Arrabona - Múzeumi közlemények 1. - In memoriam Floriani Romer (Győr, 1959)
Szőke Béla: Fejezetek Győr koraközépkori történetéből
ban emelkedő mai Amandheggyel azonos. A helynévben a bajor telepítés egyházi emlékét véli felismerni. 34 Még közvetlenül a magyar honfoglalás előestéjén, 893. és 894-ben is oda s vissza hömpölyögnek a morva és bajor—frank seregek ÉszakDunántúl területén s e harcokban mind tevékenyebben részvettek a magyarok hadai. Ezeknek egy része úgy látszik már a 880-as évektől kezdve állandóan ott tanyázott a felső Tisza mellékén. 35 A vázlatosan megrajzolt súlyos évtizedek ellenére úgy tűnik, hogy az északdunántúli avar terület lakosságát nem érte katasztrofális pusztulás. A temetők nem mutatnak törést a népesség életének folyamatosságában. Valószínű, hogy a lakosság egyrészt a Bakony rengetegeinek, másrészt a Hanság, Szigetköz és Csallóköz mocsárvilágának szomszédságában nagyrészt ki tudott térni a pusztító hadak útjából s a veszedelem múltával folytatta megszokott életét. Mindezek ellenére kétségtelennek kell tartanunk, hogy —• különösen a IX. század második felében — a folytonos zaklatás következtében életereje lefokozódott, szaporodás helyett inkább lassú elnéptelenedés következett be. 3. A történészek és régészek véleménye arról, hogy a honfoglaló magyarság mikor szállta meg a Kisalföld egyes részeit, meglehetősen megoszlik. A régebbi magyar történetircdalomban azt olvassuk, hogy a Dunától északra fekvő nyitrai fejedelemséget már igen korán, 898-ban megszállta a magyarság s részben innen, részben pedig az Alföld felől indulva 900-ban tört be Dunántúl területére, hogy azt véglegesen birtokába vegye. 36 Ezzel szemben az új szlovák történeti és régészeti irodalom a nyitrai tartomány s általában Moravia végleges elestét a 907. évi pozsonyi csatával hozza kapcsolatba, 37 sőt a régészeti emlékanyagra alapozva felvetik annak a lehetőségét, hogy a Kisalföld északi részinek magyar birtokbavétele csak a 950-es években történt meg. 38 Véleményünk szerint a Kisalföld elfoglalásánál — mint ahogy az egész Kárpát medence birtokbavételénél is — elsősorban stratégiai elvek érvényesültek. Említettük már, hogy a Duna jobb partján vonuló rómaikori limes-út volt a fő vonala kezdettől fogva azoknak a hadi vállalkozásoknak, melyeket a magyar lovascsapatok a nyugateurópai területek ellen intéztek. Más útjuk nem is lehetett. Ennek az útnak s vele együtt az északdunántúli avar területnek a megszállása, birtokbavétele létfontosságú volt a honfoglaló magyarság számára, elfoglalása pedig — a terület múltját tekintve — ellenállásba aligha ütközhetett. Az eseményre minden bizonnyal még a IX. század utolsó két-három évében sor került. A nyitrai tartomány megtámadására ezután kerülhetett sor, két irányból : Dunántúlról a komáromi, ill. ószőnyi gázlótól s az Alföldről az esztergomi Duna-könyöktől vezető utakon. 39 Az elfoglalt terület etnikai birtokbavételét azonban — mint alább látni fogjuk — nagyrészt nem a Dunántúlról, hanem az Alföld felől érkező honfoglaló magyar népesség valósította meg. A vázolt elgondolások alapján tehát úgy véljük, hogy a honfoglaló magyarság a X. század első éveiben birtokába vette a Kisalföld területét s a pozsonyi csatában már ezt a befejezett tényt védte meg a rátámadó bajorok ellen. A magyar honfoglalás korában — tehát kereken a X. század első kétharmadában 40 —• a magyar szállások a Kisalföld északi felén nem terjedtek a Vág, ill. Dudvág vonalán túl, ezt a sírleletek földrajzi elhelyez39