Népi építkezés – A Magyar Népművészet Évszázadai III. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1972)

TÖRTÉNETI STÍLUSOK ÉS A NÉPI ÉPÍTKEZÉS Miután divat volt hol tagadni, hol hangsúlyozni a parasztság szerepét az építészeti stíllushatások adás-vételéiben, ma a parasztságot egy összetett társadalom részének, és a paraszti kultúrát egy összetett műveltség részének tekintjük, tényszerűen vesszük tudomásul, hogy a paraszti művészetben, így a paraszti építkezésben is megjelentek más társadalmi rétegek építkezésének, a történeti stílusoknak egyes vonásai. Ez a stílusáramlatokba való belesimulas a népi építkezésben mindig a helyi paraszti ízlés szűrőjén át, a falusi épületek funkciójának megfelelően, a középkorból öröklött alaprajzi beosztás, szerkezeti sajátosságok megváltoztatása nélkül jelentkezett. Úszód község településtudoimányi vizsgálata, amely teljes utcasorok, az épülethomlokzatok felmérését is eredményezte, sugallja az ötletet, hogy a házak utcai homlokzata a falu ünnepi viseleteként fogható fel. Szinte úgy egyesülnek egy Összképbe a különböző korok stílusjegyei, mint ahogy a parasztasszony viseletében a megelőző generációk divatjából öröklött ruhadarabok végül is sajátos, de harmonikus együttessé olvadnak össze. Az uszódi homlokzatokon ott vannak a barokkos körvonalak, amelyeket a művészettörténeti elemzés a sajátosan magyar barokk palotaépítkezések kupola-megoldásaiból vezet le, ott vannak a klasszicizáló oszlopok, falpillérek. A néprajzi szemléletű művészettörténészek, építészek és a művészeti érdeklődésű etnográfusok kutatásai teszik lehetővé, hogy az építőiművészet korszakaira jellemző egy-egy stíluselem kiragadásával illusztrálják a témát. Valóban csupán illusztrálják: egy-egy eleim, tagozat adás-vétele nem jellemezheti a falusi-paraszti építészet és a városi-polgári vagy udvari-arisztokratikus építészet viszonyát. Az egyes elemek, motívumok korokon, társadalmi réteghatárokon át vezető útja viszont bepillantást ad azokba a változó kapcsolatokba, amelyek a falusi kultúrát bekötötték, bekötik a nemzeti kultúra egészébe. A középkori írott és tárgyi emlékek tanúsága szerint az ekkor még egységes, közös ízlést tükröző úri és paraszti környezet tárgyait ugyanazok a mesterek készítették. Ahogy ugyanattól a gelencsértől vásárolták a szemeskályháik csempéit, ugyanazzal az áccsal készíttették épületeiket is. A többségében fából rovott házak, a parasztportákon már ek-