Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Czibula Katalin: "…más a történelmi felelősség érzete és más az egyéni siker múló tömjénfüstje" Főúri kultúra a 18. századi Magyarországon
[ Csfbula Katalin-. „... más a történelmi felelősség érzete és más a% egyéni siker múló tömjénfistje” Főúri kultúra a 18. századi Magyarországon Terézia nevével jelölt korszaknak új szereplői is vannak: megjelenik egy olyan a középnemesi rétegből felemelkedő, az udvarban hivatalokat és befolyást szerző réteg, amelynek a legreprezentatívabb és legnagyobb karriert befutó példája a Grassalkovics-család. De ennek a feltörekvő nemességnek speciálisan új alakjai, például a Rádayak, azok a református középnemesek, akik a felvilágosult abszolutizmus politkájának következményeként elnyerhetnek olyan udvari hivatalokat, rangokat, amelyek eddig csak katolikusok számára voltak elérhetőek. Negyedikként említeném azt a különálló, nehezen besorolható csoportot, amelyhez az udvarhoz szorosan kötődő, magukat a törökellenes felszabadító hadjáratban, ill. a kuruc-mozgalmak és a Rákóczi-szabadságharc leverésében kitüntető, idegen származású katonák tartoznak, akik indigenátust nyertek, országos léptékben is jelentős birtokhoz jutottak, és letelepedtek Magyarországon.4 Az újjáépítés időszakában a letelepedés révén mintaadó kultúrateremtő tényezővé váltak. A következő áttekintésben nem követem szorosan a művelődéstörténet vizsgálati módszertanát, annál is inkább, mert ennek elméleti háttere igen sokféle, és elemzése kívül esik e tanulmány keretein5. Célom az, hogy a művelődés jellemző fórumain és médiumain keresztül adjak képet a 18. századi főúri kultúra jelenségeiről és produktumairól. Ennek megfelelően az oktatás és az iskolák, a sajtótermékek és a könyvkiadás, a tudományok, az irodalom, a képzőművészetek és a színház területét vizsgálom.6 A 18. századot, sőt bizonyos mértékig a 19. század első két évtizedét is összefogja, hogy mindezek a kategóriák a reprezentáció szolgálatában álltak. A habermasi fejlődésmodell7 éles körvonalakkal és viszonylag könnyen megfigyelhető és értelmezhető a magyar kultúrában. Éppen az adja ennek az időszaknak a folyamatszerűségét,8 ahogyan a reprezentatív nyilvánosság lassanként más kereteket ölt, a művelődés más társadalmi réteg igényeit, értékeit is megjeleníti, és kialakulnak a polgári nyilvánosság keretei. Ezzel párhuzamosan az az arisztokrácia, amely korábban a reprezentatív nyilvánosság társadalmi bázisa volt, ebbe az új típusú nyilvánosságba kapcsolódik be a maga nézetei, mentalitása, értékei és felelősségvállalása mentén. Amikor kiemelten tekintjük a főúri társadalmat mint a kultúra hordozóját és finanszírozóját, azt is látnunk kell, hogy a 18. századi Magyarországon a nemesség száma relatíve magas, a lakosság 5 százaléka. Ennél magasabb számot ebben az időszakban Európában csak Lengyelország mutat. Ugyanakkor éppen ebben a században emelkedik meg hirtelen a polgárság száma, szintén kb. 5 százalékot tesz ki a népesség körén belül. Tehát amikor erről a kulturális térnyerésről és átalakulásról beszélünk, valójában olyan jelenségeket tekintünk, amelyekben a lakosság 90 százaléka beleszólás nélkül, csupán érintettként van jelen, vagy záródik ki belőle.9 A korszak vizsgálatát megkönnyíteni látszik, hogy ugyanakkor egy világszemélet, egy stíluskategória fogja át a századot, amit a barokk mint kategória nevével kapcsolunk össze. Valójában úgy tudjuk ezen a kiterjedt kategórián belül a sajátosságokat és változásokat érzékelni, ha a korszakban funkcionáló tudományos és művészeti ágak népszerűségét tekintjük, ha összegezzük, hogy a barokk művészet mely ágai, műfajai válnak jelentőssé, ill. melyek nem jelennek meg, vagy csak a periférián érzékelhetőek. Az egyházi művészeten belül pl. a képzőművészet igen erős. Olyannyira, hogy Morvaországból egy Maulbertsch ide tud jönni, és életművet tud felépíteni egyházi tárgyú tábla- és falképeiből, mert van rá igény. Egy Georg Rafael Donner egyházi emlékműveket, szobrokat tud emelni Magyarországon. Viszont Mányoki Ádámnak, Bogdány Jakabnak külföldre kell mennie, mert a polgári jellegű arckép- és a csendéletfestészetre nincs akkora kereslet, hogy megélhetnének belőle a hazájukban. Lia a reprezentációt tekintjük kulcsfogalomnak, azt látjuk, hogy a főúri udvarok megtartják, épp úgy, mint a korábbi századokban azt a sajátosságot, hogy a a reprezentációnak van egy központi szereplője, egy centruma, akinek a személye köré épül ez a kulturális tevékenység.10 A hangsúlyeltolódás azonban szembetűnő ezen a területen is: nemcsak olyan mecénatúrát ismerünk, ahol a mecénás koncepciója, igénye határozza meg a produktumot, azaz a műalkotást, mint pl. a péceli kastély nagytermének kifestése esetében, ahol Ráday Gedeon pontosan kijelöli a falra kerülő képek tárgyát, ki4 A korszak művelődéséről: SZAUDER - TÁRNÁI 1974; KOSÁRY 1980,24-44; WELLMANN 1991,280-306; DEBRECZENI 1996. 5 Vizsgálati szempontjaim kialakításában a következők nyújtottak segítséget: KÖPECZI 1979; KOSÁRY 1980; R. VÁRKONYI 2003. 6 Nem térek ki a zene területére a tanulmány kontextusából következően: a kötet zenetörténeti tanulmányai sokkal árnyaltabban és részletesebben megteszik ezt. 7 HABERMAS 1971. különösen: 9-43. A korszaknak ezt a jellegzetességét már mintegy harminc éve erőteljesen kiemeli Galavics Géza a bécsi udvari reprezentáció képzőművészeti megjelenésének vizsgálatakor. Ld. GALAVICS 1984. 8 Horváth János fejlődéstörténeti koncepciójában is az „átmenet kora” volt ez az időszak (HORVÁTH 1956.) a nemzeti klasszicizmus kiteljesedése felé vezető úton, de ő azt is megállapította, hogy a 18.sz. első fele „tele van a továbbfejlődés csíráival, a hagyomány talajába elvetett, lassan eredező új magvakkal” (98.). KOSÁRY 1980. művelődéstörténeti koncepciója Szekfű Gyula nyomán kimondottan a 18. század szerves fejlődésének gondolatára épült, az irodalomtörténet-írásban számos résztanulmány mellett SZAUDER 1970 és BÍRÓ 1994. összegzései képviseltek hasonló elgondolást. 9 Vö: KOSÁRY1980, 44-48; Ifj. BARTA 2000; H. BALÁZS 2001. 10 HABERMAS 1971,18-22. 68
