Székesfehérvári Szemle 2. évf. (1932)

46 ...gZÉRESF nyugvó gótikus boltivek, a templom egykori árkádívei alkotják. A köteges pilléreken nyugvó oszlopfejek levelei a" kövirózsa vastag, húsos leveleit mintázzák. A kert felé néző boltív záró kövét, mely valamikor gyámkő volt, erőtől duzzadó leves szőlőinda díszíti. Az oromzat tetején kiemelkedő gyámkövön felállított oszlopfejek egymásba fonódó indáikkal keltenek figyelmet és azt a hatást keltik, mintha kifaragásukra mestereiknek az egykori lakóházak, kapuk oszlopaínak, cölöpéinek alkalmi vírágdíszíe szolgáltak volna mintául. A kapu külső falának oromzatán látható madáralakot ábrázoló kő a Szentlelket szimbolizálja galambalakjában í eredetileg a templomajtó timpanonját díszítette, Âz öszlopalakú emlékei ä vértesszentkereszü fíy tííészögű pillérek mintájára állították össze. Mikor és mely alkalomból ezt a következő felírat jelzi: Hoc monumentum f еж vetustís structtirae joticae rudibus | M. Annae Üöttítibus Palííis ! Marító Optimo | Joanni Bapt. Comítí Eszterházy | dicavit "( Aflarö MDCCLXXXXVI | VIII Calendis Julii. Vagyis az oszlopot Pálfi Anna grófnő állíttatta férje Eszterházy János emlékére 1796-6an. Az oszlop felső részén figyelemreméltók emberalakokat ábrázoló kövei, derekán pedig azok áh latmotívumos faragványok, melyek emberfeje! megragadó páros oroszlánjai Istennek a gonoszokat sújtó büntetését szimbolizálják. Az oszlop körűi elhelyezett díszítmények között különösen érdekes a hatalmas oszlopfő, melynek szőlőindái között két emberalak és ezek között egy sárkány látható. Âz egyik ember bő, bokáig érő kámzsában, összetett kezekkel a bűnbánatot, a másik, aki felé a sárkányfej fordul, hízott hasán nyugtató kezével azokat szimbolizálja, kiknek az írás szavai szerint, istenük a has. Ennél becsesebb és beszédesebb azonban egy ugyanitt látható zárókő, melynek sárkányt ábrázoló díszítésére igazán elmondható : Saxa loquuntur, A sárkány rettenetes feje másfél körös fárokban folytatódik. A farok vége azonban fejjé idomul, az örökélet jelképéül szájában kétágú, leveles venyigét tartva. A kő nefűzeti szempontból is nagyértéket képvisel. Díváid Kornél szerint egyike azon középkori, építészeti emlékeinknek, melyek bizonyítják, hogy a honfoglalóknak az őshazából magukkal hozott díszítő stílusa új hazájukban sem halt ki, sőt elemeit kőből épült templomaik faragott tagozatain is felhasználták. A vértesszentkeresztí zárókövet ugyanis hasonló sárkány díszíti, mint a bezdédi honfoglaláskori sírban talált tarsolylemezt, vagy mint a déloroszországi Szamarából Szentpétervárba került ezüstcsészét (Divald K. : Magyarország művészeti emlékei 16—18 1). Ismertetésünk főforrása (Nácz József : A Vértes vidékének történelmi műemlékei, Arch. Közi. 1899) a vértesszentkereszti bencésapátságról Írottakban még három római kőről is megemlékszik (U. o. 172—173 1.). Ezek egyike a kapu attikájának belső felén, a párkány alatt égfölé fordított felirattal ma is ott van. A másik kettő azonban, melyek az oszlop körűi hevertek és melyeket a VARI SZEML

E -•МНТП-ПНИ II ••ШПНИИИ«—

M—Il ——Г ' •••Щ|||||11М11ИИ--•-1ЧТЧП1Т111Ш11Г111И11И11111ИИ-ГПГ1Ш1ГГПГИ]|' [Bakófiy című művében (59—60 1.) Romer Flóris is említ 1898-ban a Nemzeti Múzeumba kerültek. Az egyik ismertetőjele a feliratából kivehető három barbár név: Adnama, Asio, Magimarus. A másik törött, fejnélkűli nőalakja jobbjában korsót, a balkezében szőlővel telt tálat emel. (Részletes ismertetések 1. Arch. Ért, 1902, 227 1.). М.Л. Őskori lelet Székesfehérváron. A szedreskerti homokbánya,* ffi

ahonnan már korábban is szerzett múzeumunk őskori edénytörmelékeket és zsugorított helyzetben talált csontvázakat (Gy,. Napló 1930/110—11 és 119) legújabban két őskori baltával gyarapította Székesfehérvárnak őskori adatokban szegény régészetét. A két tokos baltát Rákos Ignác szolgáltatta be a múzeumba. Az egyik 12 cm. hosszú bronzöntvény (Lt. sz. 8549), a másik 15'5 cm, hosszú vaspéldány (Lt. sz, 8550), mely anyaga, alakja szerint a vaskor első időszaka, a halstattí-kor hagyatékához tartozik. A két balta az I. sz. teremben a szederutcai bronzleletek mellett látható. Római hullámvonalas agyagvedreínk. Báró Richthof en Bolko a .„Múzeum für Völkerkunde Hamburg" igazgatója az Arch. Eri 1931. évfolyamában közölt cikkében : „A hullámvonalas agyagvedrek elterjedése és kormeghatározása" a székesfehérvári múzeumból három római agyagvederről emlékezik meg, melyek a II. sz. terem két ablakos udvari fala mentén láthatók. Ezek egyike, a legnagyobb (Lt. sz. 1725) Székesfehérvárott a törvényszéki épület területén került elő és valószínű gabonatartó edény volt. A másik (Lt. sz, 2675) Mór mellett Pusztadobosról való. Eredetileg szájnyílását két egymást keresztező vaspánt takarta és urnaként szerepelt belsejében Hadrianus éremmel. A harmadikat (Lt. sz. 5891) Pusztavám mellett Nánapusztán (Ondód) találták, A székesfehérvári és pusztadobosi leletek hullámvonalas díszítésűk és szürkés színük alapján Richthof en szerint Kr. u. a III. század végéről, vagy IV-ik elejéről valók, ellenben anánapusztai díszítése : a körülfutó árkok mellett alsó részen kis harántvonalkákból álló szalag, a koracsászárkori provinciális agyagedények jellegét viseli magán. (Arch. Ért. 1931, 262. 1.). Meg kell jegyeznünk, hogy Richthofen közleményének ez a része, mely szerint a pusztadobosi edény kősirládából került volna elő egy rossz állapotban levő Diokletian érem, egy bronzedény és egy fibula társaságában, amelyhez még egy a napot és holdat ábrázoló bronzbetétes tábla is tartozik, nem felel meg a valóságnak. Az edény melléklete miként említettük, mindössze egy Hadrianus-érem. Ep így a napot és holdat ábrázoló bronzbetétes táblának, melyet múzeumunk őriz, semmi köze a Richthofen által vele kapcsolatba hozott hullámvonalas edényekhez, mert Zámolyról származik.