Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Marosi Arnold. tárt sirok leleteivel. Közelebbi figyelemre méltó darabjai a harmincnegyedik sir fenékbélyeges edénye, a nyolcvanhetedik sir állatfejes csüngője, a száznegyedik sir X—

XI. századi cseh érme. Az érem korát a Magyar Történelmi Múzeum éremtára volt szíves megállapítani, mely meghatározással összevág a fenékbélyeges edény anyaga, diszitése és bélyege is. Az edény urnaalakú, szine feketésszürke, diszitése fésűvel készült hullám és sima vonal, ^bélyege gyűrűvel körülvett kidomborított kereszt (V. ö. Arch. Ért. 1930, 147 1. 94. k. t. á.), mely az egész feneket kitölti. Mindezek olyan tulajdonságok, melyek árpádházi királyaink korábbi időszakából származó edényeire jellemzők.

1

) Viszont az érem maga igazolja, hogy az e fajta edények csakugyan a XI—

XIII. századból származnak. A székesfehérvári múzeumnak még két ily fenékbélyeges cserepe van, mindkettő Fehérvárról származik. (Lt. sz. 401—402). A szórványos edénytöredékek is megfelelnek annak a kornak. Közöttük egy átlyukasztott, széles és lapos, beés kifelé hajló peremrészlet (Lt. sz. 9823.), valószínű azoknak az üstalakú, középkori edényeknek a töredéke, melyek kimondottan XIII. századi típusok. KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Adatok Kajászószentpéter és Vál régészetéhez. A váli völgyet a régi hagyomány egy hajdani Duna-ág medrének tekinti, habár a földrajzi adottságok ennek ellene mondanak, mert az Alcsut-Felcsut melletti dombvonulat között haladva Bicskénél véget ér, és semminő kapcsolata nincs többé a Dunával. A völgyben csendesen folydogáló Váli-viz a vele párhuzamosan haladó Szent László vizével együtt a Vértes és Gerecse-hegység csapadék gyűjtője és Ercsi alatt egyesülve folynak a Dunába. E völgy tehát ősidőktől fogva kiválóan alkalmas volt az ember letelepedésére. Előbb az ősfoglalkozást üző ember találta meg vadját a környező dombok erdőségeiben, majd a pásztorkodó és földmívelő ember talált itt kitűnő legelőt állatainak és földet a megművelésre. Ez a magyarázata, hogy a töiténeti korban aránylag sűrűn telepített vidék ez, melyet utak szelnek keresztül és az utak mellett ősi múltra tekintő telephelyeketjközségeket találunk. (Baracska, Kajászószentpéterj Vál, Tabajd, Alcsut, Felcsut, Obarok, Bicske) Figyelmünket a váli völgyre — honnan a bronzkorból és korai vaskorból értékes emiékeink vannak már muzeumunkban — a Magy. Történeti Múzeum egy átirata hívta fel, mely szerint Válón egy kut ásása közben hatalmas kőlapokra, illetőleg alapokra bukkantak. Ezt megtekinteni és a körülmények részletes vizsgálatára szálltam ki 1935 december 30-án. Utam Baracskáról Kajászószentpéteren keresztül Vál felé tartott. A szentpéteri szőlők előtt egy kis részen ősi sáncszerű település nyomai látszanak. A falu határában lévő újtelep lakóházai a mögöttük lévő dombnak partjára támaszkodnak. E célból a löszpart le van vágva és ebbe barlangi) Höllrigt József: Árpádkori keramikánk Arch. Ért. 1930, 168. 1. 2) U. az: Árpádkori keramikánk. Arch. Ért. 1932, 90. I. — 50 —