Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

ïjadetzky Jenő. által képviselt alacsonyabb szinthez, végül a legalsóbb nívó magának a Velencei-tónak fenékszine, mint a pannónföld pliocén táblaságának egyik sűllyedésterülete. Ez a hármas szint a vizeloszlás különbözőségénél fogva egymástól többékevésbbé eltérő növény és állatvilág kialakulására vezetett s így a Velencei-tóvidék e hármas életterületét tájképi értelemben is jól jellemzi. Mindamellett a hármas terület bioszociológiailag egymást kiegészíti s egy magasabbrendű egységet alkot, amelynek ősi tájtipus-jellege élesen domborodik ki a Velencei-hegység és a Mezőföld által alkotott tágabb környezetből. Talán nem is kell említenem, hogy egyetemes jelentőségénél fogva a Velencei-tóvidék legfontosabb egysége maga a tulajdonképeni tó. Ez a remek madártani terület minden szakembernek teljes elismerését vivta ki, nem szólva az amatőrök szent túlzásairól. Madártani szempontból a tó két részre oszlik: délnyugati és északkeleti részre, melyek a továbbiakban helyi elnevezéssel pákozdi sarok (D. Ny.), illetve velencei sarok (É. K.) néven fognak szerepelni. Ennek a felosztásnak alapját a két pólus vízösszetételének kémiailag eltérő volta adja, amely a vegetáció mértékében tájképileg is szembetűnik. A víz összetételére nézve pontos kimutatások jelentek meg, amelyeknek csak végső eredménye érdekel jelenleg bennünket, ez pedig az, hogy a velencei sarok inkább kénes és oxigénben szegény, a pákozdi sarok meg inkább vasas és oxigéndús. Első sorban ez az adottság szabja meg az ornitológiailag is oly fontos nádnak és a hozzá asszociálódott növénytársaságoknak kiterjedését s innen van, hogy a két sarok egymástól teljesen különböző két életteret nyújt a madarak számára. A pákozdi sarokban, amely az irodalomban a nem mindig helyes „Dinnyés" helymegjelölés alatt szerepel, a nádas kb. a tó V*-ét elfoglaló összefüggő egészet alkot és a legvadabb „csuhis" ingó láp hazája. Itt vannak a legalkalmasabb fészkelő helyek és a legjobb búvóhelyek. Itt fészkelnek a különféle gémek, a ludak, szárcsák, no és az énekesek népes családjai. Úgyhogy az egyedek és fajok számát tekintve, a pákozdi sarok felülmúlja a velenceit, ahol kevés faj nagy individuum-számban él. (Sirályok, vöcskök.) Ennek az egyenlőtlen helyzetnek okait vizsgálva, az a megállapítás szűrődhetik le, hogy — legalább is a Velencei-tó esetében — valamely madárfajnak egy bizonyos területen való megtelepedésében nem a táplálék közelléte, vagy a vízállás magas volta, hanem a fészkelésre technikailag és környezetileg alkalmas hely a döntő. A tápláló területek mindkét saroktól egyformán messzebb vannak, mégis a pákozdi sarok gazdagabb életű, mert fejlettebb a növényvilág s így jobbak a fészekalkalmatosságok. Mert a madár - 76 —