Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Régészet - M. Lezsák Gabriella: Beszámoló a Kaukázus északi előterébe vezetett régészeti kutatóutakról (2016 - 2017)
M. Lecsók Gabriella: Beszámoló a Kaukázus északi előterébe vezetett régészeti kutatóutakról (2016—2017) ellenére ez a terület a hazai régészek többségének a tájékozódási holtterébe tartozik.9 A 2016 tavaszán szerveződött kutatócsoport M. Lezsák Gabriella régész (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet), Gáli Erwin régész (Román Tudományos Akadémia Vasile Párvan Régészeti Intézet), Somfai Kara Dávid orientalista (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajzi Intézet) és Avar Ákos orientalista (Eötvös Loránd Tudományegyetem Belső-Ázsia Tanszék) részvételével (1. kép), ennek a hiánynak a felszámolását tűzte ki célul, amikor a Kaukázus északi előterére koncentrálva újraindította a térségbe irányuló kutatásokat.10 Mindenek előtt az Azovi-tenger (Meotisz) partvidékére és a Kaukázus térségére vonatkozó írott források és a szakirodalomban már publikált releváns régészeti leletanyag áttekintése történt meg,11 majd a több éves itthoni kutatómunka után időszerűvé vált egy helyszíni expedíció megszervezése. A 2016. október 15—30. és 2017. május 20. és június 3. között lezajlott régészeti kutatóutak célja az észak-kaukázusi múzeumok 9-10. századi leletanyagának tanulmányozása, a honfoglaló magyar jellegű leletek felgyűjtése, dokumentálása és a helyi régészekkel való kapcsolatfelvétel volt.12 Az expedíciók résztvevői a Fekete-tenger keleti partvidéke, a Kubán-vidék (2. kép), a Sztavropoli-hátság, a Kiszlovodszki-medence, Kabard-Balkár Köztársaság, Karacsáj-Cserkesz Köztársaság, Adige Köztársaság, Eszak-Oszétia, Ingus- és Csecsenföld nagyobb múzeumaiba látogattak el, és közel kétezer tárgyfotót, mintegy ezer oldalnyi dokumentummásolatot készítettek, és több mint félszáz helyi régészeti kiadványt szereztek be. A gyűjtőmunka összesen 14 város múzeumában zajlott, a helyi intézményvezetők, régészek és történészek hathatós segítségével (3. kép: térkép). A felgyújtott leletek között a palmettamintás aranyozott ezüst öv- és lószerszámdíszek, szablyák és ékszerek jelzik, hogy a térség közvetlenül kapcsolódott ahhoz a kultúrkörhöz, amelyhez a honfoglaló magyarok is tartoztak. A kutatócsoport régész tagjai és a kinti szakemberek vállalták, hogy a közeljövőben együtt publikálják a felgyújtott releváns leletanyagot. Az expedíció résztvevői az érintett múzeumi intézmények vezetőivel és szakembereivel arról is megállapodtak, hogy a jövőben teljes körűen tájékoztatni fogják a kutatócsoport tagjait a területükön előkerülő olyan leletekről, amelyek kapcsolatba hozhatók a honfoglaló magyarok tárgyi hagyatékával. A 2016. október 15—30. között lezajlott kutatóút érintette a Kubán-vidéket, a Sztavropoli-hátságot, a Kiszlovodszki medencét, Kabard-Balkárföldet, Észak-Oszétiát és Csecsenföldet. Az expedíció során a kutatóút résztvevői Krasznodar, Anapa, Novorosszijszk, Nalcsik (4. kép), Kiszlovodszk, Pjatigorszk, Vlagyikavkaz, Groznij, Bugyonnovszk 9 Erről bővebben Id.: M. LEZSÁK 2017a, 53—75; 2017b, 64—74. Jelenleg Fodor István a legmarkánsabb képviselője annak az irányzatnak, amely a Kaukázus északi előterének relevanciáját kategorikusan elveti magyar őstörténeti szempontból. Szerinte a magyarság Nyugat- Szibériában alakult ki az obi-ugorokkal közös őshazában, és soha nem járt a Kaukázus térségében (FODOR 1994, 57; 2006, 98; 2008, 37-52; 2014a, 58; 2014b, 29—30; 2017, 53). Erről az irányvonalról László Gyula többször is megfogalmazta aggályait, és „a más megoldás is elképzelhető” „hitvallás” jegyében saját koncepcióját is felvázolta: ,A magyarság számban a legnagyobb finnugor nép, amely az összes