Székesfehérvári Szemle 5. évf. (1935)

men Budapesten kiállítást rendezett. A kiállítás célja volt a Magyarorszá­gon szereplő steppe-népeknek, szkíták, jazygok, vandálok, germánok, hunok, avarok, honfoglaláskori magyarok leg­értékesebb, nagyobbára arany leletei­nek bemutatása. A Magyar Történel­mi Múzeum népvándorlási gyűjtemé­nye ugyanis az anyag sokfélesége és gazdagsága tekintetében páratlanul áll De ugyané tárgykörből a vidéki mu­zeumoknak is vannak nagyjelentőségű leletei, melyek szintén kiállításra ke­rültek. Ebben a kiállításban a székesfe­hérvári múzeum három csoportban szerepelt, amit külön kell hangoztat­nunk, mert a kiállítás Vezetőjében a szerkesztő sajnálatos feledékenysége miatt a kiállításban résztvevő gyűjte­mények felsorolásából a szfvári muze­kimaradt A hug-germán régiségek között egy Du-napenteléről származó hun korsó képviselte a muzeumot Az avar régiségek csoportjában ott volt az igari fejedelmi sírlelet arany övdiszítményeivel és kardjával kiegé­szítve a Magyar Történelmi Múzeum és Kecskeméti Múzeum hozzátartozó leleteivel. Honfoglaláskori régiségek közül a múzeum székesfehérvári kard­jai voltak fent a kiállításon, mint el­sőrendű értékek e nemű emlékeink között. A kiállításban szereplő egyéb fe­jérmegyei leletek : üsttöredék Duna­penteléről a hun korszakból (Arch. Ért. 1910, 32. I. — Arch. Hungarica II. 24. 1. 6. k, IX. 33.1. б. k) ; Szabad­battyánból származó hun-germán ré­giségek: két sima felületű fibula, levél­diszes csat, két üvegszerű gyöngy ; a Sárviz mellől származó arany paizske­ret ; Dunapentele és Adony avar lele­tei ; a demkóhegyi honfoglaláskori kard, a verebi ősmagyar sírlelet. A lovasberényi kiállítás. A helyis­meret fejlesztésére követendő példát adott az elmúlt nyár folyamán Lovas­berény és Környéke Általános Ipar­testülete, mikor ipari munka bemuta­tó kiállítást rendezett és ennek kere­tében a mai kor kézműves iparának remekei mellett bemutatta visszame­nőleg azt az ősi kultúrát is, melyet a község területén talált őskori és római emlékek képviselnek. A kiállítás e mu­zeális részéhez az anyagot Dr. Brun­ner István, körorvos szolgáltatta, mint fáradhatatlan és szakszerű kutatásai­nak eredményeit. A kiállítás rendezé­se is az ő érdeme. Ismeretlen székesfehérvári opera­énekesnő. Harsányi Zsolt közli a Pes­ti Hírlapban (1935 jún. 28) : Liszt Ferenc 1822-ben dec. 1-én Bécsben hangversenyt rendezve a műsoron há­rom név szerepelt : Franz Liszt, Hum­mel és Karoline Unger. Ezek mind magyarok voltak. Részletesebben utá­nanéztem a szép énekesnő kilétének — irja Harsányi — és kitűnt, hogy Székesfehérvárott született. A magyar lexikonok, szinészeti és zenei könyvek nemigen tudnak róla. Én a német szépirodalomban böngésztem utána, s ott meg is találtam >Gebóren 28. Okt. 1803. in Stuhlweissenburg, Ungarn«. Mint megállapítottam, remek megje­lenésű, szép hölgynek mondották a kritikák Előbb Bécsben tanult, később Milanóba ment egy Ronconi nevű hí­res mesterhez tanulni és hamarosan az olasz operaszinpadok egyik leg­ünnepeltebb énekesnője lett. Mikor csodagyermek honfitársának hangver­senyén fellépett, tizenkilencéves volt. A fiu tizenegy. Hosszú évek multán találkoztak megint Olaszországban. Akkor a művésznőt már ugy hivták, hogy Carlotta Ungher. Firenzében volt primadonna. Itt találkozott me­gint Liszt Ferenccel. Liszt huszonhét éves volt s a világ bálványa. A haj­dani leányka pedig harmincöt éves volt, érett szépségének legvirulóbb pompájában. A találkozásuk nem múlt el szerelem nélkül. Később az olasz színpadra szár­mazott fehérvári leány feleségül ment egy Sabatier nevű emberhez. Jómódú öregkort ért el, hetvennégy éves ko­rában halt meg Firenze melletti villá­jában. Ennek a magyar nőnek külföldi életfolyása elég ismeretes. Egész kis kötetre valót tudunk róla. De gyer­mekévei ismeretlenek. Kívánatos vol­na, ha Székesfehérváron akadna vala­ki, aki ott utána böngészne. Igen ér­tékes művésznő volt, a maga korá­ban rendkívüli hírnevű. Jegyezzük fel, hogy őt is a magyar föld adta a vi­lág közművelődésének. a

Next

/
Thumbnails
Contents