvétve találni családi együvétemetkezést. Végül a harmincas évektől kezdve egészen a sorbatemetkezés lett általánossá. S ma már csak egy-két öreg emberben él az igény, hogy a régi családi sírhelyre temessék őket. A cikolai temető térképe részletesen megmutatja ezt a helyzetet. Számozással csak azokat a sírokat láttam el, amelyekben a halotti anyakönyvvel hitelesíthető személyek nyugosznak és a rokonsági kapcsolatokat ismerő öregek

13 tanúsága szerint egy-egy nagycsaládhoz tartoztak. I. csoport 1. sír Fekete Péteré. 1893-ban halt meg, s már nem vitték át, hanem itt, az új temetőben helyezték nyugalomra. Az itt élő család feje volt, s így ő lett az új családi temetkezés magja. I. 2 sírban felesége, I. 3-ban lánya, Nagy Józsefné, Fekete Mária (|1910), I. 4-ben unokája, Nagy Teréz (11908), I. 5-ben veje, Nagy József (fl915), I. 6: testvére, F. János (11906), I. 7: ennek neje, Takács Julianna (|1914), I. 8: lánytestvére: Kovarek Györgyné, F. Mária (|1895) nyugszik. Az ő férje K. György még 1894-ben halt meg, de szolgalegényként nősült a gazda családjába, s ezért nem a családi sírcsoportba temették, hanem a temető másik oldalára, a sor végére (I. 9.). Fia, K. Tamás a birtok együttmaradásának érdekében unokatestvérét. F. Zsófiát vette feleségül, s bár korban lassan ő lett a legidősebb, a család feje, parancsolója mégis a „gazdasszony" felesége maradt. Ö maga, majd fia és annak családja is csak „vő" volt a teljhatalmú öregasszony mellett, a nagycsaládi 11 „Tudós" Nagy Ferenctől 76 éves Rábapatona. 12 Timaffy L., i. m. 175. 13 Szapora István 90, Cséfalvay Ferencné 79, Csáki Józsefné 70, Rábai Vince 68, Kovarek Lajosné 62 éves, Cikolasziget. 169