Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Csodálatos álmot láttam…" A Legszentebb istenszülő álam című nagyorosz egyházi népénekek a keresztény népi jámborságban és a magikus praktikákban
Gelencsér József: A haj lenyírása mint büntetés. Szokásjog, írott jog, jogszokás A SPANYOL POLGÁRHÁBORÚ IDEJÉN AII. világháborút közvetlenül megelőző legnagyobb európai katonai konfliktus a spanyol polgárháború volt, mely 1936. július 17-től 1939. április 1-ig zajlott. A harcoló felek egyik oldalon a köztársaságiak, a másikon a nacionalisták, vagyis a felkelők voltak. Az előbbieket ellenfeleik vörösöknek, az utóbbiakat a velük harcban állók francoistáknak, fasisztáknak titulálták. A köztársaságiak támogató tábora a centristáktól a kommunistákon át az anarchistákig terjedt, míg a nemzetiek mellé a monarchisták, a konzervatívok és a fasiszta falangisták sorakoztak fel. Mindkét felet külországok is támogatták. A polgárháborút mindegyik oldalról véres tisztogatások kísérték, illetve győzelmük után azt a nacionalisták tovább folytatták. A Francisco Franco (1892-1975) tábornok vezette nemzetiek különböző becslések szerint 50 000 és 200 000 közötti kivégzést követtek el. A köztársaságiak terrorcselekményeinek áldozatát 40 000 és 55 000 közöttire teszik. A nacionalisták részéről a legtöbb erőszakot a katonák, a csendőrök és a falangisták hajtották végre. Bár az eszközökben egyik fél sem válogatott, a nők kopaszra nyírását, borotválását csak a nemzetiek alkalmazták. Jannyck Ripa (1954) francia történész egyik kutatási területe a spanyol nőkkel szemben a 20. században alkalmazott erőszak. Az alábbi megállapításokhoz a professzor asszony kutatási eredményeit használtam fel. A nacionalisták felkelése 1936. július 17-én Spanyol-Marokkóban vette kezdetét. Néhány órával a színrelépésük után már elkezdték kopaszra nyírni a másik oldal asszonyait. Innentől fogva Spanyolország minden régiójában általánosan, tömegesen alkalmazott gyakorlat lett a megtorlásnak ez a formája. A nacionalisták mindenütt, ahol győzelmet arattak, bevezették a terrort és vele együtt a nők kopaszra nyírását, hogy elejét vegyék bármiféle lázadásnak. Jóllehet írásbeli dokumentum nem került elő, vélhetően tudatosan végiggondolt, a stratégiába illesztett akcióterv része volt az alkalmazott megszégyenítő eljárás. Mindennek volt történelmi előzménye. A 17. században a női börtönbe, a Magdalena de San Jeronimo anya által alapított galera de las mujeresht belépéskor az elkárhozott léleknek, azaz az elítélt prostituáltnak kopaszra nyírták a fejét. Ezzel fejezték ki, hogy a bűnösnek szakítani kell múltjával, a bűnnel, bűnös hajlamaival, és innét élete új irányt vesz. A köztársaságiakhoz kötődő nők hajának levágása is, mint szimbolikus cselekedet, egyszerre utalt a korábbi viselkedés miatti szégyenre és az új életvitel kezdetére. A haj lenyírása megtisztította a nőt perverz lényegétől, így az újjászületés engedelmes hordozója lett — a nacionalista magyarázat szerint. Gyakran a vasárnapi mise végeztével a polgármester vagy a falangisták helyi vezetője kezdeményezésére létrehozott hajnyíró különítmények támadtak neki azoknak a nőknek, akiket köztársaságiaknak véltek. A tanúvallomások szerint alapvetően kétféle forgatókönyv létezett. Vagy otthonukban vágták le a nők haját, aztán végighurcolták őket a település utcáin, végül börtönbe zárták; vagy előbb letartóztatták őket, kihallgatták, vallatták, a megszégyenítő büntetés pedig mindezeket követte. Az első napokban a kopaszra nyírt nőket arra is kényszerítették, hogy hashajtó ricinusolajat igyanak és alsóruhára vetkőztetve úgy hajtották végig őket városuk vagy falujuk utcáin. A ricinusolajjal a nacionalisták a nők beleit purgálták ki, hogy belsőleg is megtisztuljanak. A lekopaszítás nem a hadba vonult nőket vette célba. Rájuk halál várt, ha kiderült, hogy fegyvert fogtak. A hajnyírók mindenekelőtt az anyákra csaptak le, büntetve őket, hogy milyen gyereket neveltek. Aztán a köztársaságiak otthon tartózkodó asszonyaira, élettársaira, lányaira került sor. A hajat esetenként nem csak levágták, leborotválták, hanem meghagytak a fejen néhány fürtöt, amibe vörös szalagot fontak. Nem ritkán táblát raktak a nők nyakába rojo (vörös) felirattal, így hordozták végig a településen. Ez külön is megszégyenítőleg hatott abban a kultúrában, mely a nő helyét a családi tűzhelynél jelölte ki, akinek hivatását a családi tűzhely feletti őrködésben látta. Ezzel szemben a lenyírt hajúakkal úgy bántak, mint a prostituáltakkal, rossz lányok módjára hajszolták őket. A köztársaságiak özvegyeit azért nyírták meg, mert gyászukkal nem tagadták meg férjüket. A tömeges méretet jelzi, hogy az egyik visszaemlékező szerint településükön a nacionalisták kb. 80 nőt tereltek egybe, fiatalt, időset vegyesen. Őt, mint fiatalt, 70 év fölötti nagyanyjával együtt. Egy kaszinó épületében mindannyiukat kopaszra borotválták. Aztán ricinusolajat kellett inniuk. Másnap, majd egy héten át, minden nap vissza kellett menniük, újra leborotválták a fejüket és végigzavarták őket a falu utcáin. Különösen a fiatalok élték meg tragédiaként az eseményeket. Volt ahol már a kihallgatás során belenyírtak a fiatal lányok hajába, hogy nevetségessé tegyék őket. Ilyenkor a kihallgató falangisták mindegyikének kezében olló volt, röhögve, ocsmányságokat kiabálva bele-belevágtak az áldozatok frizurájába. A nacionalisták szemében ők csak vörös nőstények voltak. Franco tábornok 1939-es tavaszi győzelmével nem szakadt vége a nők kopaszra nyírásának, legfeljebb a kezdeti cél halványult. Az olló, a borotva, a ricinus után rájuk várt meggyilkolt övéik vérének felmosása, az utcán heverő holtestek eltakarítása. Az eredeti cél mindinkább kiürült, a győztesek szélesítették is a kört: mind gyakoribb lett a prostituáltak, az utcai tolvajok, esetenként a férfiak hajának kopaszra vágása. A börtönből szabaduló nőket rendszeresen kötelezték a hatóságok előtti megjelenésre, amivel együtt járt hajuk ismételt lenyírása. A megkopaszítás, mint látható jel, a társadalom peremére szorítást, sőt a társadalomból kitaszítást eredményezett. A megújuló hajtóvadászatok, nyírások, a szomszédság emlékezetének az ébrentartását is szolgálták. A berendezkedő Francorezsim az erős köztársasági gócpontnak számító Asturiából a konzervatív Castiliába szállította át, vidékre telepítette a kopaszra nyírt nőket. Tar fejük viszont lehetetlenné tette, hogy lakást és állást kapjanak. Ránézésre azonosíthatók voltak, 350
