Székesfehérvári Szemle 2. évf. (1932)

S8 SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE vázasnál elnyerte a szükséges szavazat többséget. Vanossi pedig megerősítve az assistens generalis Germaniae tisztében további rendkívül gazdag és érdemes munkásság után 1757 április 11-én halt meg Rómában. E sokoldalú önmívelő s oktató, szónoki s szervező munkássága mellett eleinte szorgalmas irodalmi tevékenységet is fejtett ki, amelynek nyomtatásban megjelent eredményei latin nyelvű munkái: 1. Trias Carolina... Tyrnaviae 1713. — 2. Poesis enthea... Viennae 1719. — 3. Religio Vindicata... Viennae 1720. — 4. Magnus ab Hungária Ladislaus ... Viennae 1720. — 5. Nobile fídelítatís... certamen... 1724. — 6. Placíta physíca de Sympathia et Antipathia... Viennae 1724. — 7. Decas Augustum ... Viennae 1724. — 8. ïdea sapientis Theo-Politici,.. Viennae 1724. Ez ismeretes nyomtatott művekhez csatlakozik általunk ismert, 1746—47. évi olaszországi útjáról szóló kéziratí naplója és nagyszámú kiadatlan levele, amelynek egy csekély töredéke a bencésrend pannonhalmi levéltárában maradt fenn Paintner Mihály jesuitíca-gyűjteményéből. És ezek a latin nyelvű részint teljes levelek részint levéltöredékek, amelyek németnyelvű, közvetlenül szincerizáló megjegyzésekkel vannak fűszerezve, leghívebb tükrei Vanossi legbensőbb lelkivilágának, amelynek legszélesebb és legmélyebb területét éppen a székesfehérvári jezsuita templom, rendház és annak művészi kiképzése foglalta el. Mindig és mindenütt legbokrosabb teendői közepette is állandóan érdeklődik, tanácsokat ád, művészeket ajánl, fölvilágosításokat kér, anyagiakról gondoskodik, hogy a székesfehérvári rezidencia meg templom berendezése minél művészibb magaslatra emelkedjék. Vérbeli barokk főpap művészi szükségletének lelki kielégülése kényszerétől hajtva már trencséni rectorsága idején folyton-folyvást gondoskodott a trencséni jezsuita templom, sekrestye, rendház, refectorium, színház művészi fényéről súlyt vetvén arra, hogy az ott ujonckodó fráterek, jezsuita coadjutorok között művészi érzékű egyének nevelődjenek a jezsuiták művészi szükségleteinek fedezésére, ahol éppen az ő idejében noviciuskodott Werle festő, Paumgartner majd Ginzl szobrász, Neugebauer, Kerner, Schiele, Stempel és más műasztalosok. Vanossi nem lévén a székesfehérvári jezsuita missío tagja, nem tartózkodott itt huzamosabb ideig, de gyakran látogatott el ebbe a városba, amelyet szinte szülővárosának tekintett egyrészt benne töltött gyermekkora, másrészt itt nyugvó szülei s tartózkodó nővére miatt, aki nepomuki szent János tiszteletének úttörő híve s rajongója volt e városban. Vanossi jól ismerve az itteni jezsuiták nehéz anyagi helyzetét, minden vagyonával sietett segítségükre, hogy új rendházat és templomot építhessenek, öröklött vagyona az egykorú hagyatéki leltár szerint alig ütötte meg a hagyomány által százezer forintra dagasztott öszszegnek a negyedét, de adományát folytonos adakozásokkal és gyűjtésselálland óan igyekezett bővíteni s nem csekély része volt abban, hogy a vallásos lelkű báró Amadé Antalné is végrendeletileg a székesfehérvári jezsuitákra hagyta vagyonát. A jezsuita rendház és templom építésének első idejére vonatkozólag hiányzanak Vanossi levelei ; csak annyi bizonyos, hogy ő akarta s tette meg nepomuki szent Jánost e templom patronusának. Azonban 1750-től sűrű sorát bírjuk Stocker Ignác székesfehérvári jezsuita superiorhoz írott leveleinek), amelyek már főleg a berendezés művészi kérdéseivel foglalkozván és a művészek, mesterek munkájára vetvén világosságot, művészettörténeti értékű források jellegével bírnak, így a főoltár freskójának vázlatát birálva kifogásolja a szertelen mozdulatú díszmagyaros ifjú, a nézőnek hátat fordító zarándok és a hivalkodó öltözetű nő alakját; tanácsolja, hogy Sambach vegye figyelembe Le Gran (Daniele Gran delta Torre) festő vázlatából mindazt, ami értékesíthető s vegye igénybe Werte festő tanácsát is. Majd a főoltár tabernaculumához, amelyet meg nem nevezett pesti mester munkájának mond, két angyal faragását ajánlja Paumgartnernek, akit figyelmeztet egykori trencséni munkájának gyakorlati készségére s művészi szinvonalára. És általában hozzászól minden részlethez, amely 1750—1757 között megmunkálás alá kerül. Leveleiben gyakran szerepel Paumgartner jezsuita fráter általa is nagyrabecsült szobrász alakja, aki mellékoltárokat farag, formálja a refectorium és rendház stukkodiszét ; itt-ott fölbukkan mint elismert festő Werk jezsuita fráter ; haloványan vonul el a festő Magis jezsuita fráter; elmosódva jelenik meg a nagybányai, pécsi meg egyéb építések vezetője Procopius Schlick jezsuita fráter, akit mindenüvé óhajtanak. Kibővül Michel Angelo Unterberger festő munkáinak állománya, akiről olvassuk, hogy két keresztfa jelenetet és egy szent Ignác-képet, majd a refectorium számára hat képet festett és Vanossi őt ajánlotta a szent Józsefkápolna oltárképének megfestésére. Egy-két jellemző vonással gazdagodik Caspar Sambach festőegyénisége is. És ujdonságszerüen hat a festő Le Gran, akiről mint vázlatszerzőről 1756 november 20-án Rómából kelt levelében a következőképpen ír: „Die Schizze des Hoch Altars, item des Kirchen gewölbs curet singulas in singulas listas cum vitro, cum subscriptione pulchra, authoris nempe Le Gran. vz. Idea prototypa arae majoris authore famoso Le Gran, et sie de coeteris." Amikor pedig anyagiak hiányában egy-egy munka meglassúdik, gondoskodik kisegítő mecénásokról; gróf Batthyánynál vagy a módos Hrabovszkynál kopogtat. Bécsben maga tárgyal a művészekkel, személyesen fizeti ki járandóságukat. Metszeteket vásárol, így egész sorozatokat a pápákról, a római császárokról, francia, portugál, spanyol, török uralkodókról, a töröktől felszabadult magyar városokról köztük Székesfehérvárról, a jezsuita generálisokról a székesfehérvári residencia könyvtára számára, amelynek még a kapufeliratát is megfogalmazza : „Sapientis aedifica-"