Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Sóskút régészeti adatai. Sóskút őskori régészetét a szé­kesfehérvári múzeumban egy agyag­bögre és bronztű (Lt sz. 2035 -36.) képviseli, melyek 1932-ben Tóth József intéző ajándékából kerültek ide. Mint római lelőhelyről az Arch. Ért. (rf. III. 1870, 30, és rf XIV. 1881, 65.1.), továbbá Károly János (Fejérm. Tört. V. 288. 1.) emlékezik meg. Iványi Dóra egy római mécsesről tesz em­lítést (A pannóniai mécsesek, Bpest, 1935 24.1., 3289. sz.). 1936 május 3-án Marosi Arnold és Dormuth Árpád tartottak itt régészeti szemlét. A kiutazásra okot az a jelentés szolgál­tatott, mely szerint a kőbánya terüle­tén feltárt barlangban különféle leletek : ember- és állatcsontok, edénytöredé­kek kerültek elő. A barlang a Kálvá­ria-hegynek nevezett magaslat kelet felé néző lejtőjén fekszik szemben a Benda-patak és mellékfolyócskája összefolyásával. Magáról a barlangról, volt-e emberi lakóhely, nem lehetett megállapítani. Azok a környékén ta­lált leletek ugyanis, melyek erre en­gedtek következtetni, nem a barlang­ban, de a körülötte fekvő hegyoldalon kerültek elő, melyeket a hegytetőről a viz hordhatott oda. E feltevést iga­zolta a tetőre való felmászás, amikor egy kisebb szabású, de nagyon sza­bályos földvár körvonalai tárultak elénk. A köralaku sánc és azt kisérő terrasz tisztán kivehető, az árokszeru feltárá­sokban pedig garmadával gyűjthetők az őskori cserepek. A múzeum szá­mára gyűjtött néhány diszítéses edény­töredékek mellett kölönösen érdekes két megmunkált állatcsont. Az egyik átfúrt, csüngőnek basznált medvefog, a másik valószínű barlangi medve megkövesedett lábközépcsontja (?), melynek két oldalt gerincszerűen ki­emelkedő része átfúrt. A két lyukat egyik oldalon kopástól származó arok­szerű mélyedés köti össze, amit lyu­kakon áthúzott fonál idézhetett elő. Bemondás szerint a Kálvária heggyel szemközti magaslat északi töveben, az iparvasut fordulójának, továbbá a biai ut keleti oldalán elterülő szőlőkben bronzkori urnákat ástak ki. M. A. Római korú kelta sírlelet Inotán. Szemlénk hasábjaiban Marosi Arnold és Dormuth Árpád érdekes, minden apró kis részletre kiterjedő, rendkívül becses közleményeikben be­számoltak már mindama leletekről, melyek a Budapest—Oráz-műut 1935 évben végzett építési munkálataival kapcsolatban napfényre kerültek — amennyiben azokról sikerült tudomást szerezniök. Az ő érdemük, hogy az uj úttal kapcsolatban vármegyénk archeológiája ujabb értékes kultúrtör­téneti adatokkal bővült s oly érdekes leletekkel gazdagodott, mint aminők a csóri őskori putri lakások, a szá­razréti középkori temető s a Velencei tó-menti eddig ismeretlen emberi te­lephelyek. (L. részletesen Székesfehér­várt Szemle 1935. év III—IV. köt. p. 79—84, továbbá 1936. év I— II. köt. p. 48 - 50 és 52.) Pompás munkájukat kivánom részben folytatni, illetve kiegészíteni, amikor alantiakban a nevezett műút Inota község határában föltárt lelete­iről szólok, melyekről sajnos az eről­tetett s nagy iramban végzett föld­munka következtében csak közvetve sikerült tudomást szereznem s a nap­fényre került leletek egy részét mu­zeumunk részére begyűjtenem. A már mondott műút ugyanis, amint elhagyja Csór község határát az Inotához tartozó kis Réti-erdőn át a régi nyomon halad tovább nyugat­nak egész a nádasladányi útelágazásig, ahol elhagyva a régi vonalat egy 3 méter mély bevágással Inota község déli, eddig beépítetlen területére ke­rül, majd vármegyénk határán újból beköt a régi nyomvonalba s azon fut tovább Várpalotának. Az uj ut e sza­kaszában a Faluhelynek nevezett par­cellák területén, közvetlen a község alatt rengetek cserépedény töredéket tárt föl s miután e helytől kissé észak nyugatra, Szabó Kálmán földjén már előzőleg is egy állítólagos római telep­hely nyomait, ismertem (1. Székesfe­hérvári Szemle 1935 év I II. köt. p. 47.), az ut cca. 1 méter mély bevágá­gási munkálatait e részen hatványozott — 109-

Next

/
Thumbnails
Contents