Székesfehérvári Szemle 9. évf. (1939)

Dormúth Árpád. kapujában. A magyarság földrajzi élettere mellett a természeti élet külső és belső jelenségei ragadták meg az ifjú teológus gondolatkörét. A természet háztartása, az életjelenségek mély titka, a biológia és átöröklés vonzották tudós hajlamait. Tanulmányainak befejezésére Budapestre került fel a tudomány szentelt csarnokába. Itt az egyetem falai közt a földrajz és természetrajz kérdéseibe mélyed el. Tanári szakdolgozatai már elárulják milyen irányban indul majd tovább a fiatal tudós. Érdeklődését az élet titkos problémái tartják fogva. A föld mélyébe hatol már ekkor és a föld életét kutatja a »vulkanizmus«-ról írt dolgozatában; míg a természet életének továbbfejlődése adja másik munkájának tárgyát: »A telepes növények szaporodása, különös tekintettel e növénycsoport osztályozására.« Mindkettőt 1896-ban írja meg rövid három hónap leforgása alatt, hogy minél előbb az iskola katedrájáról hirdethesse azt, amit maga nem kaphatott meg az egyetem falai között az akkori kor materialista monizmusba fulladt tudósaitól, de akik az evolúció elvét végigvezetve ép az ember származására és az élet ősi csirájára hívták fel figyelmét. Teológia és természettudomány kerültek szembe egymással, de harmóniát, megoldást kereső lelke már megérezte, meglátta a helyes irányt, amelyen haladnia kell, hogy a krisztusi világnézetet építhesse és erősíthesse az ifjú nemzedékben. Ugyanebben az évben szentelték pappá. »Tanári működését — a rend krónikása szerint

1

) — 1897-ben Székesfehérvárott kezdte meg, de mindjárt a tanév elején tüdővérzés gyengítette le. Akaratereje csodálatosan legyőzte a betegséget s még ez évben megszerezte a középiskolai tanári oklevelet. Két éven át mint gyengélkedő Zircen és Szentgotthárdon tartózkodott; szíve vágya azonban annyira vonzotta a tanári pályához, hogy — nem lévén akkor üresedésben szaktárgyi tanszék — megszerezte a hittanári képesítést és ilyen minőségben Bajára került. Két évig működött itt és egészsége teljesen helyreállott. 1902-ben újra elfoglalhatta a pécsi főgimnázium katedráját.« Pécsett ebben az időben vált időszerű kérdéssé a múzeum ügye. Egy régebbi nemes adomány: Farkas István, volt 1848-as honvédtiszt alapítványa és a Juhász-féle régészeti gyűjtemény átvétele 1899 óta eleven problémája volt a városi tanácsnak. Hosszas tárgyalások, szerződések és határozatok után a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Főfelügyelősége végül segítségére sietett és 1902-ben Pécs városa a Vall. és Közoktatásügyi Miniszter bőkezűségéből hozzájutott a szép gyűjteményhez. Hogy ez megtörténhetett, elsősorban Tolna megye híres régészének, a magyar őstörténeti kutatás európai hírű mesterének, Wosinszky Mór apátplébános, Országos Felügyelőnek volt köszönhető. Mint Pécs egyházmegyei papnak szívügye volt a múzeum. Berendezésének 2