Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)

Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Komlós Katalin: A 18. század második felének magyarországi billentyűs zenéje

Komlós Katalin: A 18. század második felének magyarországi billentyűs zenéje

nemzetközi stílusú billentyűs zenét is. Divertissement néven nevezett ciklusai a kora-klasszikus divertimento módjára apró, nagyobbrészt táncos tételek füzérei, négy vagy öt tételben. A ciklus alapmodellje a következő: lassú vagy gyors nyitótétel — Menuetto — Alla Polacca — gyors finálé.

Külön figyelmet érdemel a Bengraf-divertimentók minden esetben lírai jellegű, quasi lassú tételként funkcionáló „Álla Polacca” tétele. Az igen népszerű, a 18. század második felében talán a Menuetto után a leggyakrabban előforduló stilizált tánctípus önálló darabként, és ciklusok részeként egyaránt kedvelt volt. Sokarcúságát bizonyítja, hogy mérsékelt tempójú közbülső tétel éppúgy lehet, mint lendületes finálé. A Magyarországon működött szerzők közül Bengrafon kívül Franz Roser, Georg Lickl, Kleinheinz szonátáiban fordulnak elő Polacca (vagy „Pollacca”) tételek. A zsáner legismertebb példája Beethoven Hármasversenyének pompás „Rondo alla Polacca” fináléja.

Az új század küszöbére érve, a Beethoven-hatás messziről felismerhető az 1805-től Budán és Pesten működött Fran% Xaver Kleinhein^ hangszeres zenéjében. Nem véletlenül: Kleinheinz, aki korábban Albrechtsbergernél tanult és zongoratanár volt Bécsben, Beethoven müveiből készített átiratokat a szerző személyes irányításával. Szóló zongoraszonátáiban különösen, de billentyűs kamarazenéjében is állandóan érezni a Beethoven-zene mögöttes jelenlétét. Ezekben az években publikált zongoraszonátákat Bécsben Spech János is (Opp. 4-6, 1802-1804), de ezek jóval személytelenebbek, mint Kleinheinz hasonló műfajú kompozíciói. Különös, hogy a dalszerző Spech Jánost melodikus invenciója cserbenhagyja, amikor hangszeres zenét ír.

A 18. század utolsó harmadának óriási Liebhaber repertoárja ugyanis nem elsősorban szonátákból, mint inkább önálló, hosszabb-rövidebb billentyűs darabokból állt. Tucatszám jelentek meg a Musikalisches Allerley von verschiedenen Tonkünstlern, vagy Musikalisches Mancherley jellegű albumok (mindkettő Berlin, 1761-63), amik könnyű darabokat, táncokat, sőt egyszerű dalokat is tartalmaztak. Szerzőink közül Joseph Bengraf három ilyenfajta gyűjteményben is képviseltette magát. A lipcsei Breitkopf cég Sammlung kleiner Clavier- und Singstücke sorozatában (1774—76) J. Chr. Bach, Dittersdorf, Galuppi, Haydn, Neefe, és más szerzők mellett Bengraftól két kis darabot találunk (Allegro; Cantabile)', a magyarországi vonatkozású komponisták közül Vanhal és Zimmermann is szerepel a kiadványban. A Speyerben működött Boßler kiadó Etwas für Gesang und Klavier %um Neuen Jahr 1785 című albumában egy miniatűr „Larghetto alla Polacca”-t, a Blumenlese für Klavier-liebhaber ugyanitt nyomtatott heti magazinjában két dalt találunk Bengraftól. Utóbbi sorozat 1782-84-es évjárataiban C. P. E. Bach, Schubart, Haydn, Kozeluch, Vogler, Sterkel mellett a még szinte gyermek Beethoven neve is feltűnik. Nyomtatásban megjelent első kompozíciói közt szerepel az a két dal (WoO 107-108) és két kis rondó (WoO 48-49), ami a Blumenlese lapjain kapott nyilvánosságot.

Jelentős zongoradarabja kapcsán kell megemlékeznünk egy ma úgyszólván ismeretlen nevű szerzőről. A Mozarttal szinte pontosan egy időben élt, szintén rövid életű Fran£ Grill (1756—792) nagy valószínűséggel a gróf Szluha család szolgálatában állott Sopronban. Hogy milyen komoly zenei élet és muzsikálás virágzott egy efféle nemesi házban, arról fontos dokumentumaink vannak. Szluha grófnő ugyanis 1773-ban megvételre ajánlotta Esterházy Miklós hercegnek palotája műtárgyait, közte gazdag hangszergyűjteményét. Utóbbi szakértői véleményezését nem kisebb személy végezte mint Joseph Haydn: a feljegyzés, az instrumentumok pontos lajstromával és felbecsült értékével fennmaradt.2

Grill Szluha grófnőnek ajánlott Caprice pour le Forte-Piano-ja (Bées, Hoffmeister, 1791) rondó-elven épülő darab. Az igen sokértelmű „capriccio” terminus elsősorban szabad, fantáziaszerű kompozíciót jelöl, és mint ilyen, érdekes párhuzamokat kínál a klasszikus billentyűs zenében. A jeles fantázia-szerző C. P. E. Bach rondói kötetlen szerkezetükkel, különböző hangnemekbe vándorló ritornelljükkel a fantázia műfajához közelítenek; ugyanakkor Haydn billentyűs hangszerre írt két nevezetes Cappriccio-ja (G-dúr, Hob.XVILl; C-dúr, Hob.XVII:4) világos rondó-koncepciót mutat, mégpedig a C. P. E. Bach-féle modulatív típus mintájára. Grill B-dúr „Caprice”-a ezt a szerkesztésmódot követi, csak éppen zenei nyelvezete különbözik gyökeresen C. P. E. Bach és Haydn stílusától, és tulajdonképpen a műfajmegjelölés által sugallt szeszélyes karaktertől is. Zenéje sokkal inkább gyengéd, lírai jellegű; graciozitása Mozartra emlékeztet. A darabban így tanulságos módon találkoznak a klasszikus stílus különféle formai és esztétikai tendenciái, kerek és kiegyensúlyozott kompozícióba rendezve.

A professzionista szerzők mellett jó néhány arisztokrata műkedvelő is gyarapította a 18. század-végi/19. század-eleji billentyűs repertoárt. Koháry Mária grófnő kéziratban fennmaradt kéttételes E-dúr szonátája (Wgm VII. 15703) kellemes, jól játszható muzsika. A kitűnő hegedűs Sytáray Mihály gróf szóló billentyűs hangszerre, négykézre, hegedű-zongorára, sőt zenekarra írott polonézei nemcsak magyarországi gyűjteményekben kaptak helyet, hanem nyomtatásban is megjelentek Bécsben és Lipcsében. A bécsi Artaria kiadó 1804-ben publikálta Eötvös Constanta bárónő C-dúr variációit ('Variations sur la Marche de Buonaparte), amit a szerző zongoratanárának, a pozsonyi Baumann Jánosnak ajánlott. A sokféle táncot felsorakoztató variációfüzér (3 Polonoise, 1 Hongrois, 1 Ecossois) technikailag igényes stílusban íródott. Nem úgy Csáky

2 L. VALKÓ 1984,290. Említi: BÁRDOS 1984,290. Különös módon a hangszergyűjtemény jegyzéke billentyűs hangszert nem tartalmaz.

32