Székesfehérvári Szemle 3. évf. (1933)

MÚZEUMI ÉRTESÍTŐ 61 odaadó tevékenységet; Nádas József reáliskolai tanár a sajtómunkát látta el; Eist András reálisk. VII. o. tan., Jankovits Ferenc, Lerf Tibor reálisk, IV. o. tanulói feliratokkal, Lencsés József múzeumi altiszt elismerésre méltó szorgalmával mozdították elő a kiállítás sikerét. A kiállítás költségeinek fedezését Hóman Bálint, vall. és közoktatásügyi miniszter úr által kiutalt rendkivülisegély és a múlt évekből elmaradt vármegyei segély kiutalása tette lehetővé. A kiállítás anyagához a múzeum gyűjteményein kivül hozzájárultak : i

a M. Tud. Akadémia a Watthay-féle kézirat, gróf Batthyány Lajos Polgárdiból a Batthyány ereklyék átengedésével, Székesfehérvár szab. kir. város a tanácsterem képeivel és levéltári anyaggal, a cisztercita rendház számos képpel, a káptalan, a papnevelő intézet régi szobrokkal. A nyomtatványok nagy része dr. Fanta Adolf és dr. Lauschmann Gyulának a múzeumban őrzött hagyatékából, a zeneegyesület, Dieballa Mária és Schwarzbach Flóra letétjéből került elő. A jelen kiállítás alkalmából engedtek át anyagot dr. Say Viktor, dr. Holly Géza, Pfínn István, dr. Vass Bertalan, dr. Hegyi Tivadar, V. Bokor András, Csitáry G. Jenő, Klöckner József, özv. Báró Jenőné, Fanta Géza, Tóth Álén. özv. Csitáry G. Emiiné, Geíszt József, a Székesfehérvári Kereskedelmi Társulat, Schnetzer Ignác, Vértes József, Bory Jenő, Munkácsy András. A kiállítást a közönség augusztus 11-től 27-ig 20 fillér belépődíj mellett látogathatta, ez idő alatt a látogatók száma kerekszámban 500-ra в: A fejérmegyeí Múzeum néprajzi anyaga sokkal szegényebb mint a régészeti. Összehasonlithataílanul több anyag áll a kutatók és az érdeklődő közönség rendelkezésére a letűnt és a magyarság etnikumához egyáltalán nem, vagy csak nagyon csekély mértékben tartozó népek kulturjavaibóL A megye területén lakó kőkori, népvándorláskori, római törzseket sokkal jobban ismerjük, mint az élő magyarságot. Valahogy az etnográfusok a megye területét mindig elkerülték. Pedig felbecsülhetetlen anyag van még pl. a délfejérmegyei falvakban (Előszállás, Cece, Sáregres, Igar stb.) a vértesaljai községekben. Különösen a gazdálkodás (szekérrel való nyomtatás, a cséppel való cséplés különböző módjai) és a ház belső életének mozzanatai érdekelhetnek bennünket.* Az alábbiakban a Múzeum néprajzi anyagából néhány vastárgyat mutatunk be, elsősorban azért, hogy felkeltsük az ilyen —; legtöbbször a padláson, a kamrában, az udvar félreeső zugai*A megye területén a részletes tárgyi néprajzi tennivalókról külön cikkben fogunk beszámolni. tehető. Ezután vasár- és ünnepnapokon belépődíj nélkül is megtekinthető volt a kiállítás. A kiállítás sikerének bizonysága a város polgármesterének következő elismerése : Székesfehérvár szab. kir. város polgármestere. 11.397/1933. sz. Méltóságos és Főtisztelendő Marosi Arnold úrnak kormányfötanácsos — múzeumigazgató. Székesfehérvár. A székesfehérvári Szent István heti események egyik legkimagaslóbb programmpontja volt a Múzeum kiállítása. Ennek a kiállításnak sok szeretettel és fáradsággal összegyűjtött anyaga elénk varázsolta Székesfehérvár múltját, történelmét. Székesfehérvár szab. kir. város nevében őszinte köszönetet mondok Métóságodnak sikeres munkásságáért, de köszönöm Méltóságod munkatársainak fáradozását is, és köszönetem mellett kérem is egyúttal Méltóságodat és a Múzeumegyesületet, hogy az eddigi jóindulattal, lelkesedéssel és kitartással dolgozzanak tovább is városunk érdekében a Múzeum felvirágoztatásán. Székesfehérvár, 1933. szeptember hó 14. Csitáry G Emil polgármester. ban heverő — régi tárgyak iránt, a Múzeumot szerető és pártoló közönség figyelmét. A tárgyakhoz néhány megjegyzést fűzünk, ezzel is illusztrálva azt, hogy mennyi sok mondanivalót rejte- i nek magukba ezek a primitiv eszközök. A más- « t honnan, az ország más részéből előkerülő anyaggal az összevetést szándékosan mellőzük, mert ezekről az alkalomadtán a Múzeumba kerülő tárgyakról azt sem tudjuk többek között, hogy tényleg tipusok-e, milyen mértékben vannak elterjedve stb. /. Szőllőmetsző kések. Igen ősi szerszámok. A szőllőkulturát valószínű, hogy a rómaiak honosították meg hazánkban, de őseink, ha nem is foglalkoztak intenzivebben (ami szinte egészen bizonyos) szőllőműveléssel, ismerhették már a honfoglalás előtt. Erre mutat bolgártörök eredetű bor szavunk. A bemutatott kések Inotáról valók. Mind a három drb. más tipus. (a 4. sz. döntőkés Rácalmásról.) Feltűnő a kissé sarlószerűen meggörbített pengéből kiálló taréj, ez a száraz tőkerészek levágására szolgál. A múzeum néprajzi anyagának néhány vastárgyáróL