Arrabona - Múzeumi közlemények 1. - In memoriam Floriani Romer (Győr, 1959)

Szőke Béla: Fejezetek Győr koraközépkori történetéből

kedése jól szemlélteti. 41 E vonaltól nyugatra, egészen a Morva folyóig széles gyepű terült el, melyet a honfoglaló magyarság nem szállt meg. E gyepűn túl, a Morva völgyében egyetlen honfoglaló magyar temetőt ismerünk, ez Szakolcán (Skalica) került napvilágra. 42 Az ott tartózkodó kis katonai egységnek a feladata volt biztosítani a védelmét annak a fontos útnak, mely az esztergomi Duna-könyöktől északnyugati irányban haladt —• Szakolcát is érintve — Morva-, ill. Csehország és Szilézia felé. A Kisalföld déli, dunántúli felén a honfoglaló magyarság legnyugatibb szállásait a kapuvári 43 és oroszvári (Rusovce) 44 temetők jelölik. Mind­kettő a Hanság partján, hadászatilag fontos utak mellett fekszik. Ezek­től nyugatra itt is gyepűsáv következett, az ezen túl fekvő magyar katonai szállások hagyatékát azonban ma még nem ismerjük. Az utóbbi évek régészeti kutatómunkája jelentős lépésekkel vitte előbbre a honfoglaló magyarságról szóló ismereteinket. 45 Ezek fényénél ma már nem egy tekintetben másképp látjuk a Kisalföld honfoglalás­kori történetének egyes kérdéseit is, mint azt egy régebbi munkánkban vázoltuk. 46 A magyar honfoglalás és a kora Árpád-kor — a X— XII. századot felölelő időszak — óriási régészeti emlékanyagát az akkori tár­sadalom egyes rétegeinek, csoportjainak megfelelő rendszerbe foglaltuk. A magyarság egykori viseletének emlékei s a temetkezési szokások alap­ján sikerült különválasztani és jól körülhatárolni a honfoglaló magyar­ság vezető- és középrétegének, valamint köznépének jellemző vonásait. A viseletbeli különbségek elsősorban a nők ruházatának, ékszereinek segítségével határozhatók meg. Ennek megfelelően a vezető- és közép­rétegben két — élesen elhatárolható — csoportot ismerünk. Az első csoportot a legjellemzőbb módon azok az előkelő, gazdag nők képviselik, akiknek sírjába gyakran odatemették a lovat (a koponyát és a négy lábat) s úgyszólván minden esetben a nyerget s lószerszámot. A lószer­szám mindig ún. rozettás véretekkel díszített. A második csoport gazdag női viseletét a ruházaton gazdagon alkalmazott aranyozott ezüst kéttagú csüngős veretek és ezüstlemezből domborított kerek ruhadíszek jellem­zik. Ezekben a sírokban a lovas, nyerges temetkezés igen ritka, rozettás lószerszám sohasem fordul elő bennük. A vezető- és középréteg férfi­viseletében a két csoport között igen nehéz különbséget tenni, a különb­ség inkább a fegyverzetben mutatkozik meg. A második csoport nőinek szomszédságában ugyanis mindig kétélű, egyenes karddal felfegyverzett férfiakat találunk, míg az első csoport férfijainak jellegzetes fegyvere a szablya. Mindezt azért tartottuk szükségesnek vázlatosan elmondani, mert míg a Kisalföld dunántúli részén kizárólag a honfoglaló magyar vezető­és középréteg első csoportjába tartozó női sírokat találtak (Esztergom, Csorna-Sülyhegy, Koroncó-Bábota, Koroncó-Rácz-domb, Koroncó-Uj­telep, Gyömöre s délebbre, Veszprém megye területén Gic és Nagy­vázsony 47 ), addig a Kisalföld északi felének igen gazdag honfoglaló magyar emlékanyagában ezideig egyetlen ilyen sír sem került elő. Ezzel szemben az utóbbi területen a gazdag női viselet második csoportja ismeretes (Naszvad [Nesvody]-Pethágó, Szered [Sered]-Mácsadi dombok, Vörösvár [Cerveník], Nemeskosút [Kosuty], Pozsonyvezekény [Vozo­kany] 48 ) s kétélű egyenes kardok is csak itteni férfisírokból kerültek elő (Marcellháza [Marcelová], Szered [Sered]-Mácsadi dombok 49 ). Észak­in

Next

/
Thumbnails
Contents