Népi építkezés – A Magyar Népművészet Évszázadai III. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1972)

álltak emeletes kő- és téglaházak a szőlőtermő vidékek lejtős-dombos városkáiban, ahol a bortárolás és a terepviszonyok diktálta szükség miatt pincékkel emelték vízszintbe az épületeket, és már kialakult egy szintén városias házforma, amelynek közepén húzódó széles folyosójában álltak a kereskedők társzekerei. Mindebben Magyarország XVIII. századi helyzete tükröződik. Európa munkamegosztásában: a jobbrészt iparosodó-városiasodó nyugattal szemben a feudális viszonyokat sokáig őrző, agrár jellegű keleti részen foglalt helyet, ahol a középkori városfejlődés is megakadt, ahol a „városias" városok többnyire idegen polgáraikkal idegenek maradtak a parasztság nagy tömegei számára, és ahol a jelentősebb alföldi, nagyobb százalékában paraszt lakosságú települések alakultak falusias mezővárosokká. így a kulturális hatások a csak félig-meddig városias mezővárosokból érték a parasztságot, és ezek mellett nagy szerep jutott a falusi udvarházaknak, a közép- és kisnemességnek. A felvilágosodás korától az államigazgatás és a reformerek egyaránt célul tűzték ki a faluk és a mezővárosok átrendezését. Tessedik Sámuel, aki voltaképp a paraszti társadalom és a gazdálkodás egészét kívánta modernizálni, jellemzően a kusza települések hátrányait használta ki a „régi" elleni támadásaiban: a „házak, utczák nem egyebek a' Chaosnál, vagy zűrzavarnál, az ember némely faluban esztendőt által lakhatiik, és még inémelly házakra reá sem akadhat". A racionális új paraszti életet pedig „egy jó rendbeszedett falunak rajzolatjával" tervezte meg. Ezek az elképzelések öltöttek testet a XVIII—

XIX. század telepített falvaiban, ahol általában sakktábla-szerűén elhelyezett utcák mentén, ímérnölkiieg szabályosan kiimért telkeken épültek a házak. Már a XVIII. század végén, még inkább a XIX. század elején a mezőgazdaságot agrár-konjunktúrák hozták mozgásba. Ezek hatása hamarosan elérte a parasztgazdaságokat is, legelőször a jó szállítási-értékesítési lehetőségekkel rendelkező, termékeny tájakon. Az archaikusabb peremterületek ismét kimaradtak a fejlődés sodrából, és a középkor vége óta meglevő táji különbségek még jobban elmélyültek. De az egyes falvak épületállománya is differenciálódott a növekvő vagyoni különbségekkel, ami a házak méret és kiviteli különbségében mutatkozott meg.