Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Lukács László: A karácsonyfa elterjedése a Kárpát-medencében

Lukács László: Néprajz, népművészet, népi kultúra Székesfehérváron

A régi századfordulón Luca-nap reggelén még az ólban füstös bottal, piszkafával vagy söprűnyéllel meglucázták, megpiszkálták a tyúkokat. Közben ezt mondták: „Nekünk sokat topátok, a szomszédnak kotoljatok!” Akadtak, akik hasonló célból söprűvel cirógatták meg a tyúkokat.29 30 Karácsony előtti hetekben a bedehemező csoportok, karácsonyeste vagy újévkor a köszöntő, adománygyűjtő pásztorok jártak házról házra. Felsővárosban aprószentek napján a legények fűzfavesszőből font korbáccsal megvirgácsoltak mindenkit, de főleg az eladósorban lévő lányokat. Közben ezt mondták:

Egészséges légy, keléses ne légy,

jövő évben még frissebb légy!

Ha valamelyik lányt nagyon megütötték, azt dióval, almával engesztelték meg. A lányok között ilyenkor ez a mondás járta: aki a legtöbbet vert rájuk, az lesz a kérőjük. Aprószentek napja után a korbácsot elégették, mert azt tartották róla, hogy bajt, kelést okoz. A karácsonyi ünnepkör utolsó napján, vízkeresztkor Székesfehérvár-Felsővárosban és Palotavárosban is az 1920-as években még 13-14 éves fiúk jártak a kiugratható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.

A 18. század óta minden esztendőben megünneplik a felsővárosiak a Sebestyén-napi búcsút (január 20.). A 18. század elején dúló pestisjárványtól való megszabadulás emlékére a tanács és a város lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel, körmenettel kapcsolatos és örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak, és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. A fogadalom négy pontja így hangzik: „Először: Hogy a budai külvárosban fennálló Szent Sebestyén tiszteletére szentelt roskatag kápolna égetett téglából és kövekből Szent Sebesyén, Rókus és Xaveri Szent Ferenc, úgy Szent Rozália, mint kiváltképpen a pestistől megoltalmazó védszpntek tiszteletére újólag és a mint csak lehet minél előbb újra felépíttessék, a legjobb állapotba helyeztessék és minden időben fentartassék... Másodszor: E városnak összes és minden egyes polgára s lakója... Szent Sebesyén napja előestéjén kötelesek lesznek henyéren és vízen böjtölni, ezpedig mindaddig megfog tartatni, míg a pestis ezen országban teljesen meg nem szűnik. Harmadszor: Maga a Januárius 20-ára eső Szj. Sebesyén napja ezen város minden egyes lakója által örök időkön át meg fog ünnepeltetni úgy, hogy az adózóktól beszedendő büntetés terhe alatt valamennyien minden, még a legcsekélyebb munkától is tartózkodni kötelesek lesznek. Negyedszer: Magán Szent Sebesyén napján pedig az előbb említett módon évenként megünneplendő napon szintúgy örök időkön át ünnepélyes körmenet fog a fentjelzçtt kápolnához vezettetni, r ott egy énekes- és két csendes mise szolgáltatni. ”30 E fogadalom értelmében építették 1739—41 között a Szent Sebestyén kápolnát, amit 1800—1807 között egy nagyobb templommá építettek át. Székesfehérvár-Felsővárosban a Sebesyén-napi búcsút minden család megünnepelte. Reggel ünneplőbe öltözve a templomba mentek misére. Ünnepi ebédet főztek, amiből a farsangi fánk elmaradhatadan volt. Ezen a napon lemondtak a munkáról, a rokonok, barátok vendégeskedéssel töltötték az időt, ebédre hívták alsóvárosi, vízivárosi vagy palotavárosi rokonaikat.

A céhtagok a saját zászlajuk alatt ültek a templomban. Körmeneteken is a céhzászló alatt vonultak. A farsangvégi háromnapos szentségimádáson a belvárosi plébániatemplomban a céhek pontos időre beosztva könyörögtek. Például 1702-ben reggel 6-tól 7-ig a bognárok, 7-től 8-ig a lakatosok, 8-tól 9-ig a tetőfedők, 9-től 10-ig a kőművesek, kötélgyártók és pékek, 10-től 11-ig a kádárok és a szűcsök, délután 1-től 2-ig az ácsok és a takácsok, 3-tól 4-ig a szíjgyártók és a csizmadiák, 4-től 5-ig a kosárfonók és a szabók, 5-től 6-ig az esztergályosok és a borbélyok adoráltak. Húshagyókedden a szentségimádást körmenettel zárták le.31

Székesfehérváron a 19. században már régi szokásnak tartották a húsvéthétfői Emmausba vándorlást, ezért feltételezhetjük, hogy már a 18. században is gyakorolták. Húsvéthétfő délutánján a legtöbb család kirándult a város középkori eredetű szőlőhegyére, Öreghegyre. Akinek nem volt szőlője, azok is felkeresték a város határának szép helyeit, ahol legalább tavaszi friss levegőt szívhattak. Az Emmausba vándorlást valószínűleg Székesfehérvár német eredetű polgársága hozta magával a 18. században régi hazájából, ám az sem kizárt, hogy a középkori magyar kultusz élt tovább.32 A fehérvári Csutora temető kápolnájának Emmaus a titulusa. Kálmán János felsővárosi plébános építtette 1862-ben. A hívek húsvéthétfőtől egészen áldozócsütörtökig minden vasárnap kora hajnalban a Szentháromság szobor körül gyülekeztek, innen a dicsőséges olvasót imádkozva vonultak a kápolnához. Megérkezve a Feltámadt Krisztus e napon kezdetű énekkel kezdték az éneklést, imádkozást, amely egész reggelig tartott.33 Jankovich Ferenc Téli szivárvány című önéletrajzi művében így írta le a húsvéthétfői körmenetet az első világháború idejéből: „Valami nagy várakozás töltötte el a szíveket. Soha akkora tömeg nem hömpölygőit még ünnep másnapján a Sebesyén-városból a Szénatéren át a Csutora-temetőfelé, amit Feltámadási temetőnek is neveztek. Korosférfak és asszonyok ünneplőben, kimosdott gyermekek, kifésülködött menyecskék és leányok, a hajnali öntözés illatát vonva

29 GELENCSÉR 1982, 46M7.

30 KÁROLY 1898, 211-212.

31 SZARKA 2003, 266.

32 GELENCSÉR 1986, 8.

33 BÁLINT 1973, 312.

450