Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)

Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Csodálatos álmot láttam…" A Legszentebb istenszülő álam című nagyorosz egyházi népénekek a keresztény népi jámborságban és a magikus praktikákban

Gelencsér József: A haj lenyírása mint büntetés. Szokásjog, írott jog, jogszokás

Bódiné Beüznai Kinga jogtörténész általános jelleggel írta, hogy a hajlenyírás a paráznák megszégyenítésére szolgált, valamint a kivégzésre váró elítélt haját vágták le. Ám más esetekben is elrendelhette a bíró. Az 1260-as években IV. Béla király fia, Béla szlavóniai herceg Gosztovic föld harmadát odaítélte Bertalan ispán fiainak, nevezetesen Ábrahámnak, Bertalannak és Domokosnak. A Szlavóniában található körösi vár népei és gosztovici rokonaik ugyanis a herceg előtt perbe fogták Bertalan ispán fiait. Azt állították, hogy ezek a földet tőlük jogtalanul foglalták el. Ám az ispán fiai bemutatták IV. Béla király 1268. évi oklevelét, amely birokjogukat igazolta. A herceg, átírva az oklevelet, a körösi vár népéhez tartozó Demeternek, Márknak, Prybknek és társaiknak, mint patvarkodóknak örökös hallgatást parancsolt. Egyiküknek, Demeternek a fejét pedig a szégyen jeleként és a büntetés emlékére részben megnyírattarx

Varga Endre (1901—1973) történész, levéltáros terjedelmes munkájában a 16-17. századi úriszékek ítélkezési gyakorlatát vizsgálta és perszövegeiket közölte. Mindössze egyetlen, témánkhoz áttételesen kapcsolódó jogesetet és ítéletet tartalmaz a könyve. 1678. január 10-én folytatta le eljárását és hozta meg döntését a garamszentbenedeki úriszék Turczek Joannis (János) és Zachar Judit ügyében. A perbefogott legény és a felperes leány között korábban kézfogóra, azaz eljegyzésre nem került sor. Leánykérés sem volt a legény részéről, csak a fiatalok egymás közt, titokban tettek bizonyos ígéreteket. A legény azután hitegette a lányt, de feleségül nem kérte. Egy alkalommal viszont a lánynak útját állta és hajfonatát levágta. Azt még a per idején is magánál tartotta. A perszöveg arra nem utalt, hogy a legényt mi indította eme cselekményre. Az úriszék ítéletében megállapította: a perbefogott azáltal, hogy a lány haját levágta, őt dehonesztálta, ezért testcsonkítás címén a büntetése 20 forint. Ezen túl az is, hogy a legény a súlyos sértés miatt, a lánnyal való házasságra érdemtelenné vált. E házassági akadály kiküszöbölését a szentszéktől kérheti. Végezetül, hogy a legény senkin bosszút ne álljon, kezeseket köteles állítani 40 forintig.21 22 Az ítélet értelmében a per vesztese egyértelműen a legény. Ám a valóságban sokat veszített Zachar Judit is. Nem csak leánysága ékességét, a hajfonatát, hanem jó hírét is. Közössége előtt megszégyenült és hírbe került. Ami férjhezmeneteli esélyeit csökkentette, ráadásul az ítélet gyakorlatilag Turczek Jánost is kizárta, mint jövendőbelit. Végezetül a 20 forint bírságpénz sem a lányt, hanem a földesurat illette. Figyelemre méltó még, hogy az úriszék ítéletében a hajfonat levágását testcsonkításnak és nem becsületsértésnek minősítette. A hajat tehát az emberi test részének tekintette.

Kállay István (1931-1998) történész a 18-19. századi úriszéki bíráskodást kutatta. Megállapította, hogy az úriszékek által kiszabott testfenyítő büntetések, a pálcázás, korbácsolás irányából az átmenetet a megszégyenítő büntetésekhez az akasztófa alatti megvesszőzés és a hajlevágás jelentette. Ez járt a nagyobb összegű pénzlopásért vagy az állatlopásban való részességért. Az előbbi esetet részletesebben is leírta a kutató. A hódmezővásárhelyi úriszék pénzlopásért különböző büntetéseket szabott ki. így 1772-ben egy nő — aki a sámsoni kocsmában 222 forintot lopott - mint asylans (asylumhy védett helyre menekült) mentesült ugyan a rendes büntetésnek számító haláltól, de így is 100 botot vertek rá és születési helyére toloncolták. Ugyanez a bíróság a vásárban pénzt lopó férfit és nőt az akasztófa alatt megvesszőztette és hajukat levágatta. Ez az eset 1780. január 11-i dátummal került rögzítésre.23 Az akasztófa a ius gladii, a pallosjog jelképe volt, melynél a halálos ítéleteken kívül testcsonkító, testfenyítő és megszégyenítő büntetéseket is végrehajtottak.

Bónis György (1914—1985) jogtörténész Buda és Pest városának bírósági gyakorlatát vizsgálta a török kiűzetése utáni, 1686 és 1708 közötti időszakból. Bár hajlevágást, kopaszra nyírást sem a paráznák, sem más bűnösök szankciójaként nem említett, megállapításai a megszégyenítő büntetések miatt, távolról ugyan, de kapcsolódnak témánkhoz.

Rögzítette, hogy a 17. századi büntetőjog változatlanul megőrizte a javaközépkor kegyetlen büntetési módjait: a máglyát, az akasztófát, a kerékbetörést, a lefejezést, a négy részre vágást és ezek súlyosbítását. A hanyatló feudalizmus idején a jövő büntetési nemét, a foglyok dolgoztatásával kapcsolatos szabadságvesztést Budán és Pesten a török utáni jó két évtizedben még csak elvétve alkalmazták. Viszont a múltból, a kihalásra ítélt testcsonkító, testfenyítő és megszégyenítő büntetések változatlanul gyakorlatban maradtak. Az alkalmazott Praxis Criminalis a 42. cikkében a halálbüntetés után közvetlenül a testi büntetésekről tárgyalt: a nyelv, a fül, a kéz és az ujjak levágásáról, a megvesszőzésről, a száműzetésről. A testfenyítés nem csak száműzetéssel, hanem a megszégyenítéssel (hóhér által pellengérnél) is összekapcsolódott.

A megszégyenítő büntetések rendes módjai a pellengér, a szégyenpolc és a hegedű voltak. A nyilvános vesszőzést a pellengérnél hajtották végre, de verés nélkül is áhítottak a szégyenoszlophoz. így a házasságtörő férfit és asszonyt, esetleg pálcával a kézben, aztán kiűzték őket a városból. A tolvajnak a pellengérnél nyakába akasztották az ellopott holmit, a parázna nőszemély pedig hegedűben áht a szégyenoszlopnál. A hegedű, a nyakló kaloda a legnépszerűbb megszégyenítő eszköz volt: a nyakat és a két csuklót zárta be. A tolvajokat és a paráznákat még azzal is büntették, hogy el kellett hagyniuk a várost.

A tanács megsértéséért az egész magisztrátust, jelképesen a polgári közösséget kellett megkövetni. Magánjellegű megkövetésnél a sértőnek el kellett ismerni a hibáját. Magyar városok régebbi, drasztikus gyakorlata volt a mocskolódó

21 BÓDINÉ BELIZNAI 2014,179-180,257.

22 VARGA 1958, 836-837.

23 KÁLLAY 1978, 259, 304.

348