Népi építkezés – A Magyar Népművészet Évszázadai III. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1972)

bői faragott épületszerkezetét általában faragott, égetett, vagy vályogtéglából egyszerűsítették a paraszti lehetőségek korlátai közé. Ugyancsak elterjedt a reneszánsz „báboskorlátjának" másolataként a fából faragott, később esztergályozott orsófás tornác, különösen Dél-Dunántúlom négyszögletesre egyengetett oszlopokkal helyettesítve, sőt a reneszánsz kis orsófás soraiból kialakított mellvédeket is megtaláljuk a népi építkezésben, csupán deszkából kifűrészelve. A késő reneszánsz építészetben jelent meg a kastélyok kupolái előtt — támaszték és lezáró konzol szereppel — a voluta. Az igen költséges, a legbonyolultabb építészeti tudást igénylő kupola építtetését azonban már a kisebb kastélyok, nemesi kúriák tulajdonosai sem engedhették meg maaguknak, de gyakran félköríves formájú homlokzati falsíklkai „ábrázolták" a homlokzat kétoldali lezárásaként, a volutával együtt. A XVIII—

XIX. században ez a teljesen leegyszerűsödött „ábrázolt kupola" jelent meg, kétoldalt a volutával a falusi építkezésben, a parasztházak utcai oldalán is. A barokk idővel teljesen kisajátította ezt a formát, hogy virágornamentikával díszített, falpillérekkel tagolt homlokzatok fölé illessze. Különösen határozott a klasszicizmus stíluselemeinek hatása a népi építkezés formavilágában, mint ahogy különleges helyet foglal el ez a reformkorban, az új formákat kereső Magyarországon gyökeret eresztő stílus az építészetben is. Ebben az egyszerűségre törekvő korban a klasziszicizimus határozta meg a sűrűn épülő nemesi kúriák, paplakok arculatát, könnyedén illeszkedve be a „latinos műveltségű" magyar arisztokrácia ízlésvilágába. A klasszicizáló (magyar kúriastílus egyszerűségénél fogva, könnyen utat talált a népi építkezésbe. A vidéki kúriák oszloprendjeit különösen az alföldi parasztházak tornáca idézi szépen. Itt a ifalusi művesek feltűnően nagy képzelőerőről és biztos formaérzékről tettek tanúságot a pilléres, ív helyett egyenes gerendával befejezett tornácok készítésében. A klasszicizmus stílusjegyei közül most mégis a timpanont emeljük ki. Az építőművészetben a kastélyok, középületek széles bejárati homlokzatát díszítette ez az impozáns, tartóoszlopaival az antik levegőjét idéző architekturális szerkezeti elem, amelynek parasiziti formaváltozatait ajtóik, ablakok, „kódisállások" meghitt kereteiben látjuk viszont. \1