többieknek a többszöröse. Az is elképzelhető (...), hogy ez a nagyszámú nép nyelvének abban a korszakában, amit a nyelvészek ugor kornak neveznek, rátelepedett egy szibériai kisszámú népességre, a későbbi obi-ugorok elődeire, akik átvették nyelvét, és bizonyos mértékig ezen az archaikus fokon őrizték meg, míg a nagyszámú magyarság nyelve tovább alakult. Egy ilyenfajta elképzelést támogatna az embertan, hiszen szemmel is látható az eltérés a magyar és az obi-ugor népesség között. ” (Részlet László Gyula: Bartha Antal: A magyar nép őstörténete című doktori értekezés bírálata c. szövegből. Kézirat. Budapest, 1975. Az idézett szöveget László Zoltán engedélyével közöltem.). Fodor István: Verecke híres útján (1975) c. könyvében foglaltakról pedig úgy vélte, hogy „azAkadémia és az egyetem által elfogadott finnugor származtatás száműzte a kutatók érdeklődési köréből mindaz}, ami ellentmondott volna a tannak, és ez az egyoldalúság mind a mai napig uralkodik a magyar őstörténet kutatásában: a régészek szinte csak illusztrációkkal szolgálnak a nyelvtudomány tételeihez)’ (LÁSZLÓ 1994,8). Bár a Kaukázus térségéhez kapcsolódó „Don-Kubáni őshazfi' lehetőségét a 90-es évek végén Róna-Tas András a nyelvészeti adatok alapján ismét felvetette (RÓNA-TAS 1997, 248—249), László Gyula sorai ma sem vesztettek érvényükből, a Kaukázus térségét a legújabb régészeti irá^vonal sem tartja relevánsnak. Türk Attila 2014-ben még úgy vélte, hogy a Kaukázus északi előtere kizárható a vizsgálódásokból, mivel ezen a területen „az intenzív kutatás ellenére máig sem ismerünk a honfoglaló magyar leletanyaghoz hasonló emlékanyagot’' (TÜRK 2014b, 29-30. Ennek az egyoldalú szemléletmódnak a kritikáját Id.: SZULOVSZKY 2015; M. LEZSÁK 2015, 2016-os kovásznai konferencia-előadások és M. LEZSÁK 2017a, 2017b.) Türk Attila kijelentésével ellentétben azonban már hosszú idők óta ismertek a térségből olyan jellegű leletek, amelyeket a magyarokkal hoznak összefüggésbe (pl. ГЕНИНГ 1977; VINOGRADOV 1983, 211-220; МИХЕЕВ 1985, 23; САВЕНКО 1994, 38-41; ТАР АВАНОВ 1993, 39; ТАРАБАНОВ 1994, 58-59; KAMINSKY 1996, 95; КАМИНСКИЙ 1997, 61; ПЬЯНКОВ 1997, 438; ПЬЯНКОВ 2001, 117-120; ПЬЯНКОВ 2002, 129; НОВИЧИХИН 2000, 92; ДМИТРИЕВ 2003, 205-206, stb.). A Kaukázus északi előterében előkerült honfoglaló magyar jellegű leletek egy részét Erdélyi István is közölte 2008-ban megjelent könyvében (ERDÉLYI 2008, 21-24). Érdéin arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a terület magyar őstörténeti szempontból „kulcsfontosságú” lehet, „kutatását ideje tenne megkezdeni". Türk Attila véleményét csak 2016-ban változtatta meg, azok után, hogy itthon is ismertté vált a moszkvai Mardzsani gyűjtemény honfoglaló magyar jellegű leletegyüttese, amelynek többsége a Kaukázus észak-nyugati előteréből, a Kubán-vidékről származik (http://mta.hu/.../a-kaukazus-es-njugat-kazahsztan-terseget-is-vizsgaljak-a-korai-. Letöltés: 2017. december 21.). 10 Az Észak-Kaukázus térségére irányuló magyar őstörténeti kutatások összefoglalását Id.: M. LEZSÁK 2017a, 53—75. Legutoljára az 1960- as években Erdélyi István végzett helyszíni régészeti gyűjtőmunkát, eredményeit 2008-ban közölte (ERDÉLYI 2008, 21-24). 11 M. LEZSÁK 2015, 2016-os konferencia-előadások (Kovászna, Körösi Csorna Sándor Egyesület) és M. LEZSÁK 2016, 282-292. 12 A kutatócsoport ezúton is köszönetét fejezi ki Pjotr Vasziljev térképésznek (RU, Krasznodar-Budapest) és Alekszej Pjankov régésznek (RU, Krasznodar) az expedíció megszervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségért; Fodor Pálnak, az MTA ВТК főigazgatójának a szakmai és erkölcsi támogatásért, és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítványnak, hogy anyagilag lehetővé tette a két kutatóút megvalósulását. 52
