Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Sóskút régészeti adatai. Sóskút őskori régészetét a székesfehérvári múzeumban egy agyagbögre és bronztű (Lt sz. 2035 -36.) képviseli, melyek 1932-ben Tóth József intéző ajándékából kerültek ide. Mint római lelőhelyről az Arch. Ért. (rf. III. 1870, 30, és rf XIV. 1881, 65.1.), továbbá Károly János (Fejérm. Tört. V. 288. 1.) emlékezik meg. Iványi Dóra egy római mécsesről tesz említést (A pannóniai mécsesek, Bpest, 1935 24.1., 3289. sz.). 1936 május 3-án Marosi Arnold és Dormuth Árpád tartottak itt régészeti szemlét. A kiutazásra okot az a jelentés szolgáltatott, mely szerint a kőbánya területén feltárt barlangban különféle leletek : ember- és állatcsontok, edénytöredékek kerültek elő. A barlang a Kálvária-hegynek nevezett magaslat kelet felé néző lejtőjén fekszik szemben a Benda-patak és mellékfolyócskája összefolyásával. Magáról a barlangról, volt-e emberi lakóhely, nem lehetett megállapítani. Azok a környékén talált leletek ugyanis, melyek erre engedtek következtetni, nem a barlangban, de a körülötte fekvő hegyoldalon kerültek elő, melyeket a hegytetőről a viz hordhatott oda. E feltevést igazolta a tetőre való felmászás, amikor egy kisebb szabású, de nagyon szabályos földvár körvonalai tárultak elénk. A köralaku sánc és azt kisérő terrasz tisztán kivehető, az árokszeru feltárásokban pedig garmadával gyűjthetők az őskori cserepek. A múzeum számára gyűjtött néhány diszítéses edénytöredékek mellett kölönösen érdekes két megmunkált állatcsont. Az egyik átfúrt, csüngőnek basznált medvefog, a másik valószínű barlangi medve megkövesedett lábközépcsontja (?), melynek két oldalt gerincszerűen kiemelkedő része átfúrt. A két lyukat egyik oldalon kopástól származó arokszerű mélyedés köti össze, amit lyukakon áthúzott fonál idézhetett elő. Bemondás szerint a Kálvária heggyel szemközti magaslat északi töveben, az iparvasut fordulójának, továbbá a biai ut keleti oldalán elterülő szőlőkben bronzkori urnákat ástak ki. M. A. Római korú kelta sírlelet Inotán. Szemlénk hasábjaiban Marosi Arnold és Dormuth Árpád érdekes, minden apró kis részletre kiterjedő, rendkívül becses közleményeikben beszámoltak már mindama leletekről, melyek a Budapest—Oráz-műut 1935 évben végzett építési munkálataival kapcsolatban napfényre kerültek — amennyiben azokról sikerült tudomást szerezniök. Az ő érdemük, hogy az uj úttal kapcsolatban vármegyénk archeológiája ujabb értékes kultúrtörténeti adatokkal bővült s oly érdekes leletekkel gazdagodott, mint aminők a csóri őskori putri lakások, a szárazréti középkori temető s a Velencei tó-menti eddig ismeretlen emberi telephelyek. (L. részletesen Székesfehérvárt Szemle 1935. év III—IV. köt. p. 79—84, továbbá 1936. év I—

II. köt. p. 48 - 50 és 52.) Pompás munkájukat kivánom részben folytatni, illetve kiegészíteni, amikor alantiakban a nevezett műút Inota község határában föltárt leleteiről szólok, melyekről sajnos az erőltetett s nagy iramban végzett földmunka következtében csak közvetve sikerült tudomást szereznem s a napfényre került leletek egy részét muzeumunk részére begyűjtenem. A már mondott műút ugyanis, amint elhagyja Csór község határát az Inotához tartozó kis Réti-erdőn át a régi nyomon halad tovább nyugatnak egész a nádasladányi útelágazásig, ahol elhagyva a régi vonalat egy 3 méter mély bevágással Inota község déli, eddig beépítetlen területére kerül, majd vármegyénk határán újból beköt a régi nyomvonalba s azon fut tovább Várpalotának. Az uj ut e szakaszában a Faluhelynek nevezett parcellák területén, közvetlen a község alatt rengetek cserépedény töredéket tárt föl s miután e helytől kissé észak nyugatra, Szabó Kálmán földjén már előzőleg is egy állítólagos római telephely nyomait, ismertem (1. Székesfehérvári Szemle 1935 év I II. köt. p. 47.), az ut cca. 1 méter mély bevágágási munkálatait e részen hatványozott — 109-