Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene (Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmények)
Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene. Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmény állt egymáshoz, ráadásul ugyanazt a személyt akár hónapokon, sőt napokon, esetleg perceken belül, egymás után érhette pozitív és negatív előjelű jogkövetkezmény. 2.7.1. Mindhárom jogszokás normák létének, betartásának, megfelelésének, a normakövető magatartásnak vagy a normaszegésnek következményeként jelent meg. Ezek a normák, magatartási szabályok lehettek isteninek, egyházinak, általános emberinek tartottak, lehettek egy rendi, társadalmi rétegé, egy tágabb vagy szűkebb települési közösségé, egy korosztályé, azon belüli csoporté, vagy valamely politikai irányzaté. Kiemelkedő, de legalább általános szinten ezek betartói, a jogkövető magatartást tanúsítók, illetve megsértői, a jogszegő magatartást mutatók a szűkebb vagy tágabb közösség ítélete, szervezése nyomán részesültek a három jogszokás valamelyikében. Mindhárom jogszokás egy cselekménysort foglalt magában, mely a kialakult megítéléstől a jogkövetkezmény végrehajtásáig terjedt. A közösség (közvélemény) normája, szankciói vagy elismerése mellett ott lehetett az állami (központi), a helyi és egyéb hatalom szokás jogi, rendeleti vagy annak megfelelő, netán törvényi szabályozása. Ebből jelen esetben a három jogszokással kapcsolatos „hivatalos” szabályozás a figyelmet érdemlő. Az koronként változott, hogy volt-e szabályozottság, milyen szinten történt az és milyen tartalommal. Végezetül figyelmet érdemlő, mind az életviszonyok, illetve a három jogszokás reguláltsága, mind annak hiánya esetén a hatalom, azon belül az igazságszolgáltató, a közigazgatási szervek, a védelmi és rendfenntartó szervezetek (katonaság, rendőrség, nemzetőrség, hasonló erőszakszervezetek) eljárása vagy ennek elmulasztása, az említett szervek tétlensége. Mindhárom jogszokás gyakorlása az esti, illetve éjszakai órákban történt. Ebből következően közvedenül érintette, mondhatni veszélyeztette vagy sértette az éjszakai nyugalmat, a közcsendet, a közrendet, amelyet a mindenkori hatalom birtokosai, illetve a mindenkori hatóságok biztosítani kívántak. Az utóbbi két évszázad igen felületes és általános áttekintése után megállapítható, hogy a három jogszokás közül a legelfogadóbb magatartás, a legnagyobb tolerancia úgy a hatóságok, mint a lakosság részéről a szerenádozás iránt nyilvánult meg. A szép dallamokat, énekeket rendszerint az is szívesen hallgatta vagy legalább elfogadta, aki nem közvetlenül érintett, hanem hallótávolságon belül tartózkodó személy volt. Amennyiben a szerenádozás igen késői órában történt, disszonánssá vált vagy egyébként túlzottan zavaróan hatott, úgy elutasító lett a környék magatartása. Ilyen kivételes esetekben a lakosság tiltakozása (bekiabálás, gúnyolódás, káromkodás stb.) vagy a rendészeti szervek, személyek fellépése, intézkedése is megtörténhetett. A fáklyásmenet és -zene több résztvevőt, nagyobb előkészületet és szervezettséget igényelt, mint a szerenádozás. A fáklyák révén égési sérülés vagy tűz okozásának veszélye is fennállt. A település kisebb-nagyobb közforgalmú közlekedési szakaszát mindenképp és rendszerint nem kevés ideig elzárta vagy érintette. Mindezekért ez a jogszokás a jogalkotó és jogalkalmazó szerveknek fokozottan az érdeklődési, figyelmi körében állt. Mint látványosság sok nézőt vonzott, a menet haladási útvonalán a gyakori kivilágítás révén a jogszokás gyakorlásába még többen bekapcsolódtak. Mivel sokan voltak a szokás résztvevői és szemlélői, az elfogadottság általában széles körre terjedt ki. A macskazene volt az, mely leginkább zavarta az éjszakai nyugalmat és rendet, a közrendet. A kisebb vagy nagyobb számú macskazenélő mögött egy szélesebb, sokszor hallgatólagos közösség állt, mely végül is egyetértett ezzel a közvélemény-büntetéssel vagy legalább tűrte azt. A hatóságok magatartása igen különböző volt: a tudomásszerzés hiányától, a távolmaradáson vagy a puszta szemlélésen át a beavatkozásig terjedt. Az utóbbira különösen magasabb rangú, beosztású személyek, vagy a polgári illetve a katonai becsület védelme, netán a jogszokás kereteinek kihágással vagy bűncselekménnyel történő túllépése esetén került sor. A kései feudalizmus idején a jogforrások közt a szokásjog uralma, a jogszokások léte, a nagyfokú partikularizmus, a személyek jogainak és kötelezettségeinek különbözősége volt a jellemző. A törvények a szokásjog mögött másodlagosak voltak, bár szerepük egyre nőtt. A három jogszokást (is) érintően elvétve született egy-egy város, vármegye vagy földesúr részéről rendelkezés. A polgári társadalmak kialakulása magával hozta egyes szabadságjogok elismerését, majd ezek körének mind nagyobb mértékű bővítését. Az említett három jogszokás különösen a jogegyenlőséghez, a gyülekezési joghoz, az egyesülési jog és a véleménynyilvánítás jogához, szabadságához, valamint másodlagosan további politikai jogokhoz kapcsolódott. A polgári kornak jellemzője volt a jogforrások között a törvények fokozatos térnyerése, meghatározó szerepe. Ám mivel minden életviszonyt a jogalkotó nem tudott vagy nem kívánt törvényi szinten szabályozni, így az országos vagy helyi rendeletalkotás is befolyásolta a szabályozások tárgyát, tartalmát. A polgári jogrendszer kialakulása nálunk három szakaszban történt. Az első a reformkori törvényeknek és az 1848 áprilisi törvényeknek megalkotását jelentette; a második a neoabszolutizmus korát; a harmadik pedig az 1867-es kiegyezés után a liberális kormányzás időszakában a polgári kor törvényeinek kiteljesedését. Témánk szempontjából az első és a harmadik időszak bírt jelentőséggel. A reformkor idején a liberalizmus hívei az abszolút kormányzattal szembeni keserű tapasztalatok alapján a szabadságjogokat követelték és a büntetőjog megváltoztatásának szükségességét hangsúlyozták.160 MEZEY 2007, 26, 319. 415 T
