Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Csodálatos álmot láttam…" A Legszentebb istenszülő álam című nagyorosz egyházi népénekek a keresztény népi jámborságban és a magikus praktikákban
Gelencsér József: A haj lenyírása mint büntetés. Szokásjog, írott jog, jogszokás haját.60 Az oláh cigány közösségben pedig a férj vághatja le a hűtlen asszony haját.61 A hajlevágás mint közösségi büntetés a mai napig él a békési lovári cigányok körébenen. Bódis Krisztina Báriséj (Nagylány) című dokumentumfilmje és annak 2008-as bemutatását követő közönségtalálkozó szóbeli megnyilvánulásai ezt bizonyítják. Manapság a nagymamakorú nők még hordják a fejkendőt és az alatt úgy kell fésülködniük, hogy senki ne lássa. A cigánylányok a szokást annyiban tartják, hogy nem vágatják le rövidre a hajukat. Ha egy asszony rosszalkodik, azaz férjét csalja, kicsapongó életet él, akkor levágják a haját. Sőt, a közönség egyik tagjának bekiáltása szerint a cunájátis,62 ami alatt feltehetően nem a nemi szerv, hanem a fanszőrzet értendő. A jogtörténészek megállapították, hogy a hajlenyírás a pszichére ható megszégyenítő büntetés volt. Utaltak arra is, a germánok ősi felfogása a hajnak különös varázserőt tulajdonított.63 A magyar néprajzkutatás kimutatta, hogy a varázslásnál, a bizonyos cél elérése érdekében folytatott mágikus eljárás során felhasználták az emberi hajat.64 Mindezekből levonható a következtetés vagy legalább az a megalapozott felvetés, hogy a haj elveszítése - a megszégyenítésen túl - az ősi hiedelemből eredően bizonyos erőtől, képességtől megfosztást is jelentett. Ez különösen a korábbi századok emberének ezerféle hiedelemtől áthatott világában érvényesült. Napjainkhoz közeledve a hajhoz fűződő hiedelem homályosuk, de egyes hagyománytartó rétegeknél, közösségeknél, személyeknél (így a romáknál), tovább élhetett. Gyakran már csak a hajhoz ragaszkodás maradt, de az ok feledésbe merült, ahogy történt ez sok más népszokásnál, hiedelemnél is. A hagyományaik, hiedelmeik által meghatározottan élő cigányok, különösen a nők igen ragaszkodtak hajukhoz. Nehezen, megaláztatásként élték meg annak, különösen a hosszú hajnak a levágását, elvesztését. A 20. században, úgy a II. világháború előtt, mint utána, erre mégis sor került. Indoka a fertőzés megelőzése vagy megszüntetése volt. Végrehajtásában az államhatalom civü vagy fegyveres szervei, valamint az egészségügyi alkalmazottak vettek részt. A végrehajtás során a romák emberi jogaira nem voltak tekintettel. 1945 előtt ritkábban történt meg az egy egész közösséget érintő fertőtlenítés és az ahhoz kapcsolódó szőrtelenítés. Dr. K. R, későbbi (1947-1978) megyei tiszti főorvos számolt be a kiskundorozsmai (Csongrád m.) eljárásról. Eszerint 1940-ben a magyar hadseregnél egy zászlóaljat állítottak fel, mely később bevonult Erdélybe. Előtte azonban két katonán kiütéses tífuszt észleltek. Ennek nyomán fegyveres katonasággal vették körbe a kiskundorozsmai cigánytelepet, mintegy 120—150 lakójával együtt, akik félig földbeásott putrikban laktak. Dr. K. P. mint behívott járványorvos vett részt az eljárásban. A katonaság eltávozni senkit nem engedett, szökés esetére lőfegyver használatát helyezte kilátásba. A cigány lakókat kivezényelték, fertőtlenítették, majd az egész telepet felgyújtották. Mindenki szó nélkül nézte, hogy a telep teljesen leég. Következett a szőrtelenítés, melyhez a településről rendeltek ki két borbélyt. A szőrtelenítés mindenre kiterjedt: hajra, szemöldökre, hónaljra, fanszőrzetre. Egy öreg cigány férfinak megengedték, hogy pléhvágó ollóval maga nyírja le felesége szőrzetét. így az asszonyt nem nézték, nem röhögték ki idegen emberek. A beavatkozás hatására a járvány megszűnt, több megbetegedés nem történt.65 A II. vüágháború után, döntően 1955-től egészen 1989-ig, a rendszerváltásig általános volt a putrik világában a kényszermosdatás és a fertődenítés. Tervszerűen, széles körre kiterjedően végezték, közegészségügyi, higiénés indokok alapján. Évente többször is sor kerülhetett rá. A telepen élőket gyorsan felállítható, hatalmas sátrakba, kisebb helyeken fürdető kocsikba terelték. Előbb a nőket, aztán a férfiakat. A belépéskor meztelenre kellett vetkőzni, szappant, törölközőt kaptak. Amíg a zuhanyrózsák alatt fürödtek, ruházatukat, ágyneműjüket kifőzték, fertőtlenítették. A tisztálkodás után kapták vissza. Az eseményeket a test fertődenítése, a kopaszra nyírás, borotválás zárta le.66 A hajnalban kezdődő, rendszerint félnapos akcióknál a közegészség és járványügyi felügyelőség, a helyi tanács alkalmazottain kívül a rendőrség és esetenként a honvédség emberei is megjelentek. A fürdető sátorba sokszor ütéssel, fenyegetéssel terelték be az embereket. Főleg a férfiak menekültek a fertődemtés elől. Több helyen döntő tényező volt, hogy a vajdát mennyire sikerült a hatóságnak megnyerni és az miként beszélt a többiekkel. Mivel a putrikra nem terjedt ki a fertődenítés, a fertőzésveszély az intézkedések ellenére fennállt. Egyébként az iskolákban, a munkahelyeken rendszeresek voltak a fejre-hajra kiterjedő tetűvizsgálatok. Burdi Mária Takácsi (Veszprém m.) településről arról is beszámolt, hogy kopaszra nyírása személyes bosszú következménye volt. Gyári munkahelyén a tisztasági vizsgálat után kedvező tartalmú igazolást kapott. Az éjszakai műszakot követően faluja szélén mégis három-négy rendőr várta, és egy bódéba cipelte. Hiába bizonygatta, hogy 60 ERDŐS 1959,207. 61 BERNÁTH - PÓLYÁK 2001, 42. 62 BARB 2008. 63 WUNDT 1918, IX. 394. 64 PÓCS 1990, 647, 681. Az ágyba dugott hajcsomó rontó eszköz volt. Szerelmi varázslásnál is felhasználták a hajat: pogácsába rakva megetették, vagy viselték illetve mással hordatták. 65 Beszélő 2001, 40-43. 66 BERNÁTH - PÓLYÁK 2001, 42-43; KALÁNYOS 2005, 40; SONLINE 2013. 360
