Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. {Madárkataszter.) élethelye (biotop) nem egyesítheti az összes életfeltételeket — szűkebb helyen. Ez túljó volna. Azonban a madárnak a maga nagy mozgékonyságával módjában áll biotopját addig kiterjeszteni, hogy egyéni és fajfenntartó törekvései kárt ne szenvedjenek. Ha tehát a fészkelési hely megfelel az illető madárfajnak, sőt az esetleg speciálisan kialakult „fészkelési gyakorlat'

(-пак, akkor mindegy, hogy a táplálóterület milyen messze van. Ezt a megállapítást legjobban a sirályok és gémek élete igazolja a Velencei-tavon. Ha például a sirályok, — amelyek évtizedek óta csak a velencei sarokban élnek — pusztán arra az élelemre számíthatnának, amelyet a sirálytelep közei-környezete nyújthat, már kipusztultak volna itt. Ezzel szemben tény, hogy szerte az egész tóság területén kóborolnak, keresgélnek és még a székesfehérvári Sóstóra is eljutnak (kb. 11 km. D. Ny.). A gémek is nagy utat tesznek meg azáltal, hogy a pákozdi sarokban levő kolóniájuktól délre (5—6 km.) elterülő Nádas tóra járnak táplálkozni. Mindezek ellenére mindkét csoport erősen ragaszkodik fészkelési helyéhez annak jeléül, hogy életberendezésüket megoldottnak tekintik ilyen formában is. Ami viszont nem volna lehetséges a már hangoztatott bioszociologiai egység nélkül. Bár az előbbiekben már érintettem a velencei sarkot, most külön is foglalkozom vele, felosztásom szerint a tó második életterével. Tudjuk már, hogy a viz itt a nádra kedvezőtlen : kéntartalmú s így ennek a résznek tájképe és benépesülése más jellegű. A pusztuló nádas világa ez. Nád itt is nagy területen él, de zártsága felbomlott, kisebb-nagyobb foltokat alkot, amelyek sajátságosan kerekded formájúak. Ez a pusztuló nádvilág évtizedek óta klasszikus fészkelő telepe a tó nevezetességeinek: a a sirályoknak. A sirálytelep, mint mágnes vonzza a maga körébe a vöcsköket, barna rétihéjákat. A vöcskök bíznak a hangos sirálynép védelmező erejében, azért vegyülnek itt el saját telepeket alkotva a telepben. A ragadozó barna réti héja pedig felsőbb- és alsóbbrendű gerinces társaival mindkét csoport tojásaiból, fiókáiból óriási sápot húz. Mivel a vöcskök és héják fészkelési igénye nem különleges, itt tanyázásuk a védelem hitében, illetve a ragadozó életmódban kielégítő magyarázatot lel. Más a helyzet a sirályoknál, ez „elsődleges" csoportnál. Rájuk nézve a vöcskök közömbösek, de a héják károsak. Mégis évtizedek óta a velencei sarokban van kolóniájuk. Vájjon miért?! Megpróbálom megokolni. Az ok összefügg a pusztuló nád megjelenési formájával es a rajta kialakult fészkelési technikával. A nád pusztulásában ugyanis több fokozatot lehet megkülönböztetni. Már az utolsó fokozat egyike, amikor a nád olyan csenevész, hogy a vizszin fölé mind— 77 -