Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Csodálatos álmot láttam…" A Legszentebb istenszülő álam című nagyorosz egyházi népénekek a keresztény népi jámborságban és a magikus praktikákban
Gelencsér József: A haj lenyírása mint büntetés. Szokásjog, írott jog, jogszokás A magyar hadifoglyokat, internáltakat, elítélteket érintő, a szovjetek körében élő, illetve általuk alkalmazott jogszokások közül háromról kívánok említést tenni. Egyrészt a helyi lakosság viselkedéséről, másrészt a fogolyszökés következményeiről, harmadrészt a haj lenyírásáról. A szovjet lakosság, valamint a foglyokkal együtt dolgozó szabad vagy elítélt munkások kezdetben ellenségesen fogadták a magyarokat. Számos visszaemlékező elmondta, hogy érkezésükkor, a tábor felé menet a helyi lakosság haragjától sokszor az őröknek kellett megmenteni a foglyokat. Hullott feléjük a kőzápor, fenyegették, köpködték őket. A helyiek és a foglyok kapcsolata általában akkor változott, mikor a magyarok megtanultak oroszul. A helyi lakosok megértették, hogy a magyar foglyok sorsa éppen olyan szerencséden, mint az övék.38 Saját gyűjtésem adatai mindezzel egybecsengenek. Gelencsér (Gölöncsér) József (1922-1997), a 3. gyalogezred tüzére 1945. április 2. és 1948. július 13. között 1 198 napig volt a Szovjetunió hadifoglya. Ez idő alatt folyamatosan a harkovi lágerben dolgozott. Mikor őt és a hadifoglyok tömegét a szovjet őrök először hajtották a lágerbe, vagy a kezdeti időkben, mikor az utcán kísérték munkára őket, az számukra kínkeserves volt. A civilek ütötték-verték, rugdalták, kővel dobálták, köpködték őket. Az őrök hallgatólagos tudomásulvétele mellett. így a hadifoglyok közül senki nem akart szélen menni, mert ő kapta a legtöbbet, hanem mindenki középre törekedett. A civilek lincselésig terjedő népítéletéről azonban nem hallott. A kezdeti időkben a civilekhez hasonlóan a lágert őrző katonák is fasisztának nevezték, ellenségnek tekintették őket, és ennek megfelelően bántak velük. Aztán mikor a munkavégzés kapcsán közelebb kerültek egymáshoz, és főleg hogy már a magyarok is tudtak egy kicsit oroszul beszélni, változott a helyzet. Megmagyarázták a fogvatartóknak, hogy milyen helyzetben van mindenütt a katona. A munka szüneteiben került sor ilyen beszélgetésre. Rákérdeztek az őrökre, hogy „Te akartál katona lenni? Te tudtál valamit ellene csinálni? Mert mi sem tudtunk! jött a parancs, menni kellett!” Az ilyen beszélgetések nyomán enyhült a viszony. Ha nem is minden őr esetében, de legalább egy részüknél. A táborokból sokan próbálkoztak szökéssel, de ez nagyon kevés rabnak sikerült. A szovjet viszonyok egyik sajátossága a kiszámíthatatlanság volt, ami a büntetések mértékén is látszott. Jóllehet a szökés főbenjáró bűn volt, arra a táborparancsnokok többféleképpen reagáltak. A szökött foglyot általában visszavitték a táborba. Ott rabtársainak végig kellett nézni a gyakran halállal végződő büntetést.39 Gelencsér József visszaemlékezése szerint bármennyire kívánkoztak haza a hadifoglyok, szökésre nem gondoltak. Tudták, hogy reménytelen. Örök, ellenőrzések, a lakosság ellenszenve, a haza irtózatos messzessége — mindez visszatartotta őket. Egyszer, talán 1946-ban mégis megszökött közülük két csendőr. Egyenruhájuk egyes darabjait is magukkal vitték, mondván, otthon el kell vele számolniuk. Gyorsan elfogták, pár nap múlva visszahozták őket. A szovjetek felsorakoztatták a hadifogolytábort. Egy tiszt figyelmeztette a foglyokat, hogy ne merjenek megszökni, mert úgy járnak, mint itt ezek most. Azután a két csendőrt ott, előttük verték agyon. Addig ütötték őket, amíg élet volt bennük. Bíráskodásra, eljárásra a szovjetek nem fecsérelték az időt. A szovjet lágerek kiszámíthatatlansága a kopaszra nyírás elrendelésénél is megmutatkozott. A visszaemlékezések szerint egyes táborokban, a bekerüléskor gyakorlat volt a haj, esetleg más szőrzet lenyírása. A fogság későbbi időszakában azonban rövid haj lett az általános. Még a GULAG táboraiban is a rövidre nyírott haj volt a megkövetelt. A járványtól való félelem, a járványos betegség gyanúja azonban a lekopaszítás parancsát vonta maga után. A kopasz fej oka gyakran a fogság súlyosbítása, újabb büntetés kiszabása volt. Rohr Magdolna (1928—2007) 17 évesen került a Szovjetunióba. 1945. szeptember 23-án a szovjet katonai elhárítás két embere tartóztatta le. Magyarországon több helyen is vallatták. 1946. január 31-én Balatonfüreden a 7. Szovjet Gárdahadsereg katonai törvényszéke 10 évi javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vád — meglapozatianul — a szovjetek elleni szervezkedés volt. Sopronkőhidáról rabtársaival együtt, vagonban, 3 és fél hetes vonatozással Lembergbe vitték. Az úton tisztálkodni nem tudtak, megtetvesedtek. Lembergben fürdőbe irányították őket. Meztelenre kellett vetkőzniük, a nők szőrzetét férfiak borotválták le, a férfiakét nők. A szovjet katonák megjegyzésekkel, röhögésekkel kísérték a műveletet. A doni szénmedencében Donbaszra került. Aztán Kelet-Szibériába vitték. Útközben újra tetves és súlyos beteg lett. Tajsetben kopaszon ébredt, mert tífuszosnak gondolták, ezért megnyírták. Valójában maláriát kapott. Sok munka és szenvedés után 1953 decemberében érkezett vissza Magyarországra.40 A haj, a szőrzet eltávolításának tehát elsődlegesen egészségügyi indoka volt, de a műveletet a megalázás több formája kísérte. A foglyokkal, kollektív büntetésként ezt is meg lehetett csinálni. Varga Józsefet (1927) Tatáról 1945. március 18-án, szinte neve napján hurcolták el Ukrajnába, majd Eszak-Szibériába. A lágerben 13 000 társával raboskodott. Kopaszra nyírták őket, aférfiakat, nőket egyaránt. Egy rézbányában dolgoztak, hajnali négykor keltek, a munka esete nyolcig tartott. 1953 júniusában indult és novemberben érkezett társaival együtt haza.41 38 STARK 2002, 79. 39 STARK 2002, 78. 40 STEFKA 2001, 41 Régió Napló 2012. 354
