Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Szemle

Lukács László: Paládi-Kovács Attila: Népek, térségek, hagyományok

egyes szaktudományok és a közigazgatás szavai. A járás szót századokon keresztül használta a köznyelv is. ..”(137. old.)

A közigazgatási néprajzi vizsgálatokhoz hasznos útmutató Csizmadia Andor és Karcsay Sándor könyve: Magyarország közigazgatása. A közszolgálat könyvei. Budapest, 1946. 184 p. Kiadta Budapest Székesfőváros Irodalmi és Művészeti Intézete.

A kötet két tanulmánya a zóna és a zonalitás fogalmával (kulturális övezet, zóna, kulturális régió, érintkező zóna) foglalkozik. Paládi-Kovács Attila hangsúlyozza: „Szaknyelvünk akkorfelel meg a tudományosság követelményeinek, ha jól definiált fogalmakat használunk. Nem segíti a megértést, ha a terminusok között ötlet szerint válogatunk, ha az éppen divatos szakszavakat részesítjük előnyben vagy ha — mindet szinonimának tekintve — cserélgetjük őket.” (144. old.) A népi gazdálkodás általa vizsgált tájspecifikus vonásai alapján a Bódva-vidéken négy kulturális zónát (Északi zóna, Karsztvidéki zóna és Kanyapta, Felső-borsodi zóna, „Alföldi” zóna) különített el. Hangsúlyozza, hogy a hagyományos foglalkozások, tárgyrészletek és az öröklődő paraszti ismeretek nagymértékben igazodnak a helyi természeti adottságokhoz. Ezáltal az anyagi kultúrában feltűnő zonalitás alakult ki, amelyre a folytonosság jellemző.

Eredetileg a nagy mű értékelését elvégző néprajzi tanácskozás zárszavaként hangzott el a kötet filológiai apparátussal kiegészített írása: Monográfia a palócokról és a népcsoportok kutatása. A tartalmas könyvbemutató zárszavában Paládi-Kovács Attila három fontos kérdéskört érintett: 1. A négykötetes mű és a vállalkozás egyéb hozadékainak (pl. archívum) jelentősége. 2. A népcsoportkutatás és a regionális kultúra kutatásának időszerűsége. 3. A „lezárás” és továbblépés lehetőségei, az új kutatónemzedékre váró feladatok. Szilárd meggyőződésem, hogy Magyarországon, a Kárpát-medencében a nemzeti néprajztudomány, a nemzeti kulturális örökség értékeit felmutató néprajz léte ezredfordulónkon még mindig időszerű, ezért Paládi-Kovács Attila e kérdésekre adott válaszait igen fontosnak tartom, fő megállapításait idézem: „...a mű tematikus fejezetei támpontot nyújtanak az »össymagyar«, illetve a Kárpát-medencei áttekintések és szintézisek számára. Hasonló regionális áttekintések nélkül a nemzeti kultúráról készült metszetek és tágabb európai környezetet felölelő összehasonlító tanulmányok igen gyenge lábakon állnak. Egyáltalán nem mindegy, hogy adott téma kapcsán csak egy-két régióra vagy népcsoportra utalnak, avagy sok-sok adatra, a térbeli és az időbeli kiterjedést, a jelenség életét is elemző tanulmányra építik a horizontális áttekintést. ”(165. old.) Következő megállapítása engem is közelről érint, mivel életem első szervezett néprajzi adatgyűjtését egyetemi hallgatóként 1971- ben, a palóc kutatás keretében végeztem Mátraderecskén a népi teherhordás témakörében: ”... az ún. »palóckutatás« az 1970-1980-as években — azpz a Magyar néprajzi atlasz terepmunkálatainak lezárása után — a legjelentősebb hazai terepkutatás volt. Л kérdőíves, tematikus felvételekbe sok kezdőgyűjtő, diák, egyetemi hallgató kapcsolódott be, s ezen keresztül tanulta a terepmunka fortélyait, ismerkedett a néprajz kutatási módszereivel és a szak által vizsgált valóssággal. Olyan időszakban, amikor a terepmunka sajnálatosan megcsappant a hazai néprajzban, az északi népterületnek ez a nagy néprajzi felderítése különösen fontos vállalkozás volt. ” (166. old.) A népcsoportok és a regionális kultúrák kutatásának indokoltságáról: ’’Sokan tagadják nálunk az etnosz az etnicitás, az etnikus specifikum stb. kategóriák köré építkező ún. »nemzeti néprajz« létezési jogát... Az Alltagskulturhoz és az Every Day Lift-hoz itt Kó'zép-Európában elválaszthatatlanul hozzátartozik az etnikumok és kultúrák egybefonódása, együttélése és időnként „egymás ellen” élése is. ” (167. old.) A lezárás és a továbblépés lehetősége ezekkel a szavakkal erősíti szakmai identitástudatunkat: „Folytatható a palócság vizsgálata is... Csupán egyes vállalkozásokat, egyes témákat lehet időnként lezárni, de kutatásait a néprajz sohasem tekintheti befejezettnek, mert tárgya kimeríthetetlen. ” (169. old.) Nem sok könyv kapott ilyen összefoglaló értékelést: „Olyan mű született, amire a tudománynak és a társadalomnak égető szüksége volt, amiből erőt és hitet meríthet az ábrázolt közösség és egész népünk, amire építhet a tudomány, s amelynek értéke az idő múlásával nem fogyatkozik, hanem egyre növekszik. ” (170. old.)

