Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Szemle
Szabados György: Székesfehérvár új Árpád-kori történetéről amúgy sem Esztergomban jelöli meg egy korabeli forrás, ám ez „kifele)tődött” Zsoldos okfejtéséből. E forrás szerzője pedig nem kisebb egyéniség, mint III. Sándor pápa, aki 1179 márciusa táján III. Béla és a kalocsai érsek ellentétét kívánta elsimítani. Mivel ennek során a székesfehérvári prépost szintén szembekerült a királlyal, ezért a pápa az ő érdekében is közbenjárt, amikor Bélát nyomatékos kéréssel bírta enyhülésre, amiért „azemlített érseket megraboltad, és székéből kivetve érseki jövedelmeitől megfosztottad, akkor az apostoli szék és a magunk kegyét és áldását tőled megvonjuk, s a fehérvári egyházban, ahol királyi széked van, s ahonnan a prépostot kivetetted, mindenféle istentiszteletet megtiltunk... ” (Kristó Gyula — Makk Ferenc szerk.: III. Béla emlékezete. Budapest, 1981. 95.) Az 1179-ben huszadik éve uralkodó III. Sándor pápáról mégsem feltételezném, hogy ne lett volna tisztában, melyik volt a Magyar Királyság székvárosa. Mindezek okán, ha a hazai hatalmi központok viszonyairól általános tájékoztatást szeretnénk kapni, ajánlatos inkább Fitz Jenő összegzéséhez fordulnunk. „István király legtöbbet valószínűleg Esztergomban tartózkodott, amely később is sokáig megtartotta első helyét a királyi lakóhelyek között, ahol az államhatalom nem egy fontos szála összefutott s amelynek palotája számos külföldi követségfogadását látta. A főváros, az állam középpontja azonban Székesfehérvár volt. A legfontosabb állami események: a trónra lépő király koronázása, királyi esküvők, temetések, országgyűlések Fehérvárhoz kapcsolódtak. Királyi palotát már István király kezdett a városban építeni, ennél azonban sokkal nagyobb jelentőségű volt a királyi bazilika építése, amelyet méltán tekinthetünk a középkori magyar állam legfontosabb épületének. ” (Fitz Jenő: Székesfehérvár. Budapest, 1957.) Megjegyzem ugyanakkor, hogy az ismertetendő kötet egyik társszerzője, Thoroczkay Gábor a maga helyén, a prépostság Árpád-kori történetéről szólva idéz III. Sándor leveléből, és hozza a Fehérvárat királyi székként feltüntető részletet (73—74). ,yíz ország városa” fejezetet összevetve az előzővel — „Kapok Fehérvár krónikájából (1000—1242)” — Thoroczkay Gábor és Zsoldos Attila egységes álláspontot képvisel abban, hogy a bazilikaalapítással 1018 körül értékelődött fel a város szerepe, ekkortájt nyitotta meg István a szárazföldi útvonalat kereskedők és zarándokok számára, amely Fehérvár érintésével biztosított összeköttetést Nyugat-Európa és a Szentföld között (41, 46, illetve 67-69). Nézetük a nagy tekintélyű Györffy György megállapítását követi. (Györffy György: István király és műve. Budapest, 1977. 316—321.) Mivel a hazai krónikák a bazilika megadományozását (és nem alapítását!) Szent Istvánnak az erdélyi Gyula és Keán (utóbbi a bolgár uralkodót jelöli) ellen viselt hadjárataival hozzák összefüggésbe, amelyek 1003 körüli évekre tehetők, továbbá Ohrid — magyar segítséggel történt - bizánci elfoglalása sem biztosan 1018-ig váratott magára (lehet, hogy már 1015-ben esett meg), ezért a bazilika alapítását jóval 1018 elé keltezném, hiszen a hadizsákmány a már meglévő templomot ékesítette, s nem abból kellett létrehozni. Annál inkább egyetérthetünk Thoroczkay Gáborral, amikor Fehérvár központi jellegének sajátosságait veszi sorra: „a bazilika az uralkodó saját kápolnája volt, amelyet SzfzlFláriának szenteltek, és egy a helyi — veszprémi- megyéspüspöki joghatóság alól kivett prépost és papjai gondozására bíztak; a templomban őrizték a koronázási jelvényeket és ruhákat, fontos okleveleket és ereklyéket; a bazilika koronázótemplomul szolgált; benne állt a király trónja; az uralkodó dinasztia temetkezőhelye volt; mindezek alapján a királyság fő székvárosának tekintették, ahogy már 11. századi külföldi források is emlegetik. ” (70.) Úgyszintén meggyőző választ ad arra a kérdésre, hogy István miért nem egy egyházmegyei központban alakította ki uralmának szakrális centrumát, későbbi temetkezőhelyét. III. Ottó (983—1002) és II. (Szent) Henrik (1002—1024) német-római uralkodó nagy tisztelettel viseltetett a frank Nagy Károly (768—814) hagyatéka iránt, aki Aachent választotta székhelyéül és végső nyughelyéül. Aachen palotakápolnája Szűz Máriának volt szentelve; a frank, majd a német-római császárok saját egyházuknak tekintették; 936 óta koronázóváros volt, ugyanakkor önálló egyháztartománnyal nem rendelkezett, hanem a lüttichi püspökség, az pedig a kölni érsekség alá tartozott. Ennyi hasonlóság Aachen és Fehérvár között arra vall, hogy a fehérvári bazilika alapításánál Aachen szolgálhatott mintául István király számára, akinek III. Ottóval és II. Henrikkel — utóbbi István sógora volt! — ápolt szoros kapcsolata közismert (70—71). A szerző bőven jegyzetelt tanulmányban is közölte idevágó kutatási eredményeit (Thoroczkay Gábor: A székesfehérvári bazilika és prépostság az Árpád-korban. Uő: Ismeretien Árpád-kor. Püspökök, legendák, krónikák. Budapest, 2016. 141-183). Szintén saját szakterületén mozog a másik társszerző, Kiss Gergely, aki prépostság egyházjogi kiváltságai azArpád-korban” alfejezetet jegyzi (83—90). A királyi alapítású egyházak, s különösen az exemptio tárgykörében több publikációt mondhat magáénak Kiss, aki általános egyházjogi ismeretek felől közelített Fehérvár egyedi esetéhez, tisztázva előbb az exemptio (’kivétel’, ’kiváltság’) válfajait. Helyénvalóan, a Nagyboldogasszony-prépostság királyi kápolnaként történt létrehozatalában látja a kiváltságok kifejlődésének jogalapját. Találó párhuzamot vont Pannonhalma apátsága és Székesfehérvár prépostsága közé, amelyek a 12—13. századra a teljes passzív exemptio birtokába jutottak, így csak a pápai joghatóság alá tartoztak (anélkül, hogy joghatóságot gyakoroltak volna egy terület egyházi intézményei felett). ,ylbban, hogy ez így alakult, bizonyára fontos szerepet játszott, hogy az előbbi az első hazai bencés alapítás volt, és nagy szerephezjutott Szent István uralmának biztosításában, míg az utóbbinál a koronázás, valamint a királyi temetkezések sora is biztosított páratlan támogatást. ” (90.) E gondolathoz illeszthető a Thoroczkay Gábor által írt utolsó alfejezet, amelynek címe magáért beszél: királyi bazilika és jelentősége az Árpád-korban" (98—116). Előbb sorra vette az Árpád-ház székesfehérvári temetkezéseit; ennek alkalmával állást foglalt egy érdekes különvélemény felől. Tudott dolog, hogy 1848 decemberében tárták fel egy királyi 493
