Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Lukács László: A karácsonyfa elterjedése a Kárpát-medencében

lakács László: Néprajz, népművészet, népi kultúra Székesfehérváron

kapcsolható: a rác templom, a papiak, a szerb iskola, a szerb földművesek házai, az iparosok műhelyei, a kereskedők boltjai. Palotavárosban még a 18. század végén is Öreg utcának nevezték a Selyem utcát, így tüntették fel a II. József kori térképen. Ekkor a Belváros és a Felsőváros főutcája is Öreg utca volt. Falvainkban, városainkban Öreg utca névvel a település legősibb, központi főutcáját illették. Palotaváros régi főutcájának is az egykori Öreg utcát, a városrész középső utcáját, a Selyem utcát kell tartanunk. Az utcanevek vizsgálata nyomán született feltevésünket megerősítik a régészet eredményei: a Selyem utcában húzott kutatóárkok mindenütt középkori lakóházak falait hozták napvilágra.25

Magyar nemzeti összetartozásunkat erősítik a két világháború közötti időszakban hegyközségekből belterületi lakónegyedekké nyilvánított kertvárosaink utcanevei, amelyek a trianoni békeszerződéssel Magyarországtól elvett területeink földrajzi neveit őrzik. Öreghegy a felvidéki és kárpátaljai, Ráchegy a délvidéki, Maroshegy az erdélyi városok magyar nevéről kapta utcaneveit.

Néprajzi értékeink sorában a késes és a tarisznyakészítő iparról is meg kell emlékezni, amely korábban virágzott Székesfehérváron. Dunántúl-szerte híres volt a fehérvári bicska. Elnevezése származási, készítési helyére, Székesfehérvárra utalt. A régi mesterek egyes bicskatípusok nyelét a város zászlajának piros-kék színeivel díszítették. Különböző késtípusokat készítettek: frakkos, francia,pecsétnyomós, náder, völgyeit, fejesgörbe, sniccer. Az acélos bicskát tűz csiholására is tudták használni. A körmöző pengével ellátott bicskát a juhászok a juhok lábának gyógyítására használták. Közkedveltségét jelzi, hogy a fehérvári bicska gyakran szerepel a 18-19. századi művelődéstörténeti forrásokban. A törökök kivonulását követő másfél században, 1688—1848 között 11 késesmestert vettek fel fehérvári polgárnak. 1868-ban 6 mester és 9 tanonc dolgozott a késes iparban Székesfehérváron. Fehérvári bicskanak nem egy külön bicskatípust, hanem fehérvári műhelyekben a helyi mesterek keze munkájával, jó minőségű anyagokból, megfelelő technológiával készült rugós zsebkéseket nevezték. Művelődéstörténeti forrásaink is jó minőségét hangsúlyozták: nem rugó nélküli, fanyelű, krajcáros bicsak, bugyii, hanem híres, csontnyelü, éles, szép, cifranyelü. Egy reformkori tankönyvben a város identitásához tartozó hatalmas vásártérrel és a híres artézi kutakkal együtt emlegetik. A fehérvári késes hagyományok alapján méltó helyre került az új évezred elején a Tűzzel-vassal fesztivál.26

A szőrtarisznya szövéséhez szükséges fonalat a bőrgyártás melléktermékeként keletkező kecskeszőrből fonták a tarisznyásmesterek. Székesfehérvár bőripara bőven szolgáltatta az alapanyagot a tarisznyaszövéshez. 1688—1848 között két tarisznyásmestert vettek fel székesfehérvári polgárnak. 1846-ban 3 mester és 3 segéd dolgozott tarisznyásmesterségben. Korábban a csapók és a kapcacsinálók is készítettek tarisznyát. A 20. század harmincas éveiben az utolsó székesfehérvári tarisznyásmester, Lovászi Nagy Ferenc munkája nyomán Ebner Sándor írta le a szőrtarisznya-készítés munkamenetét.27

Téli népszokásaink 18. századi történetének egyik becses emlékét őrzi Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyve. Székesfehérvár tanácsa 1770. december 7-én határozatot hozott a városban gyakorolt babonás szokások üldözésére, büntetésére. A határozat ezzel a magyar nyelvű szöveggel került a tanács jegyzőkönyvébe: „Mivela’ nemes magistratusnak nem kevés fájdalmára jelentetett, hogy a% e^en királyi városban lévő lakosok igáti keresztény római catholica hite ellen nem csak az körösg tény hívek fölöttébb való botránkozfisokra hanem eönnön egy lelkek veszedelmével Szj. Lucza naptulfogva, karácsony és 3 királyok napjáigh külömb kiilömb féle babonaságokat ellkövetni, úgy szintén Szent Miklós, Aprószentek és más e féle napokon ruházatlyukat váltosztván, avagy mustár magokat, azaz vesszőből font korbácsokat kezekben vévén sok kárhosztató gonoszságokban vakmerőképpen ellmerülni szpktanak. Ahoz képest az illetén vétkek sokassétás által méltán reánk szálható Isteni haragnak valamennyire ezen nemes váróstul teendő eltávozjatására nézye, determináltatott: Hogy valaki ennek utánna vagy Szent Miklós, Lucza és aprószentek napjain estvéjén és éczakáján ruházattyukat változtatván járni, és így lélek kárhozattyára czflzp gonoszságokat ellkövetni merészelne az purger ember férfiú a’ vagy aszpny legyen а% előbszpr tizenhétforéntokra, ha pediglen zsellérférfiú, a’ vagy aszpnyi álatt légyen arestom mellett 32 pálcza, vagy korbács ütésekkel. Ha pediglen többször ezen magistratualis végzés ellen cselekedvén, aytot általhágni merészelnék nagyobb, és sully osabb büntetéssel okvetettlen büntetődnifognak. ”28

Eszerint Székesfehérváron a 18. század utolsó harmadában polgárok és zsellérek, férfiak és nők erősen gyakorolták a téli népszokásokat. Luca, Miklós napján elváltoztatták ruházatukat, maskarába öltözve, házról-házra járva alakoskodó népszokást űztek; aprószentek napján fűzfavesszőből font korbáccsal korbácsolni jártak. Ezek a népszokások minden üldözés, tiltás ellenére a székesfehérvári lakosság körében egészen a 20. századig fennmaradtak.

Az első világháború előtt még Felsővárosban és Palotavárosban jártak Miklós-nap reggelén a gyerekek Mikulást köszönteni. Nyolc-tíz év körüli fiúk párosával vagy hárman-négyen kenderkócból ragasztott bajusszal, szakállal, bekent arccal, láncot csörgetve járták az utcákat, házakat, ijesztgették a kisebb gyerekeket. Köszöntésükért néhol pár fillért kaptak, máshol elzavarták őket. A Luca-napi szokásokkal többek között a baromfitartás hasznát igyekeztek biztosítani.

25 LUKÁCS 2007, 81-85.

26 LUKÁCS 2012, 153-171.

27 ÉBNER 1931, 165-169; LUKÁCS 2007, 69-70.

28 Protocollum Senates Liberae Regiae Civitatis Alba-Regalensis, 1770. december 7. Városi Levéltár.

449

I