Székesfehérvári Szemle 8. évf. (1938)

K'íthy István. egy zöldszínű magyarruhás úr kitárva tartja kezében a templom alaprajzát. Fölöttük messzi perspektíva nyílik a felhőkkel erősen tarkított kék égbe s evvel, meg az első és a szentély boltozatain levő freskók festett kereteinek ovális nyílásokkal való áttörése által — a nyílásokon át ismét a kéklő ég mosolyog reánk — a festőművész mennyei magasságokba emeli a szemlélőt. A festő itt, barokk szokás szerint, már építészeti problémák megoldására vállalkozott, de lélektanilag ügyesen oldotta meg feladatát: kora szárnyaló, imádságos lelkét kiszabadítja a szélesen reánkboruló faltömegek nyomasztó hatása alól és egyesíti azt az égiekkel. A szentély boltozatát a nyilt oratóriumok boltozatai fogják közre; a baloldali boltozaton szt. Imre megdicsőülését örökítette meg a művész ecsteje, a jobboldali boltozat festménye ismét szt. István királyt ábrázolja, midőn felajánlja a királyi jelvényeket. A középső boltozat freskója a két előbbinél subtilisebb tárgyú, bár a műkritika ezt sem nézi a többinél értékesebbnek. A kép témája: szt. István megdicsőülése. Szentünk gomolygó felhőkön, puttók, szárnyas kerubok közt térdeld Szentháromság előtt; kékes attilája, a kerub vörös leple, a Szentháromságról szüremkedő dicsfény jólesően töri meg a képet betöltő ég felhőzetének unalmas szürkeségét. Krisztus és szt. István alakjának merevsége azonban, ellentétben az angyalok mozgalmasságával, bántó hatást kelt. De a kép formai hiányaiért kárpótol bennünket az a tudat, hogy az eszme győzelmét művészünk biztos Kézzel vezette, fel, az égi régiókig. Szt. István király emlékét örökíti meg a székesegyház főoltárképe is. A kép építészeti keretezéséről már szóltunk, azonban mégegyszer szívesen megállapítjuk: a szentély, főként a főoltár építészeti kiképzése gyönyörű keret a főoltárkép tárgyához és művészi kidolgozásához, úgyhogy arra következtethetünk — a történeti adatok is alátámasztják stíluskritikai megállapításunkat,

20

) — hogy a koncepciózus építész egy vonalban dolgozott a főoltárkép ismert nevű szerzőjével, Fischer Vince bécsi udvari festőtanárral. Fischer, ép úgy, mint Hillebrandt, Mária Terézia jóváhagyásával alkotta művét. Hauzinger József, a bécsi képzőművészeti akadémia tanára 1774-ben készített vázlatával Fischerhez hasonlóan pályázott a fehérvári szt. István templom főoltárképének megfestésére, ám a székesfehérvári városi tanács Fischernek nyújtotta a koszorút, ki képét 1775-ben 1200 frt-ért el is készítette.

21

) A kép tárgya történelmi : az oltár lépcsőjére térdeplő szt. István jobbjával bíborvánkoson nyugvó koronájára és kormánypálcájára mutatva felajánlja országát a Szűz Anyának. Balkezét szívén nyugtatja, jelezvén, hogy áldozata szívéből fakad. Szemeit a bold. Szűzre emeli, ki angyaloktól környezve, az isteni