Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

éberséggel figyeltem. Sajnos, a már említett s megállást nem engedő kubikus munka megakadályozott benne, hogy magam elsődlegesen bármit is találhattam volna s így hosszú ideig csak azokkal a vastagperemű edénytöredékekkel kellett megelégednem, melyeket az innen kikerült, meglehetősen agyagos földben gyűjthettem nagy mennyiségben. Az ott dolgozó munkások — mint mondták — állandóan nagy méretű cserépedényeket leltek, melyeket azonban magam sohasem tudtam teljes egészükben látni, míg aztán egy hatalmas római sírtégla s annak közeléből rengeteg emberi csont került elő. A munka menete sajnos nem engedte, hogy a sírtégla s az emberi csontok közt bármi összefüggést is kereshessek, ismételt kérésemre azonban végre a munkások mégis beszolgáltatták egy sír hiányos mellékleteit, majd egy meglehetősen ép, finomművű cseréptálat s egy római pénzdarabot. E leletek alapján Inota, illetve tágabb értelemben vármegyénk őstörténete ujabb érdekes adattal bővült, annak igazolásául, hogy az emberi kultúra megszakítás nélkül folytatódik már évezredek óta vármegyénk területén. Különös érdekessége az inotai leletnek még, hogy annak mellékletei, mint a következőkben látni fogjuk teljesen megegyeznek a dr. Brunner István által Szemlénk hasábjaiban ismertetett (Székesfehérvári Szemle 1936 év I—-II p. 36-39.) lovasberényi római korú sírlelet mellékleteivel, úgyhogy az inotai leletet a lovasberényivel egyidősnek, vagyis közelebbről a Kr. u-i. III. század első feléből származónak kell vennem. Az inotai sírból ugyanis két teljesen ugyanolyan szárnyfibula került elő, (Lt. sz. 10167.) mint aminőt dr. Brunner ir le és mutat be a lovasberényi kelta temetőből, azzal a különbséggel, hogy az inotai szárnyfibula lemeze finoman áttört s nem sima mint amazé, egyébként annyira megegyezik a lovasberényivel, hogy bátran merem állítani miszerint egy műhelyből került ki mindkettő. Érdekes még az is hogy itt is, mint Lovasberényben ugyancsak két teljesen egyforma fibula volt a sírban, melyek közül az egyik csaknem teljesen épen maradt ránk, míg a másiknak csak a szárnya került elő a rugós zárószerkezettel, tűje azonban hiányzik. A bronz fibulák egyébként 130 mm. hosszúak, legnagyobb szélességük 35 mm. s lemezvastagságuk fél mm. Bemondás szerint egyébként alig 80 cm. mélyen feküdtek néhány emberi csont között, melyektől kissé távolabb volt a koponya, melyről a következőket jegyezhetem meg. A finom csontrendszerű, gracilis koponya 10 éven aluli, minden valószínűség szerint nyolcéves lányé. Homloka alacsony, fejtető domborulata kevéssé ívelt, felső állkapcsában 3 még ki nem bujt foggal. A fogak egyébként föltűnően épek s a metszőfogak csipkézettek. A koponya varratok a kornak megfelelően elcsontosodottak, de össze nem nőttek. Méretei : Az állszöglet és fejtető közt 15 cm., az orrgyökk és nyakszirt dudor közt 16 és fél cm., az öreglik (foramen magnum) és fejtető közt 11 és fél cm. s a két arccsont közti távolság 9 cm. (dr. Deutsch Gvörgy várpalotai orvos mérései alapján.) A koponyától valamivel távolabb egyébként egy 21 cm. külső átmérőjű, 95 cm. magas finom csiszolású grafittal kevert agyagból készült, gondosan korongozott és égetett, vonaldiszítésú, vastag peremű, római Ízlésű tál feküdt, melynek egyik fele sajnos csaknem kétharmadrészig elpusztult. Az inotai sírlelet korát illetőleg előzőkben azt mondtam, hogy azt a Kr. u.-i IH-ik század első feléből valónak gondolom. Föltevésemet elsősorban a sírtól nem messze lelt IMP (ERATOR) GORDIANUS PIUS FEL(IX) AUG(USTUS) föliratú rómaiéremre alapítom, mely szerint a sír minden valószínűség szerint a Kr. u. 238—244-ig uralkodó Gordiánusok idejéből való. Megerősít ebben a lovasberényi lelet analógiája is, melynek korát dr. Brunner ugyancsak a Kr. u.-i II-III. századból valónak s kelta eredetűnek mondja. Véleményem szerint az inotai s véle a lovasberényi lelet is a római hatástól erősen szaturált kései kelta időből és pedig a Kr. u.-i III. századból való s így biztos támpontul szolgál ahhoz, miszerint Inotán is egy kelta telep létezett, mely - 110 -