A kötet következő tanulmánya is a palóc monográfia elemzésével, elmélyült vizsgálatával foglalkozik (Térbeliség, jelenségek, határok a népi kultúrában - A „palóc monográfia” eseté). Paládi-Kovács Attila szerint a benne közölt tanulmányok zöme sokkal inkább megfelel a részletgazdag rendszerező leírás követelményeinek, mint a térbeliség szempontjára tekintő elemzés kívánalmának. Ezért a szaknak az eddiginél több figyelmet kellene fordítania az elemzés és az értelmezés feladataira, a kultúra térbeli tagolódásának vizsgálatára, ide kapcsolódó kartográfiai munkákra.

Két tanulmányában is a palóc néprajzi csoport etnikai összetevőit vizsgálja Paládi-Kovács Attila, számba véve az eddigi eredményeket, elképzeléseket (Kun nyomok északon; A palócok eredete, etnikai összetevői). Számos történész, néprajztudós korábbi eredményeinek számbavétele után megállapította: „...a palócok eredetének kérdését továbbra sem lehet véglegesen és teljes bizonyossággal lezárni... Továbbra is számon kell tartanunk a lehetséges válaszok három típusát: 1. A palócok a kabarok utódai. 2. A palóc népcsoport magja polovec-kun eredetű. 3. Avar, székely, kazár töredékek leszármazpttairól van szó. Mindhárom feltevésnek vannak gyenge pontjai... Nagy valószínűséggel állítható, hogy sem a székelyek, sem a palócok nem köthetők honfoglalás előtti népekhez így a hunokhoz es aZ avarokhoz sem. Több valószínűséggel származhatnak később betelepült keleti néptöredékektől (besenyők, kazárok, úzpk, polovec-kunok stb.)... A későbbi Faló földön az elsőfoglaló úri nemzetségek között (pl. Örsúr nem Borsodban, Hanva nem, Hangonyiak Gömörben, Kartal nem Nógrádban) éppúgy többségben lehetett a magyar elem, mint a köznép soraiban. Ilyenformán a honfoglalókkal együtt érkezett és a később betelepített keleti néptöredékek nyelvi hasonulása, beolvadása a felföldi magyarságba néhány nemzedék alatt megtörténhetett. ” (212, 214—215. old.)

487