Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene (Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmények)
Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene. Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmény A sötét napok pedig közeledtek. A nemzetiségek forrongása, majd harcuk kezdete, vele párhuzamosan a bécsi udvar kétszínű magatartása egyre több gondot jelentett a felelős kormánynak. A Pesti Hírlap vidéki levelezője, Karvazy Zsigmond a helyszínről rendszeresen tudósított a szerbek és horvátok megmozdulásairól, követeléseiről, majd pusztításairól. Ezekhez képest mint békés eseményről szólhatott az 1848. április 26-i zombori fáklyászenéről, mellyel a városi követek tisztelteitek meg. A korabeli olvasó számára nyilvánvaló volt, hogy itt a népképviseleti országgyűlési választások előkészítéséről volt szó. Az 1848. évi V. te. 5. §-a alapján Zombort egy követ választásának joga illette meg. A tudósítás szerint a szónoklatok magyar illetve szerb nyelven folytak, a saját jelölt élénk éljenzése, és a másik oldal lepisszegése közepette. Az ünnepélyesség emelésére három mozsárágyút is elsütöttek. A levelező végezetül kérdezett a fáklyászene időszerűségéről: „De urak, a% istenérti mostanra valók-e a% Hlyen spectáculumokl”68 2.2.2. Az unió nyomán egyesült kisebbik haza, Erdély forradalom és szabadságharc alatti fáklyásmeneteiről adott képet Kővári László (1819—1907) történész, jogász, statisztikus. Erdélyi származására figyelemmel a szabadságharc idején az Országos Honvédelmi Bizottmány hadi tudósítóként Erdélybe küldte. Többek közt az így nyert ismeretek alapozták meg az eseményekről 1861-ben megjelent kötetét. Kővári könyvében mintegy fél tucatnyi fáklyásmenetet említett, melyeket 1848-ban, különböző időpontokban, részben eltérő indíttatásból, más-más tisztségű, meggyőződésű személyeknek adtak, vagy bizonyos sikert ünnepeltek vele. Ami közös bennük, hogy közjogi eseményekhez, követelésekhez, illetve vívmányokhoz kapcsolódtak, mindenekelőtt az unió kérdéséhez. Kővári az erdélyi események előzményeként szólt a pozsonyi történésekről: Kossuth március 3-i felirati javaslatának 14-i felsőtáblai elfogadásáról, az aznapi fáklyászenéről, melyet követően Kossuth Batthyány Lajost, mint az ország leendő miniszterelnökét mutatta be, aztán az országgyűlési küldöttség 15-i bécsi útjáról és az egyidejű pesti forradalomról. Március 21-én Kolozsváron a változások és eredmények ünnepi hangulatában, este a nemzeti szalagrózsákkal ékesített nép fáklyás zenével tisztelte meg idősebb gróf Bethlen Jánost (1791—1851), az erdélyi ellenzék mentorát, az ottani forradalom vezérét. Aztán Méhes Sámuel (1785-1852) tanárt, írót, lapszerkesztőt, ki aznap a városi gyűlésben fontos indítványokat tett. Végezetül gróf Telekijózsef (1790—1855) főkormányzót, aki a fáklyásmenet tagjait válaszával kielégítette. Senki ellen nem volt demonstráció, de mikor a menet a konzervatív vezérek háza előtt vonult, a fáklyák a föld felé süllyedtek. Az időről-időre érkező újabb hírek, az események árja mindenkit magával sodort. Amikor István nádor teljhatalmú helytartóvá, Batthyány Lajos miniszterelnökké kinevezése megtörtént, majd a kormány egyes tagjairól az utolsó hírek megérkeztek, ezeket az örömteli eseményeket ünnepelték. Este Kolozsvárt fényesen kivilágították, a nép és a fiatalság zászlót és fáklyát ragadva bejárta a várost. Éltették a nádort, a minisztereket, végül a református kollégium elé gyűltek, hol a miniszterek képe volt kivilágítva. Felhangzott Petőfi Nemzeti dah, melynek refrénjét, a rabság elleni esküt a tömeg együtt mennydörögte. Áprilisban sorra megtartották megyegyűléseket. Hunyad megye székhelyén, Déván a várakozástól eltérően a gyűlés botrány nélkül folyt le, a változással kapcsolatos napirendi pontokat megtárgyalták. Az események hatására a főispán, Nopcsa László (1794—1884), a konzervatívok egyik vezére lemondott. Este fáklyászenét tartottak, melynek végén a fáklyák máglyáját ifjú és öreg, szegény és főúr körültáncolta. Április 8-án Udvarhelyszék 30 fős küldöttsége vonult Kolozsvárra, 16 szekéren, nemzeti lobogókkal. Vezetőik Pálffy János (1804—1857) és Sebessy István (1819—1875) voltak. A kolozsváriak a Felekhegyre mentek elébük zászlóikkal, a Kákóc^i-induló zenéje mellett. Este a székelyek vezetőit a kolozsváriak fáklyászenével tisztelték meg. Pálffy János ekkor elmondta, hogy 30 000 székely nevében jöttek, az erdélyi országgyűlés összehívása érdekében. Az erdélyi szászok előjogaikat féltve fordultak szembe az unió gondolatával. Május 3-án a Bécsből érkező Albert Waldstein császári alezredes Nagyszeben piacán fekete-sárga kokárdákat osztogatott, este a színházban a nemzetőrök császári lobogóval jelentek meg. Egy szerkesztő az Ausztriával való szoros unió mellett szónokolt. Másnap az utcákon folyt a demonstráció. A szászok ispánjának lakása előtt szónoklatok hangzottak el, énekek csendültek, a ház előtti fenyőre császári lobogó került. Ugyanez függött a városházán. „Este világítottak”, ami inkább kivilágításnak értendő, aligha fáklyásmenetnek. Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés kitűzése után, még az unió kimondása előtt Kolozsvár 12 tagú küldöttséget indított Pestre, hogy a nádort az országgyűlés királyi biztosául felkérje. A pesti nép április 27-én nyilvánosan fogadta a küldötteket. Szónoklatok hangzottak el a két hon egyesüléséről, lakomát tartottak, a küldöttek házánál nemzetőr díszőrség állt. Este a színházban a két haza címeres zászlaja összelobogott, felül virágfüzér kötötte össze azokat, rajta felirat: Unió. A színház után fáklyászenére és szónoklatokra került sor. Az erdélyi országgyűlés május 30-án Kolozsváron egyező akarattal mondta ki az uniót. Amikor a rendek a termet elhagyták, a nép a zászlókat magához ragadta, úgy vonult az utcára. A ház ablakaiból is zászlók lobogtak. A tömeg legelőször báró Puchner Antal (1779—1852) királyi biztost éljenezte szállásánál, aki erre az erkélyen megjelent. Aztán hazakísérték a főkormányzót, az országgyűlés elnökét, szüntelenül éltetve őket. Az ünneplés a városháza előtti téren folytatódott. Délután újra országos ülést tartottak, az unió 68 Pesti Hírlap 1848. május 2. 3. 392
