Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene (Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmények)
Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene. Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmény A középkorig visszanyúló macskazene jellemzően a közösség íratlan erkölcsi normáit, az illemet megsértők elleni demonstráció volt. Az ok lehetett házasságtörés, a gyászév letelte előtti újraházasodás, a házasulok nagy korkülönbsége. A közösség elmarasztaló ítéletét a sötétség leple alatt hozta az érintett tudomására. Emberi hanggal és különféle eszközökkel állították elő a fülsértő lármát a célszemély lakásánál. Ha az indulatok elszabadultak, fizikai erőszakra is sor kerülhetett: a vétkes tettleges bántalmazására, illetve a kapu, az ajtó állati vagy emberi ürülékkel beszennyezésére, az ablak bevetésére, az épület megrongálására. A történész szerint Magyarországon is vannak nyomai, hogy a városi, illetve falusi közösség macskazenével fejezte ki helytelenítését a helyi erkölcsöt megsértő, de a jog eszközeivel nem büntethető személyekkel szemben. Fónagy Zoltán információgazdag írásának ez utóbbi mondatához két megjegyzés kívánkozik. Egyrészt a macskazene, mint erkölcsi normasértés miatt alkalmazott közvélemény-szankció, a nyomokat számottevően meghaladó mértékben került alkalmazásra hazánkban. Másrészt akkor is, ha a jog eszközeivel úgyszintén büntethető volt a normasértő. Hiszen a házasságtöréshez hosszú évszázadok óta büntetőjogi, illetve magánjogi jogkövetkezmények fűződtek. Az 1889-es székesfehérvári vagy az alább említésre kerülő 1880-as győri esetnél szintén fennállt a jogszabály alapján történő büntetés lehetősége. Az más kérdés, hogy a hatóság, illetve az erre jogosult indított-e eljárást, és ha igen, azt milyen döntéssel zárta le. Fónagy Zoltán felhívta a figyelmet, hogy a 19. század első felében a polgárosodás következtében kiszélesedett a közvélemény fogalma, nőtt a politika iránt érdeklődök köre. Ennek Európa-szerte az lett a következménye, hogy a macskazene átlényegült erkölcsrendészeti eszközből politikai célt szolgálóvá. Színhelye Magyarországon a 19. század közepéig az országgyűlések idején Pozsony, a politikai élet központjává váló Pest és Buda, valamint a megyeszékhelyek. A spontánnak tűnő eseményre a szervezők felkészültek. Olcsó sípokat, trombitákat vásároltak, osztogattak az utcagyerekeknek, illetve a suszterinasoknak. A kiszemelt áldozat ablaka alatti éjszakai hangzavart sokszor kőzápor követte. A garázdaság esetenként a karhatalom beavatkozásához vezetett.106 2.3.4. A macskazene típusai A típusba sorolt három fajta az erkölcsi normasértés miatti, a politikai indíttatású és a gazdasági-szociális okból történő macskazene. 2.3.4.1. Az erkölcsi normasértők ellen A családjogi és a szélesebb értelemben vett erkölcsi okból szerveződött közösségi büntetéseket, macskazenéket a kutatástörténettel összefüggésben a 2.4. pontban ismertettem. Ebbe a körbe tartozik az 1. pontban elemzett 1889-es székesfehérvári charivari is. Továbbá ide sorolható a 2.4. pontban szereplő 1864-es rozsnyói eset. Az utóbbiak egyben bizonyítják azt, hogy az erkölcsi okot milyen tágan kell értelmezni, beletartozott a megállapodás megszegése, valamint a viselkedési vagy illemszabályok megsértése. Azt is bizonyítják az említett történések, hogy a macskazenére nemcsak falusi, hanem városi környezetben is sor került, városlakók, polgárok, diákok, iparosok, a középréteg körébe tartozók általi alkalmazásával is számolni kell. 2.3.‘1.1.1. Ide sorolom az 1861. évi Budakeszin történt macskazenéket is. A községi plébános ez esetben különösen egyes helyi szokásokkal, jogszokásokkal, a közösségi értékrenddel és érdekekkel került szembe. A 19. század második felében, akár csak napjainkban, Budakeszi település közigazgatási szempontból Pest megyéhez tartozott, viszont a Székesfehérvári Egyházmegye területére esett. Az akkor 2 700 lakosú, német ajkú, katolikus vallású falunak 1848 és 1862 között Bacsák Imre (1809—1891) volt a plébánosa. A faluközösség és a pap között kialakult konfliktust Bednárik János néprajzkutató vizsgálta tudományága módszereivel, annak igényességével.107 Eszerint a több nyelven beszélő, teológiai doktorátust szerző (1837), a Székesfehérvári Líceumban professzorként tanító (1845-1848), plébánossága alatt a budai alsó kerület esperesének és tanfelügyelőjének kinevezett (1859) lelkész papi karrierje 1862-ben megbicsaklott, utána tudományos munkássága is torzóban maradt. Mindennek oka abban keresendő, hogy a plébános sorra konfliktusba került a hívek közösségének vélhetően nagyobb részével, saját káplánjával, a település világi vezetőinek egy részével. Bacsák ugyanis meglehetősen határozott stílusban, vitatható alapon egyre növekvő mértékű pénzbeli és természetbeni szolgáltatással terhelte a település lakóit; a fiatalokkal kapcsolatos nevelése során túlzott szigort, benne botoztatást, veretést is alkalmazott; a világi vezető tisztségekbe pedig híveit kívánta juttatni. Az évek során a konfliktus egyre mélyült, kölcsönössé vált a panaszkodás, vádaskodás. 1861 elején a község új elöljárósága panaszlevelében Farkas Imre püspöktől Bacsák Imre azonnali eltávolítását és perbefogását kérte. Bacsák írásban válaszolt a vádpontokra, hívei pedig május 9-én a püspököz írt levelükben az esperes-plébános mellett álltak ki. Valóságos ostromállapotról számoltak be. A „rossz lelkű párt” szerintük alaptalanul támadta a plébánost és a „legközelebbi időkben éjszakának idején történtfenyegedzések közt már négy ízben minden ablakait zjalugáterjait sött még az ablak rámákat is, durongokkal, kövekkel és más e félékkel” betörte. A püspök Kuncz 106 FÓNAGY 2014. 107 BEDNÁRIK 2013, 223-255. 401 t
