Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Tanulmányok/közlemények - Gelencsér József: Szőlőhegyi kultúra Sárkeresztesen
Alba Regia 46. (2018) 177-225. Gelencsér J ózsef Szőlőhegyi kultúra Sárkeresztesen Bevezető Sárkeresztes (1904-ig Keresztes1) Fejér megyében, Székesfehérvártól északnyugatra, mintegy 10 km távolságban fekszik a Móri-árok sárréti nyílásában, a süllyedéssel keletkezett mélyedés keled peremén. A község 120 m-re a tengerszint felett terül el, jórészt sík, részben enyhén dombos területen, ahonnan jól látható a közeli Bakony és Vértes, rálátás nyílik a Sárrétre, melyen túl az alföld jellegű Mezőföld kezdődik. A község éghajlatára a mérsékeltség jellemző: mérsékelten száraz és meleg nyár, mérsékelten száraz tél. A napsütés azonban ádagon felüli, évi 2000—2050 óra, melynek nyomán a nyári hőmérséklet magas (júliusi közép: 21—21,3 °C). Az évi középhőmérséklet 10,5 °C. A csapadék szintén mérsékelt, évi 570 mm. A nyári meleg és a magas párolgás miatt a terület végső soron vízszegény, az évi vízhiány meghaladja a 100 mm-t. A föld homokos, agyagos televény. Sárkeresztesen a földrajzi és éghajlati körülmények révén adottak voltak a feltételek a szőlőművelésre, mely azonban — a 20. század eleji csaknem 15 évet kivéve — nem érte el az átlagosánál magasabb színvonalat, az itteni bor még a kistájon belül sem tett szert hírnévre, a község nem tartozott a 10—15 km-re eső Móri borvidékhez. A falu gazdálkodásának, földművelésének azonban szerves részét képezte a szőlőművelés, így indokolt annak részletes bemutatása, különös hangsúlyt fektetve az 1867-től 1959-ig terjedő hagyományos paraszti szőlőművelésre, borfeldolgozásra és a szőlőhegyi kultúrára. A SZŐLŐMŰVELÉS TÖRTÉNETE Sárkeresztes területén a leletek tanúbizonysága szerint már az ókorban is voltak eraviszkusz, kelta és római települések. Sárkeresztes község története a helyi hagyomány szerint a honfoglalásig nyúlik vissza. A monda szerint a község északi határánál vonult el táborával Árpád vezér, s ennek nyomán viseli az a terület az Árpád-völgy vagy Arpo-vőgy nevet. Pannonia elfoglalása után a Vértes hegységet és környékét, Árpád és fiai szállásföldje közé ékelődve, a talán közeli rokon, Szabolcs vezér kapta meg, kinek leszármazottja volt a Csák-nemzetség.2 Egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy ennek a nemzetségnek az egyik tagjáról, Csák Borchról nyerte nevét a Sárkeresztes mai határához tartozó területen egykoron létrejött egyik falu, Barch.3 A magyar honfoglalás után Székesfehérvár körül számos faluból álló településhalmaz alakult ki. Ennek egyik legfontosabb alkotórésze a mai Sárkeresztes territóriuma volt. A mai ismeretek szerint a középkorban legalább hat település élte itt életét (Barch, Szent Borbála, Péterfalva, Giró, Szék, Keresztesek majorja), hozzájárulva a kereskedelmi központ, Székesfehérvár piaci, vásári ellátásához, illetve részesítve magát ugyanonnét. Ezeknek a településeknek egy része már a középkorban pusztává lett, más részük a török hódoltság alatt néptelenedett el. Közülük az egyik leginkább figyelemre méltó Barch falu volt, mely a mai településtől északra feküdt, és 1183—1517 között több néven említették.4 5 1193 előtt Eufrozina királyné, majd 1193-ban ezt megerősítve III. Béla király Borz néven a falut területével és több más birtokkal együtt a Szent János (Johannita) Lovagrend, azaz a keresztes vitézek székesfehérvári konventjének adományozta.3 A későbbi falu róluk kapta elnevezését. A lovagrend magánlevéltára csaknem teljességében megmaradt, így tudjuk, hogy a település folyamatosan létezett, mégpedig 1340-ben Baruch, 1340—1447 között, 1462-ben és 1498—1539 között Terra Bare illetve Poss. Barch, 1460-ban Pred. Baroch (más olvasatban Barocz), 1478-ban Barochhegye néven. 1340-ben említette egy oklevél először Zenth Barbara, azaz Szent Borbála egyházát. Úgy tűnik Barch és Szent Borbála asszony egyháza birtokok egymás mellett feküdtek, sőt 1439-től a kettőt azonosították: Barch aüas Zenth Barbara. Pontosan száz év múlva 1 A helyi öregek ajkán Körössfös, a helybéliek számukra körös^tösiek. 2 GYÖRFFY 1977, 33-34. 3 KÁROLY 1896-1904, 306; F. SZABÓ 1932,313. 4 SIKLÓSI 2014, 7-22. 5 KÁROLY 1896-1904, 306; SCHNEIDER - JUHÁSZ 1937,123. 177
