Székesfehérvári Szemle 9. évf. (1939)

Dormúth Árpád. Iszkaszentgyörgy-Magyaralmás-Csákberény-Csákvári út fontosságára, a Székesfehérvár-Tác-Soponya-Kálóz-Vajtai ősi útvonal jelentőségére, a váli völgy-Baracska-Ercsi közti régi útvonalra. Ezekből következtetett a római kori Herculia nyomára, melyet Tác-Fövenypuszta határában meg is talált. Következtetéseiben soha sem volt elhamarkodott, hanem a tudós alaposságával mérlegelte az adatokat, soha kétes adatot fel nem használt, bármily ragyogó eredménnyel kecsegtette bár. Szigorú volt minden tudományos kérdésben, de legszigorúbb talán önmagával szemben. Nem volt hiú ereredményeire, nem kötötte magát nézeteihez, ha szakemberek más irányú kutatásai azokat helyesbítették. E szigorúan tudományos munka mellett a művelt közönségnek szellemi irányítását tekintette másik céljának. Vidéki múzeum csak akkor tud hivatásának élni, akkor tud tovább fejlődni, ha ott áll mellette egy szellemileg fogékony, a múlt hagyományaiért lelkesedő közönség baráti köre. Ezt a szabadtanítás útján érte el. A fehérváriak számára szinte lelki szükségletté váltak azok a tanulságos, kezdetben 1911—14. sokszor szórakoztató, gyakran művészi nivón álló esték, órák, melyeknek tervszerű felépítője, megszervezője Marosi Arnold volt.

4

) Betegsége már 1938 nyarán jelentkezett, amikor Budapesten klinikai kezelést vett igénybe. Tudatában volt-e a lappangó kórnak, mely lassan fogyasztotta hatalmas energiáját, vagy nem, az titok marad számunkra. Ősszel is betegeskedett, térdizülete dagadt meg, úgyhogy négy hétig őrizte szobáját és dolgozgatott csendes magányában, majd ismét erőre kapott, míg a szeptikus kórt okozó betegség csirái el nem hatalmasodtak szervezetében és január folyamán végleg ágynak nem döntötték. — Váratlanul és gyorsan jött a vég. — Lázálmaiban is a múzeummal foglalkozott: rendezési tervek, a múzeum jövője váltakoztak agyában a túlvilági képek fantazmagóriáival. Az utolsóelőtti napon azután végsőt lobbant szellemének ereje és a közeledő vég tudatában ruházta rá szinte végrendeletszerúen múzeumának gondját és szeretetét munkatársára, ki ott állott mellette a famulus szeretetével. — Azután már csak a lélek és a szervezet küzdelme következett. — »Elmúlása küzdelmes, de meghatóan épületes volt. Mikor a fájdalomcsillapító injekciók kábító hatása alól felszabadult, pár percig rendtársai közös imájában is résztvett. Január 22-én éjjel 1 órakor adta ki lelkét.« Elárvult a múzeum, mert jóságos atyánk, jó barátunk és testvérünk szállt a sírba Marosi Arnold eltávoztával. Atyánk volt, múzeumunk atyja, megteremtője és fáradhatatlan fejlesztője. Amit a Régész-Egylet nemes felbuzdulással a 80—90-es években terv nélkül összehordott, azt ő a pedagógus rendszerességével szétválasztotta, egységekbe csoportosította és így a múzeum gyűj-