Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Radetzky Jenő. ismérvét hordozó régészeti, néprajzi, vízrajzi és madártani kutatások szükségessége. Nem mintha például az ornitológiai búvárkodásokban eddig is hiány lett volna. De a viszonyok élnek és így változásoknak vannak alávetve, amelyeket időnkint rögzíteni kell. Ezért vált időszerűvé a Velencei-tóvidék új madártani felvétele (kataszter), amely párhuzamosan halad a Székesfehérvári Múzeumnak a tó környékére vonatkozó régészeti, néprajzi vizsgálataival, valamint más intézetek és egyesületek balneologiai, hydrografiai, geológiai stb. kutatásaival. * * Már elől említettem, hogy a Velencei-tóvidék a magyar madártani vizsgálódások klasszikus területe. További fejtegetéseim most már ezen a síkon fognak mozogni. Vázlatosan a históriát is célszerűnek látszik egybeállítanom a rendelkezésemre álló irodalmi adatok alapján. — Talán az első, aki a Velenceitavat ornitológus szemmel nézte, Grossinger, B. J. volt, az első magyar összefoglaló madártan szerzője. Ő igy ír: „Midőn 1754-ben körüljártam a pákozdi, mások által velenceinek, vagy Kis-Balatonnak nevezett tavat, nem csekély csodálkozással néztem a madárfajokat, amelyek szeptemberben ott éltek. Volt ott 100.000 madár is! Különféle récék, ludak, hattyúk, búvárok, kanalas gémek, gödények, sirályok, buvárrécék, szárcsák, a parton pedig gémek, darvak, székicsérek, szalonkák, bibicek." Grossinger után hosszú űr következett, amely alatt csak térképezők és később néhány madárpreparátor (az osztrák id. Hodek és Natterer, a székesfehérvári Szikla Gábor) járt itt. Ezután következett Chernél István korszakalkotó fellépése a XIX. század utolsó két évtizedében. A nagy magyar ornitológus-triász (Herman—Chernél—Madarász) tagja volt s élete főművének: ,,Magyarország Madarai" с munkájának különösen a vizi és nádi madarakra vonatkozó adatait és ismereteit jelentős mértékben a Velencei-tóvidéken szerezte meg. Eveket töltött Velencén bőkezű rokonainál, a Meszleny-csa\ádná\ és szakadatlanul a tavat járva, gyűjtötte megfigyeléseit. О és Herman Ottó hozták le 1891. májusában a budapesti második nemzetközi ornitológiai kongresszus egy diszes csoportját (Homeyer, lovag Tschusi, Othmar Reiser stb.), akik a tavat bevezették a világirodalomba. Az egyik résztvevő, a bécsi Josef Talsky, később megemlékezett erről a velencei kirándulásról. Rövid leírása azonban műkedvelő jellegű; inkább érzelmi és hangulati benyomások vezérlik. Abból az iskolából, amelyet Chernél István teremtett velenceitavi működésével, a XX. század elején kitűnő új erők nőttek ki. — 74 -