Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene (Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmények)
Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene. Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmény más rendzavarás esetére kizárják a katonaság beavatkozását.161 A nemzeti őrseregről rendelkező 1848. évi XXII. te., az áprilisi törvények egyikének bevezető sorai szerint „a személyes és vagyonbátorság, a kö^csendés belbéke biztosítása a^ors^ágpolgárainak őrködésére bigatik”. A 17—35. § rendelkezett a szolgálatról. A nemzeti őrsereg, azaz nemzetőrség szolgálata a helybeli közcsend és béke rendszerinti vagy rendkívüli állapotához képest rendes és rendkívüli szolgálat lehetett. A rendes szolgálat keretében a nemzetőrség csak a szükséges rendőrségi intézkedések fenntartására szorítkozott. Ilyenkor a közcsend és béke rendkívüli zavarodásának jelei nem mutatkoztak, és attól sem kellett tartani, hogy erőszakkitörések, azaz megnyilvánulások háborítják, borítják fel azt. A rendes és rendkívüli esetek kategóriája közötti területre, de még a rendes esetek közé sorolva két eseménysor tartozott. Egyrészt a kisebb rendetlenségek, úgymint az utcai vagy korcsmái veszekedések meggátolása, a kihágást elkövetők befogása, az elfogott gonosztevők és kihágást elkövetők törvény kezére adása. Másrészt a törvényes felsőbb szervek eljárásához a szükséges karhatalom biztosítása. A rendkívüli eset, illetve szolgálat akkor merült fel, ha közcsend és béke helyreállítása rendkívüli eszközöket kívánt. Ilyenkor minden besorozott nemzetőr fegyvert volt köteles fogni. A nemzetőrség elsődlegesen saját települése határain belül volt köteles szolgálni. Rendkívüli esetnél viszont, ha a helyi nemzetőrség képtelen volt a rend helyreállítására, úgy ahhoz más település nemzetőrsége is köteles volt szolgálatot adni. A nemzetőrséget szolgálatra csak a polgári hatóság szólíthatta fel. A nemzetőrség erőszakot csak akkor és azok ellen alkalmazott, akiket a polgári hatóság a törvény nevében felszólított. A törvény nem határozta meg a közcsend és a belbéke fogalmát, határait. A törvényi rendelkezésekből következően a nemzetőrségnek volt, illetve lehetett kötelezettsége macskazene alkalmával. Az említett definíció-hiány, egyáltalán a törvény szövegezése azonban a polgári hatóságnak illetve a nemzetőrségnek a macskazenénél értelmezési problémát is jelenthetett. Kérdés lehetett, hogy megtörtént-e a kisebb rendetlenség, vagy a törvényes szervek igényelték-e a karhatalmat, mert akkor a nemzetőrség köteles volt szolgálatot adni. Tény, hogy a nemzetőrség alkalmazására többször sor került, máskor ez, okkal vagy ok nélkül elmaradt. A jogalkalmazói gyakorlat nem volt sem egységes, sem mindig következetes. Jelentős változás volt a korábbiakhoz képest, hogy a törvény hatályba lépése után a közcsendért, belbékéért a katonaság helyett a polgári irányítású, az ország polgáraiból álló nemzetőrség felelt. A feladat azonban nem egyszer, így a macskazene határainak jelentős túllépésénél, meghaladta a nemzetőrség erejét. A vegyes vagy döntően nemzetiségi lakosságú településeken pedig az tehette bonyolulttá a viszonyokat, hogy a nemzetőrség is részben vagy egészben nemzetiségiekből állt, akik 1848 nyarától szembe kerülhettek a magyar kormányzattal. A sajtótörvény, az 1848. évi XVIII. te. rendelkezett a sajtóvétségekről is. A 9. § kimondta, hogy aki a közbéke és csend erőszakos megzavarására lázit, 2 évig terjedő fogsággal és 1 000 Ft-ig terjedő bírsággal büntetendő. Tehát, amennyiben sajtó útján történt felhívás olyan macskazenére, mely a közbékét, csendet erőszakosan megzavarja, akkor sajtóvétség elkövetése történt. Nincs azonban tudomásunk ilyen vétségi eljárás lefolytatásáról. A polgári forradalom és a szabadságharc további eseményei nem nyújtottak módot a büntető, valamint a kihágási törvénykönyv megalkotására, mely az említett három jogszokásról vagy azok egy részéről rendelkezhetett volna. 2.7.4. A szabadságharc 1849. évi leverése után, a neoabszolutizmus időszakában Magyarországon, a történelmi alkotmányt megsértve több ausztriai jogszabályt is hatályba léptettek és alkalmazni rendeltek. így a büntetőjogban az idejétmúlt szemléletű 1852. évi Strafgesetzbucho t (Ausztriai Büntető Törvény könyv, ABT), mely az 1803. évi Strafgesetznek volt konzervatív stílusban módosított változata. Bár az 1850-es évek végéig macskazene rendezésére szinte nem kerülhetett sor, mégis érdemes az áttételesen ide kapcsolódó jogi szabályozásról szólni. Az ABT 57, 75-100. §-ban nyilvános erőszakoskodás megjelölés alatt 13 egymástól különböző cselekményt sorolt fel, melyek közös tényálladéki eleme a jogtalan erőszak alkalmazása volt. A további elemek egymástól lényegesen eltértek. A jogellenes cselekményeket a törvény részben a közbűntettek, részben a magánbűntettek közé sorolta. (Az 1803. évi Büntető Törvény még csak 5 esetet sorolt fel.) A nyilvános erőszakoskodást megvalósító 5. elkövetési magatartás a más vagyontárgyának gonoszságbóli, tehát szándékos megrongálása, tekintet nélkül a végcélzatra. A bűntett - többek között — akkor következett be, ha az okozott vagy szándékozott kár nagysága a 25 forintot meghaladta. A büntetés alapesetben 6 hónaptól 1 évig terjedő börtön volt. Az ABT 468. §-a értelmében ha az idegen vagyon gonoszságbóli rongálása csak kihágás volt, így ha a kár nem érte el a 25 forintot, akkor a büntetés 1 naptól 6 hónapig terjedő fogság lehetett.162 Talán megemlíteni is szükségtelen, hogy a nyilvános erőszakoskodás idézett alakzata macskazenénél is csak a zajkeltés túllépése esetén merült fel. Nagy fantáziával ez legfeljebb még az álszerenádnál volt elképzelhető. A neoabszolutizmus időszakában, sőt azon is túl újra alkalmazták a macskazenélőkkel, zenélni akarókkal szemben a rendészeti és katonai szerveket, akár a törvényes rendelkezésektől függetlenül. 161 URBÁN 1998. 162 PAULER 1869-1870, II. 49-50. 417 I
