Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)

Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Komlós Katalin: A 18. század második felének magyarországi billentyűs zenéje

Komlós Katalin: A 18. század második felének magyarországi billentyűs zenéje

János gróf három szonátája (Bécs, Chemische Druckerei, 1811), ami a házimuzsikának szánt műkedvelő irodalom tipikus példája.

Ami a négykezes repertoárt illeti, a Bécs-Pozsony-Buda háromszögben működött, tanítványait mindenkor ízléses és könnyen megtanulható zenékkel ellátó Fus^ János néhány darabjáról kell említést tennünk. A növendékének, Végh Adelaidének ajánlott G-dúr Andante (Bécs, Cappi, 1808), vagy a Mozart Don Giovanni-jának menüettjére írt, kéziratban fennmaradt variációsorozat (OSzK, Ms.Mus.1978) ma is megbecsült zeneiskolás anyag lehetne. A jóval későbbi Op. 38 B-dúr rondó (Bécs, Steiner, 1818) egy fokkal magasabb hangszeres szintet képvisel, tonális szerkezete pedig a C. P. E. Bach-féle típust követi.

Az 1819-ig élt Fusz János szóló billentyűs darabjaiban és kamaramüveiben egyaránt megmarad a 18. század szerzőjének. A Beethoven korai variációinak hangszeres stílusára emlékeztető A-dúr változatai (Bécs, Traeg, 1810), karakteres rondói (Rondeau favori, Op. 20, Bécs, Diabelli, 1814; Rondeau de chasse, Op. 37, Bées, Traeg, 1818) alig vesznek tudomást a romantika századának új tendenciáiról.

Röviden érdemes a kor magyar vonatkozású zongoraiskoláiról is szólni.

Az első Magyarországon, de német nyelven megjelent billentyűs iskola a már korábban említett Franz Paul Riglernek, a pozsonyi fő-nemzeti iskola zenetanárának a munkája. Az eredeti verzió 1779-ben jelent meg Bécsben; az erősen átdolgozott és kibővített kiadást azonban Budán nyomtatták 1798-ban, a következő címmel: Anleitung gum Gesänge, und dem Klaviere, oder die Orgel gu spielen.

Rigler műve alapos munka, európai összehasonlításban is tökéletesen megállja a helyét. Voltaképpen átfogó zenei tankönyv, ami a billentyűs játékon kívül énektanítással, generálbasszussal és zeneszerzéstannal is foglalkozik. Nemcsak nyelvében, de szellemében is német orientációt mutat. Nem meglepő, hogy a könyv II. részének felépítése ( Von der Klavierlehre) a kor német billentyűs iskoláinak etalonját, C. P. E. Bach Versuch-ját veszi alapul.3 Bach koncepciója (1. Ujjrend, 2. Díszítések, 3. Előadásmód) mindvégig világosan követhető, egészében és részleteiben egyaránt. Megtaláljuk valamennyi dúr és moll skála modern szisztéma szerinti ujjrendjét, jobb- és balkézre alkalmazva, majd a 18. századi díszítőfigurák részletes tárgyalása következik. Az előadási kérdések közt szerepel a variált ismétlés, valamint a rögtönzött cadenza témája.

Rigler munkája gazdag zenei példatárral zárul. A műfajok szerint három különböző „Függelékében csoportosított kottaanyag orgonadarabokat és fugákat, orgonakísérettel ellátott katolikus egyházi énekeket, végül 25 zongoradarabot és 6 cadenzát tartalmaz. A szabad cadenzák sorozata a kötet végén érdekes felfedezést hoz. Fiat különböző szerzőtől közöl Rigler „fermatákat”, ahogy ő nevezi, de az eredeti forrás megnevezése nélkül. A szemelvények valójában egyetlen szerzőtől, Muzio Clementitől származnak, aki 1787-ben a következő gyűjteményt publikálta: Clementi’s Musical Characteristics or A Collection of Preludes and Cadences for the Harpsichord or Piano Forte Composed in the Style of Haydn, Kogeluch, Mozart, Sterhel, Vanhal and The Author (London, Longman & Broderip). A kortárs szerzők stílusát (nem okvetlenül negatív értelemben) parodizáló cadenzák igencsak népszerűek lehettek, ha mintadarabok gyanánt kerültek egy pozsonyi muzsikus tankönyvébe.

Eléggé nem méltathatok az első magyarnyelvű billentyűs iskola szerzőjének, Gáti Istvánnak az érdemei, aki mindössze 22 esztendős volt, amikor munkája nyomtatásban megjelent: A kótáhól való klavírogás mestersége, mellyet készített ag abban gyönyörködök kedvéért I Gáti István / Budán, a’ Királyi Eniversitásnak betűivel, 1802.

Műkedvelő létére (foglalkozása szerint mérnök volt: pályája nagyobb részében az Esterházy grófok dunántúli birtokain működött; 1836-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett) Gáti szakszerű alapossággal tárgyalja a zenei és hangszeres alapismereteket, egy olyan nyelvújítás előtti magyar nyelven, amelyben a fogalmak körülírásával, vagy éppen saját terminusok bevezetésével kell gondolatait megfogalmaznia. Iskolája inkább zenei alaptankönyv, ami a hangok, hangsorok, ritmusértékek, zenei írásjelek magyarázatát adja; a „klavírozás”-ról szóló szakasz után a vonós- és fúvós-játékról is szó esik.

A kezdőknek íródott Gáti-iskola, ha röviden is, érinti az Aufführungspraxis és a zeneesztétika több lényeges kérdését. Néhány szemelvény a szövegből:

1. A díszítés szükségességéről:

)yA helyes tgifrágása, ki-pallérogása vagy fényesítése a’ Nótáknak elmúlhatatlanul sgükséges. E ’ nélkül igen egygyügyű agEnek vagy

Nóta. Sokszor tsak egy sgép tgifra is indulatot önt belénk. ” (62. lap)

3 Versuch über die wahre Art das Clavier gu spielen (Berlin, 1753 és 1762).

33