Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Jakab Ádám: A harsona szerepe a 18. századi osztrák egyházzenében, és megjelenése a magyar forrásokban
Alba Regia 46. (2018) 37^18. Jakab Ádám A HARSONA SZEREPE A 18. SZÁZADI OSZTRÁK EGYHÁZZENÉBEN, ÉS MEGJELENÉSE A MAGYAR FORRÁSOKBAN1 A 18. század a mai napig fehér foltnak számít a harsonairodalomban, a néhány kifejezetten harsonára írt szólisztikus művön kívül (Albrechtsberger és Wagenseil koncertjei, Leopold Mozart és Michael Haydn szerenádjai) az átlag harsonás kizárólag átiratokkal találkozik ebből az időszakból. A specialistának egy kicsit több áll a rendelkezésére: Johann Joseph Fux, illetve Antonio Caldara pár műve Ids keresgélés után megtalálható. Mikor mesterkoncertem témájául Bécset, ill. Ausztriát választottam, még nem sejtettem mekkora repertoárral van dolgom. A kutatás hamar érdekesnek tűnő darabok tucatjait hozta felszínre, és nem kis meglepetésemre nem csak Ausztriában, valamint a mai Csehország, ill. Szlovákia területén, hanem hazánkban is leltem forrásokat. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nagy területre kiterjedő kutatásokra lenne szükség. Az elmúlt években, több könyvtárat, archívumot, valamint kolostort kerestem fel, emellett megpróbáltam minden, a témát érintő irodalmat beszerezni. Tanulmányomban ezeknek a kutatásoknak az eredményeit szeretném bemutatni, természetesen külön hangsúlyt fektetve a magyarországi forrásokra. Itt szeretném megjegyezni, hogy bár meglehetősen sok adat gyűlt össze eddigi kutatásaim során, és ezek alapján elég nagy biztonsággal lehet felvázolni a témát, tanulmányomat inkább az eddig megtett út összegzésének, mintsem egy definitiv összefoglalásnak szánom. I. A bécsi Császári Udvar A harsona korán megjelent a Musica Sacra területén (Heinrich Besseler2 a hangszer kialakulását egyenesen az egyházzenében végbemenő változásokkal hozza összefüggésbe), a harsonások eleinte valószínűleg az énekesekkel együtt játszották azok szólamait. Ezt nevezzük „colla parte” technikának. Ez a fajta kísérő, segítő szerep nagyon jól áll a mainál jóval kisebb menzúrájú reneszánsz, illetve barokkharsonának, így hamar egyik legfontosabb feladatává vált, s amely aztán évszázadokig jellemezte. A 17. század elején a harsona az orgona és a hegedű után az egyik legfontosabb, ill. legtöbbet foglalkoztatott hangszer volt, főleg az észak-olasz városállamokban, különösen Velencében, elég csak Giovanni Gabrieli, valamint Monteverdi műveire gondolnunk. Ebben az időben (csakúgy, mint később) Velence nagy hatással volt kulturális téren a császári udvarra, s amikor I. Ferdinándot 1619-ben császárrá koronázták, s székhelyét Grazból Bécsbe tette át, magával vitte Giovanni Priulit (1575/80k—16263) Gabrieli tanítványát, akivel megkezdődött a császári udvarnál szolgáló olasz „maestro di capella”-k sora, mely közel kétszáz évig, Salieri haláláig meghatározó tendencia maradt. A velencei hatás érződött a harsona szólisztikus szerepben való használatában is, Priuli utódjai, Giovanni Valentini (1582/1583k— 1649) aki szintén Gabrieli tanítvány, majd az őt követő Antonio Bertali (1605—1669) kamarazenei műveiben virtuóz harsonaszólamokat találunk. A 17. század végén a császári udvar muzsikusai elkezdtek hangszerekre specializálódni, s megjelennek az első „főállású” harsonások, akik aztán a 18. századra az udvari együttes kihagyhatatlan tagjaivá váltak. Az első név szerint ismert harsonás Johann Ferdinand Helwig, aki 1670-től 1679-ig (haláláig) szolgált a császári udvarban, I. Lipót császártól egy ezüstharsonát kapott ajándékul.4 1677-ben a melki apátság orgonistájának fia, Ferdinand Leopold Christian (1730+) Bécsbe érkezett, hogy Helwignél tanuljon. Helwig halála után Christian a császári együttes harsonása lett,5 ezzel megkezdve a harsonás Christian dinasztia majdnem száz évig tartó szolgálatát. 1 Tanulmányomat Falvai Antal tanár úr emlékének ajánlom, aki bátorított harsonatörténeti kutatásaim első lépéseinél. 2 BESSELER 1950. 3 A zeneszerzők életrajzi adait az OEML alapján közlöm, kivételeket külön jelölöm. 4 WEINER 2005, 70. 5 OEML Christian, Familie. 37
