Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Csodálatos álmot láttam…" A Legszentebb istenszülő álam című nagyorosz egyházi népénekek a keresztény népi jámborságban és a magikus praktikákban
Gelencsér József: A haj lenyírása mint büntetés. Szokásjog, írott jog, jogszokás szankcionálására ezért tartotta célszerűbbnek a hasznot hajtó dunai hajóvontatást. A 18. század második felében a börtönbüntetést a törvényszéki gyakorlat esetenként közmunkával súlyosbította. A legnehezebb közmunka a hajóvontatás volt, melyet még 1777-ben, a kínvallatás előző évi eltörlése után honosítottak meg, 1786-ban lépett a halálbüntetés helyébe. Az arra ítélteket Szegeden, Péterváradon, Zimonyban, Mitrovicán, Sziszeken, Brodban és Gradiskában katonai felügyelet alatt tartották.16 A hajóvontató rabok fejét pedig nyírták. A császár korábbi, a büntetőjogi kódex előtt, 1784. április 3-án az Esterházy Ferenc kancellárhoz intézett kéziratában már az áll, hogy a hajóvontató rabok fejét gyakran meg kell nyírni. Kötelezés azonban nem csak a Duna és a Száva melletti, embertpusztító munkát végző rabok tekintetében történt. Az alsó-ausztriai kormányszék is azt az utasítást kapta, hogy a bécsi fogházban lévő, közmunkára ítélt rabok haját minden hónapban le kell vágni. A rabok, különösen a nők azonban ellenszegültek. Csak erőszakkal lehetett a hajvágást rajtuk végrehajtani. Ezért felterjesztés született a császárhoz, melyre megérkezett az 1782. november 25-i keletű legfelsőbb elhatározás. Az intézkedés normatív tartalommal, általános személyi hatállyal született. A hajnyírást minden hónapban, kor, személy és nemi különbség nélkül, a büntetés tartama alatt végre kell hajtani, amely az egészség, tisztaság és a biztonság miatt rendeltetik el.1 Az utolsó szempontot, a biztonságot szolgálta, hogy a rab így azonnal felismerhetővé vált. A levágott haj megkülönböztetett. Kopasz fejjel, korábbi nemesként, nyilvánosság előtt, megalázó közmunkát végezni — megszégyenítés is volt. A pénzhamisítást elkövető Podstatzky gróf is így járt II. József idején. Leborotvált fejjel közönséges tolvajok társaságában kellett utcát söpörnie Bécsben. II. Józsefet testvére, II. Lipót követte rövid időre a trónon. Uralkodását más eszmék, elképzelések befolyásolták, mint bátyjáét. A rabok hajviseletére hozott korábbi rendelkezéseken is enyhített. A legfelső igazságügyi kormányszék javaslatára 1791. november 25-én valamennyi tartományi kormányszékhez rendeletet intézett. Ennek lényege az volt, hogy7 a rabok hajának büntetési idejük alatt szokásban volt lenyírását a jövőben csak azoknál foganatosítsák, kiket 1 évnél hosszabb fogházbüntetésre ítéltek. Ez alól is kivételt képeznek az 50 éves emberek, ha a rájuk kiszabott fogházbüntetés nem terjed ki egész életükre. Az intézkedés hatálya alá eső többi rabnál azonban a hajnyírást nemre való különbség nélkül végre kell hajtani a börtönből való kilépésük előtti 1 évig. Amíg II. Józsefnek a rabok hajviseletére vonatkozó rendelkezése Magyarországra is kiterjedt, addig II. Lipóté — mint a szöveg érzékelteti — csak az örökös tartományokra. Megkülönböztetés nélküli hajviselettel megszökni is könnyebb volt. Ezért írhatta 1812. február 17-i jelentésében Berzeviczy Pál helytartótanácsi tanácsos a gyakori szökések okairól: „ha a rab elillant, sem ruhája, sem hajnyírása, sem más jel által” nem lehetett megkülönböztetni a többi embertől, menekülése biztos volt.18 A BÍRÓI PRAXIS Ángynál Pál (1873—1949) büntetőjogász és Degré Alajos (1909-1984) jogtörténész nyomán ismert, hogy a középkori büntető ítéletekről az utókor többnyire csak akkor szerzett tudomást, ha az ítéletekből valamilyen magánjogi következtetést vontak le. így például, ha kártérítés megállapítását kérték az ítélethozó bírótól. A tisztán büntetőjogi hatású ítéleteknek a távolabbi jövőre nem volt joghatása, így az ilyen ítéleteket írásba sem foglalták. Vagy ha mégis, az érdekeltek, az utódok nem őrizték meg, mert nem voltak használhatók az oly fontos célra, az ingatlanok tulaj don jogának bizonyítására. A középkori büntetőjogi bírói praxis tanulmányozásának, ismertetésének legfőbb problémája így a források hiányba. Az általános büntetőjogi gyakorlat ilyen körülmények között attól az időtől lesz megismerhető, amikor gyakorlattá vált az ítéleteknek az azt meghozó bíróság jegyzőkönyvébe való bejegyzése. Az ilyen jegyzőkönyveket azonban, néhány várost kivéve, csak a 16. század végén kezdték vezetni.19 Egy további, speciálisan a hajlenyírás büntetéssel kapcsolatos jelenségre, problémára Hajdú Lajos jogtörténész mutatott rá. A 18. század utolsó harmadának büntetéseit kutatva állapította meg, hogy a büntetéseket rögzítő korabeli táblázatokban nem mindig sorolták fel valamennyi szankciót. A börtön- és botbüntetés után a stb. vagy egyebek (et alia) bejegyzés volt olvasható. Ezt a hipotézisét több adat is megerősítette, így az egyik a haj és bajusz levágása tekintetében.20 A sokszor mellékbüntetésként alkalmazott hajienyírást a Hajdú által vizsgált időszakot megelőző századokban vélhetően még kevésbé tartották szükségesnek feljegyezni. Mindezek részben magyarázatot adnak a viszonylag kevés rendelkezésre álló adatra. Néhány példával, jogesettel azért lehet szolgálni. 16 PAULER 1869-1870,1.196. 17 VÁJNÁ 1906-1907,1.311-312. 18 VÁJNÁ 1906-1907,1.312-313. 19 MEZEY 2007, 277-279. 20 HAJDÚ 1985, 158-159. T r 347
