Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene (Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmények)
Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene. Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmény mértékben a szóbeliség révén történt. Bár a társadalom rendszerében minél magasabb szintű rétegről volt szó, illetve minél inkább közeledtünk napjainkhoz, annál nagyobb szerepet kapott az írásbeliség a jogi normák megismerésében. Az egyes rétegek jogi kultúrájának ugyanis részét képezték az állam különböző szervei által alkotott jogforrások (beleértve ezúttal a szokásjogot is), valamint az azoktól részben eltérő népi jogszokások, a népi jog. Az utóbbiak betartására az adott közösség ügyelt, a közösségi normák megszegőivel szemben társadalmi kényszert, közösségi büntetést, szankciót alkalmazott. A széles értelemben vett parasztság körében ezek a közösségi, vagyis közvélemény-büntetések egy rendszert alkottak, bár nem teljesen koherensei. A legenyhébbtől a legszigorúbbig terjedő - igaz koronként és közösségenként részben változó — rendszert. Vélhetően a többi társadalmi rétegnél a közvélemény-szankciók rendszere részben hasonló, vagy lehet, hogy kevésbé differenciált volt. Az utóbbi esetben a szankciók nyilván kevésbé, vagy semennyire nem alkottak rendszert, nem voltak rendszerszernek. Amíg a közösségi szankciókat, a joghátrányokat a vizsgálódást végző tudományterületeknek köszönhetően jól ismerjük, addig igen keveset tudunk a joghatásokról, azaz a pozitív tartalmú jogkövetkezményekről. Amennyiben ezekről kívánunk ismeretet szerezni, úgy a jogszokások fogalmából kell kiindulni. Kiss László közigazgatási jogász, a jogforrások kutatója nyomán mondhatjuk, hogy a szokásjog mellett a jogszokás is a jogélet ősrégi ténye.178 Visegrády Antal, a jogbölcselet művelője a jogszokást egyrészt a társadalom tagjainak jogi jellegű szokásaiként, másrészt a jogalkalmazó gyakorlat szokássá válásaként határozta meg.179 Mezey Barna jogtörténész megfogalmazása szerint a jogszokás a szokások sajátos, a jog határán fekvő csoportja. A jogszokás végül is jogpódó szokás, mely a mindennapi élet sürgős és okveden szabályozásra váró igényét rendezi. Több mint a szokás, mert kikényszerítő erő áll mögötte, amely meghaladja a közmegegyezést. Ám nem tekinthető szokásjognak, mert a közhatalmi kényszer hiányzik mögüle.180 Más megfogalmazással a jogszokás a jog egy meghatározott, az ősi jogrendszerből örökölt, a feudális-rendi társadalomban létrejött jelentős területe, mely a szokás és a hivatalos jog határterületén egzisztált. Az általa szabályozott életviszonyok fontossága működtette a közösségi kényszert, mely a szabályoknak jogi jelleget adott. A jogszokás betartása a közösség meggyőződésén nyugodott. Főképp a hivatalos jog által nem szabályozott életviszonyokra vonatkozott, illetve szívóssága révén azzal időnként rivalizált.181 Bónis György jogtörténész óvatos megfogalmazásában jogszokás alatt a jogi tartalmú vagy jelentőségű, a kis közösségekben érvényes szokást értette, melynek legnagyobb jelentősége a feudalizmusban volt. A kapitalizmus időszakának egyre részletesebb és a jogegyenlőségen alapuló szabályozása háttérbe szorította. A jogszokás a nép jogi felfogásának kifejezője volt, a hagyomány részét képezte.182 Tárkány Szűcs Ernő hosszú meghatározást adott a népi jogszokásra, illetve ahogy ő nevezte, a jogi népszokásra. Ezen az emberi magatartást befolyásoló, nem az állam, az egyház vagy egyéb országos szervezet, vagy hatalmat gyakorló személy által alkotott és kikényszerített, hanem a társadalom különböző kisebb-nagyobb közössége vélt vagy létezett autonómiája alapján a többség közmeggyőződését kifejező, a tényleges gyakorlat folytán belülről kifejlesztett, megtartott és átöröklött, az emberi társas viszonylatokban, a személyek, az anyagi kultúra és a közügyek tárgyában (az életviszonyokban) jelentkező érdekek egyeztetésére szolgált, megtiltást, megengedést vagy megparancsolást tartalmazó, kötelező és hagyományos eszközökkel a társadalom részéről kikényszerített szabályt értett.183 3.2. Közvélemény-büntetések Különösen az utóbbi megfogalmazásból érzékelhető, hogy amiként a többi társadalmi norma egy része, különösen a jog esetében, úgy a népi jogszokásoknál is létezett a három szerkezeti alkotó elem: a hipotézis, a diszpozíció és a szankció. Annál is inkább, mivel a közösség joga a szó legszorosabb értelmében jog volt. E jogterületre pedig a jogszokás kifejezés használatos.184 Visszatérve a három szerkezeti alkotóelemre. A hipotézis a magatartást jelölte, írta le. A diszpozíció a magatartást megengedetté, kötelezővé vagy tilossá nyilvánította. Végül a szankció a normasértés esetén alkalmazott hátrányt jelentette. Közismert, hogy harmadik elemként már hosszabb ideje jogkövetkezményről szólunk. Ennek egyik, gyakoribb formája a szankció, a negatív vagy hátrányos jogkövetkezmény volt. Azonban a jogkövetkezmény előnyös is lehetett, amire a tudomány a pozitív jogkövetkezmény kifejezést használta. A népi jogéletben is a hátrányos jogkövetkezmények mellett léteztek az előnyt, elismerést, dicséretet, jutalmat hordozó jogkövetkezmények. Szendrei Ákos és Angyal Pál munkáinak számbavételével, Tárkány Szűcs Ernő az enyhébbtől a súlyosabb felé haladva a közvélemény-büntetések alábbi formáit különböztette meg: 178 KISS 1998, 63-64. 179 VISEGRÁDY 1996,12,15-17. 180 MEZEY 2007, 30-31. 181 MEZEY 2009, 25. 182 BÓNIS 1979, 685-686. 183 TÁRKÁNY SZŰCS 1981, 41. 184 MEZEY 2009, 23. 422
