Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Csodálatos álmot láttam…" A Legszentebb istenszülő álam című nagyorosz egyházi népénekek a keresztény népi jámborságban és a magikus praktikákban
Gelencsér József: A haj lenyírása mint büntetés. Szokásjog, írott jog, jogszokás A SZOVJET LÁGEREKBEN A cári Oroszországban már működtek kényszermunkatáborok, jórészt Szibériában, a politikai okból elítéltek számára. Nem alkottak azonban egységes rendszert, ellentétben a sztálini Szovjetuniót behálózó lágerrendszerrel. Oroszországban a deportálásra ítélteket mindenekelőtt megnyírták. Rendszerint az egész fejüket, de az is előfordult, hogy a közönséges gonosztevőknek csak a fél fejét borotválták le, hogy szökésnél könnyen felismerhetők legyenek. így Szibériában, az osztrogi fegyházban, ahol az 1849—1853-as években a rabok hajának felét egy részüknél hosszában, más részüknél keresztben borotválták le. A műveletet hetente ismételték szappannal és tompa élű borotvával.36 A Szovjetunióban a Glavnoje Upravljenije Iszpraviteljno-Trudovih Lagerej (Javító Munkatáborok Főigazgatósága), rövidítve GULAG 1930-ban jött létre. Az alárendeltségébe tartozó táborok száma gyorsan nőtt. Az 1937-es csisztkák (tisztogatások) után az ott fogvatartottak száma több milliót tett ki. A többség vélhetően köztörvényes bűnöző volt, a többi személyt politikai okból ítélték el. Érintette ez az egykori nemesség tagjait, az értelmiségieket, a parasztokat, a munkásokat, a rendszer ellenségeit és híveit egyaránt. A táborokkal egyrészt a nagy munkaerő-szükségletet elégítették ki igen olcsón, másrészt létük módot adott a társadalom bizonyos csoportjainak részleges vagy teljes megsemmisítésére, harmadrészt általuk megfélemlítették az egész lakosságot. A GULAG-rendszer kiépítésével párhuzamosan zajlott az a nagy etnikai átrendeződés, mely egyes csoportoknál az áttelepítés mellett a kényszermunkát is jelentette. A kényszerű telepesség érintette a német, lengyel, finn és koreai nemzetiségű szovjet állampolgárokat. A balti országok bekebelezésével, a Lengyelország elleni invázióval nagyszámú hadifogoly és „ellenséges elem” került szovjet uralom alá. Lavrentyij Berija, belügyi népbiztos ezért rendelte el 1939 szeptemberében a Glavnoje Upravlenije Vojennoplevnih i Internirovannih (Hadifoglyok és Internáltak Főigazgatósága), rövidítve GUPVI felállítását. A szovjet vezetés eszerint nem tett különbséget a katonák és a civilek között. Ráadásul egy 1943. áprilisi törvény lehetővé tette, hogy a hadifoglyokat is 15—20 év kényszermunkára ítéljék. A táborhálózat 1945-ben már 340 főtáborból és 4 000 melléktáborból állt. Ezeken kívül léteztek speciális, illetve elkülönített munkabrigádok, kórház táborok, büntető munkatáborok, politikai elkülönítő táborok és börtönök. Hadifoglyok és civilek kerültek ezekbe a munkaerő szükségleten kívül a helyi társadalom átalakítása, a kollektív megtorlás, a belbiztonsági szempontok, az etnikai és osztályalapon történő tisztogatás okán, a Szovjetunió németek által megszállt majd felszabadított területeiről és Kelet-Európából (a későbbi NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia és Magyarország területéről). A magyar területen alkalmazott szovjet politika illeszkedett a kollektív megtorlások, a politikai és etnikai tisztogatások, a munkerőszükséglet-kielégítés általános gyakorlatához. A hadifogolyként elvitt katonák és a különböző okból elhurcolt civilek sorsa hasonló volt. A magyar foglyok mintegy harmada volt civil. A török idők óta nem érzékelt számban szállítottak civilt a határokon túlra. A magyar polgári lakosság elvitele két hullámban, egyrészt közvetlenül a hadműveletek után, másrészt rá 1-2 hónapra kezdődött. A hiányzó hadifogoly-mennyiséget civilekkel pótolták. A kollektív büntetést két szovjet parancs tette gyakorlattá. A 4. Ukrán Front 1944. november 12-i 0036.sz. határozata katonaköteles korú magyar és német nemzetiségűek letartóztatásáról és fogolytáborba küldéséről szólt. A Szovjetunió Allambiztonsági Bizottságának 1944. december 16-i határozata pedig rendelkezett a Vörös Hadsereg által elfoglalt magyarországi, romániai, csehszlovákiai, jugoszláviai, bulgáriai területekről a 17—44 év közötti német férfi és a 18-30 év közötti német női lakosság gyűjtőtáborokba szervezéséről, útnak indításáról, őrzéséről. A civilek összeszedésénél a szovjetek számos kényszerítő illetve megtévesztő módszert alkalmaztak. Ezek közül legismertebb a málenkij robotra (kis munka) azaz a pár napos munkavégzésre hivatkozás volt. A magyar hadifoglyok és internáltak többségében a GUPVI táboraiba kerültek, megközelítőleg 2 000 lágerben szóródtak szét. A GULAG táboraiba azok jutottak, akiket a magyar hatóságok, magyar policok közreműködésével a szovjet hadbíróságok ítéltek el háborús bűncselekmény vádjával, rendszerint megalapozatlanul, formális tárgyalás után. Jellemző, hogy ezeknél a tolmács magyarul általában alig tudott, a vádlott kénytelen volt a ciril betűs jegyzőkönyvet aláírni, végül pedig a tolmács ujj ai felmutatásával jelezte a vádlott 10, 20, 25 évre ítélését. A GULAG táborokba került magyarok száma kb. 10 000-re tehető. A GULAG-rendszer felszámolása a Sztálin halálát követő évben, 1954-ben indult meg, és az intézményt 1960 januárjában szüntették meg. A magyar hadifoglyok és internáltak hazaszállítása Nagy Ferenc miniszterelnök 1946 áprilisi, Sztálinnal folytatott tárgyalásának is témája volt. 1946 júniusától novemberig tartott, majd 1947 májusában folytatódott a hazaszállítás. 1948 őszéig a még élők többnyire hazakerültek, figyelemmel a megkötött szovjet-magyar kölcsönös együttműködési és barátsági szerződésre. A GULAG táborokból a foglyok általában az 1950-es évek közepén jöhettek haza. A magyar források szerint a visszatérők összlétszáma 330—380 000-re tehető. Nem tért haza, mert a kifele vezető úton vagy a lágerek valamelyikében elpusztult 270—370 000 ember.37 36 VÁJNÁ 1906-1907,1. 312. 37 STARK 2002, 69-82. 353
