Népi építkezés – A Magyar Népművészet Évszázadai III. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1972)

TÖRTÉNETI VISSZAPILLANTÁS Az 1147-ben Magyarországon átutazó Otto freisingi püspök így emlékezik a rút ábrázatú, alacsony termetű, szokásait és nyelvét illetően barbár magyarok épületeiről: „csak nádból, ritkán fából és ritkábban kőből való házaik vannak, azért az egész nyári és őszi időben sátrakban laknak". Amikor a X.—

XIII. században elpusztult magyar települések helyén a régészek ásója félig földbemélyített, négyszögletes alaprajzú, egyetlen helyiségből álló fü&tös kis falusi házak alapjait tárja fel, ezeknek az épületeknek a képe rajzolódik ki előttünk. Bár az arab utazók tudósításai szerint a honfoglaló magyaroknak kör-alaprajzú sátraik is voltak, már ismerték a Kelet-Európa déli részén ez időben általános veremházat is. Az új hazában ilyen veremházakban telepedtek le, amelyek szétszórtan, rendszertelen csoportokban épültek, esetleg védelmül árokkal voltak körülvéve. A magyar falvak képe, az ásatások tanulsága és az oklevelek szűkszavú vallomásai szerint, a XIII—

XIV. századra változott meg. Az Árpád-kor sokféle szolgáló népéből ekkorra alakult egységes paraszti osztály. A falusi élet országosan egyformán szabályozott rendje tükröződik az e korban uralkodóvá vált utcás falu-alaprajziban, ahol szabályos sorban, kimért tellkeken állnak a házak. Ezek, az Árpád-kor alig néhány évi használatra szánt, egyszerű veremházai helyett már a föld színére épített, rendszerint 2—3 helyiségből álló épületek voltak. Bár a régészek csak a patics, döngölt föld- vagy kőalapú, ill. a kőfalú lakóházakat tudták feltárni, az oklevelekben sok faépületről is szó esiik. A szoba + konyha + kamra beosztású épületek szobáját olyan kemence vagy szemes kályha melegítette, amit a középső, szabadtűzhelyes helyiségből fűtöttek, a szoba tehát az ország középső területén, legalábbis a XV. században, már füsttelenítve volt. A ház és a lakáskultúrának ez az átváltása mintegy külső kifejezése annak, hogy a magyar faluk népe beilleszkedett a közép-európai társadalomszervezetbe, paraszti életformába. Ennek a változásnak a súlyát emeli ki az a tény, hogy lényegében a magyar parasztház az eknúlt évtizedeikig ezt a késő középkori szerkezetet őrizte tmeg. Sőt, a IkésS középkori viszonyok (továbbélését ismerhetjük fel, ha feltérképezzük a tüzelőberendezés és a 10 füsttelenítés múlt századi módjainak elterjedését. Míg az