Székesfehérvári Szemle 5. évf. (1935)

és legkevésbbé európai típusa. Az avarokkal való vérségi kapcsolat bizonysága. Székesfehérvárott nem fordult elő. M. A. A Bank-utcai sir állatcsontjai. 1928-ben a Bank, jelenleg Szentkorona utca 5 sz. telkén az ott állott régi ház lebontása alkalmával érdekes sirleletre bukkantak. A leletet akkor dr. Polgár Iván ismertette (Székesfehérvári Napló 1929 jul. 10, 11. sz). Leírása szerint a sir az épület homokfala alatt a mostani járda szintjétől 3*20 m. mélyen feküdt. Homokkő lapokból volt összerakva oly módon, hogy a földbe vágott üreg feneke, két keskenyoldala és hosszabb déli oldala földből volt, északi oldalát 2 kőlap, a fedelét 4 kőlap alkotta. A sir belsejét két kőlapból álló hosszanti választó fal két részre osztotta: az egyiknek szélessége 35, a másik 44. cm. volt. Az utóbbi rész hossza 170 cm volt és két embercsontváz feküdt, a másik üreg csak fele volt annak és állatcsontok voltak benne. Az embercsontvázakból csak a koponyákat sikerült megmenteni; ezeket és az állatcsontokat is a székesfehérvári múzeum őrzi. (218/1929). Az állatcsontokat lócsontoknak tartottuk. Dr. Hankó Béla, a debreceni egyetem tanára 1934-ben elkérte megvizsgálás végett a múzeum sírokban talált állatcsontjait. A bankutcai állaticsontokat is elküldtük neki. A vizsgálat eredménye Dr. Hankó B. 1934 dec. 8-án kelt levele szerint: a Bank-u. 5. sz. alatt kiásott anyag állatcsontjai nem ló, hanem szarvasmarha csontok, m. p. két és féléves szarvasmarha maradványai, os sfenoidale (ékcsont) töredék, os temporale (halántékcsont), bal mandibula (alsó állkapocs balszárnya,) os frontale (homlokcsont), humerus (első lábszárcsont), 2 db. mandibula (állkapocs) töredék és os tarsi fibulare (lábközépcsont az első lábról) töredékek. Szarvasmarha csontok a honfoglaláskori szolganép sírjaiban gyakran találhatók. Valószínű a bankutcai sir is ilyen sir lehetett, de mert kőlapokból állott és talán az egykori prépostság itt levő temetőjéhez tartozott, a kereszténység ama korából való, mikor még az ősi pogány szokások nem vesztek ki egészen. A várfal alapjának maradványai a múzeum udvarán. Tudvalevő dolog, hogy a régi metszetek és az 1601. évi várrajz szerint az ősi Budai-kapu erődítményei az északnyugoti kerek kaputoronytól keletre a mai Bognár és Basa-utca közötti területen egy nagy udvart képeztek, amelynek falai között volt az őrség tanyája és riadóhelye. Philipp szerint ez volt egyben a vitézek gyakorló tere, az u. n. vivó pálya is. (Szfvár Szemle I. 1931 3. sz. 2—5 1.) Ezt a kapuerődöt széles (40—50 m.) vizes árok védte, amelynek vizét a Gaja patak táplálta. A török uralom alatt ezt a középkori kapuerődöt lebontották, de nyoma és emléke nem pusztult el egészen. Az 1691. évi katonai helyszínrajzon az ősi Barbacanból csak a nagytorony némi nyomát láthatni. A főfal vonalát pedig megtörik és kitolják a régi árok széléig, (v. ö. Philipp i. m ) A tágas udvar falai eltűnnek csak annak délnyugoti sarkában marad fenn valami épületféle. Érthető várakozással tekintettünk tehát muzeumunk új épületszárnyának alapozási munkái elé, hiszen az udvar két szintje és a Bástya-u. épületeinek hasonló elhelyezkedése arra engedtek következtetni, hogy a mélyben a várfal egykori alapjának nyomára kell bukkannunk. Várakozásunkban nem is csalódtunk, mert az első hetek földkiemelése után megkezdett alapárok kimélyítése nyomán az udvari árkádsor alapárkában a mai szinttől 2-80 m. mélységben tényleg várfalmaradványokra akadtak a munkások. E fal hidraulikus mésszel sziklakeménységűvé forrasztott tömbszerű építménynek látszott, mely a szomszéd ház tűzfala mellett 2-40 m. szélességű volt és befelé a múzeum felé 7*30 m. hosszúságban terjedt. Felülete nem volt egyenletes. A tűzfal mellett 280 m. mélységet mértünk, az udvar közepe táján 2*65 métert. Mellette az új épület alapfalai a 3*40 m-t. érik el, ahol biztos talajt sikerült nyerni, ugyanerre épült fel a várfal is. Alapjainak magassága tehát csupán 60—75 cm. ami - 89 -